Sóhaj

Hiányzik a szerelmem...De nagyon. Itt ülök egyedül a szobámban, és nem tudok másra gondolni, csak rá. Ő már dolgozik, én meg még várom az indulást, ugyanis tegnaptól nem tudunk együtt bejárni munkába. Eddig minden reggel együtt mentünk és aztán együtt is jöttünk haza, így jóformán folyton egymás nyakán lógtunk. Viktor csak egy kézzel vezetett, hogy a másikkal foghassa a kezemet, a piros lámpákért meg szó szerint imádkoztunk, mert akkor odabújhattunk egymáshoz, megcsókolhattuk egymást. Közben persze egy kicsit fuldokoltunk a biztonsági öv miatt, de ez nem nagyon érdekelt minket. Volt például egy nagyon hosszú piros lámpa, amit imádtunk, mert annál jó hosszan szeretgethettük egymást, de most már ez sincs, mert a párom két műszakban dolgozik :( Ez annyit jelent, hogy ezen a héten délelőttösként 5:50-re jár dolgozni, majd délután kettő tájékában végez. Emiatt nagyon korán kell elindulnia, így én olyankor nem mehetek vele, és délután sem tudunk együtt menni, hiszen ő jóval korábban végez, mint én. Persze a délután még a miénk, és ennyiben jó ez a délelőttözés, de ha délutános lesz... Hát azt nem tudom hogy fogom bírni, ha már azt sem bírom, hogy reggelente nem vagyunk együtt... Olyankor ugyanis délután kettőre fog majd bejárni, és fél 11 fele jön csak haza :S Természetesen meg fogom várni, mert olyan nincs, hogy nélküle feküdjek le aludni, de attól még elég borzasztó lesz ez számunkra. Igyekszünk minden szabad percet kihasználni és minél többet együtt lenni, de sajnos ez nekem sosem lesz elég - túlságosan szeretem őt, és mindig vele akarok lenni. Most is. Annyira hiányzik... :( Igazából az motivál leginkább, hogy délután ő hamar haza fog érni, tud majd pihenni, játszogatni, és mikor én hazaérek már ő sem lesz olyan fáradt, így majd jó sokat tudunk egymással lenni. Alig várom, hogy eljöjjön a délután és újra együtt lehessünk.