2010. április 2., péntek

Kellemes élmények

Mostanában nagyon jó hangulatban vagyok annak ellenére, hogy nem csupa vidámság az életem. Történtek velem az utóbbi napokban rossz dolgok, de nem szeretnék ezeken többet agyalni, mint amennyi szükséges. Inkább koncentrálok olyasmikre, amik boldogsággal töltenek el, és ezeknek köszönhetően hamar el is felejtem a bánatomat. Az egyik ilyen élményem egy bájos anime megnézése volt.

A mese címe Sugar, a kis hótündér, és úgy érzem, mintha az alkotók egyenesen nekem készítették volna, annyira illik hozzám. Igazi tündérmese, melyben olyan örök értékek kapnak szerepet, mint a barátság, a segítőkészség, a törődés és a szeretet. A történet egy Saga nevű kislányról szól, aki összebarátkozik Sugarral, a csetlő-botló kis időjárás-tündérrel. Saga nagyon pontos és precíz életet él, míg Sugar folyton bajt és galibát okoz. Saga csak arra vágyik, hogy a pontos napirendjét mindig betarthassa, míg Sugar nagy álma az, hogy igazi hótündérré válhasson. Kettejük furcsa barátságáról és közös barátaik hétköznapjairól szól a történet, s habár nincsenek benne világmegváltó gondolatok, nekem nem kevés melegséget csempésztek a hétköznapjaimba. Ó, és vigyázat! Akit esetleg érdekel a történet, az számítson a megnézésekor súlyos cukormérgezésre.

Nem csak Sugar neve miatt, hanem mert ő és a többi időjárás-tündér karaktere és rajzolása annyira aranyos, hogy az erre érzékeny emberek lelki világa (mint amilyen én is vagyok) nem fog tudni védekezni ennyi cukiság ellen. Aztán mikor megnéztem az utolsó részt is, annyira rákattantam ezekre a dolgokra, hogy elkezdtem keresgélni a neten, és imádni való kis tündér házikókat találtam. Íme a kedvenceim:





Hát nem bűbájosak? Na persze kellenek bele bútorok is, mint mondjuk ezek:


Komolyan mondom, ha lehetőségem lenne, akkor azonnal fognám a fogkefémet és beköltöznék a fentebb látható csuda-mesés házikók egyikébe ezzel az imádni való piros gombás bútorzattal. Hát igen, azt hiszem reménytelen eset vagyok. Súlyos tündérimáditiszben szenvedek :) Azt hiszem jellemileg mindig is fogékony voltam az ilyesmikre, a neveltetésem pedig csak rátett erre még egy lapáttal. Édesanyám mindig azt mondta, hogy legyek nyitott mindenre, hiszen a világ nem lehet csak fekete és fehér, meg kell találni benne a színeket. Sokszor említette, hogy az emberi szem nem mindig látja azokat, akik ugyanúgy velünk élnek, mint bárki más, de attól még igenis léteznek. Nagyon nagy hatással voltak rám a szavai. Emlékszem régen milyen sokszor volt az a délutáni programunk, hogy ajándékokat vittünk a tündéreknek. Anyu megsütötte a süteményt, én pedig a létező legapróbb szaggatóval formákat vágtam ki belőle. Olyan kicsikék lettek, mint egy gomb, vagy egy kupak, a süti pedig általában almás pite, linzer, vagy piskóta volt.

Aztán ezeket egy virág mintás, műanyag tányérra tettük (ami egyébként a homokozó felszerelésem része volt), raktunk hozzá még pár darab gyümölcsöt, majd elsétáltunk a házunk mögötti zöld részre, és a fák tövében otthagytuk a kis szeretet-csomagot a tündéreknek. A tányér másnapra mindig üresen állt. Persze ki tudja, lehet, hogy a kóbor állatok, vagy a vadmadarak megették őket, de én szívből reméltem, hogy a tündérek találták meg az ajándékainkat. Sőt, a mai napig szeretnék hinni abban, hogy így történtek a dolgok. Most pedig egy ide illő idézettel zárom a gondolataimat (ha láttátok a Hook című filmet, akkor ismerős lehet).


"Ugye tudjátok, honnan származnak a tündérek? Az úgy volt, hogy amikor az első gyerek a Földön elnevette magát, a kacagása ezer darabra tört és szanaszét gurult a Földön. Ezekből lettek aztán a tündérek"

4 megjegyzés:

  1. Nyaj, annyira kedves poszt lett :) Néha én is visszavágyom erre az élményre, csak egyre nehezebb, minél több a "felnőtt" dolog, annál ritkábban jutnak eszembe ezek az érzések, ami szomorú, de köszönöm, hogy az én napjaimba is belecsempésztél egy kicsit ebből a világból!

    VálaszTörlés
  2. "az emberi szem nem mindig látja azokat, akik ugyanúgy velünk élnek, mint bárki más, de attól még igenis léteznek. " ez olyan szép megfogalmazás! tetszett ez a bejegyzésed is! és a tündérkuckós képek nagyon édesek! én is beköltöznék egy hasonlóba.
    nem kell mindennek nagynak lennie ahhoz hogy jól érezzük magunkat benne/vele :)
    bár sokszor szeretnék aprócska lenni hogy elbújhassak...
    na de elkanyarodtam a fő témától :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi mindkettőtöknek a hozzászólásokat!
    Hát igen, a felnőttek világa néha elfeledteti velünk ezeket, de amíg a szívünkben tudjuk ezeket az érzéseket őrizni, addig minden rendben :) A tündérkuckók meg szerintem is imádni valóak, boldogan eléldegélnék egy ilyenben :)
    Puszi nektek!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon édes volt ez a post! ^^
    Én is hiszek a tündérekben teljes mértékben, meg az anyukám is!
    Mi is szoktunk nekik föképp mikor jó idök van nak kint, kis meglepiket kirakni, sétálgatni az itteni erdőkben, megölelgetni a fákat... :)
    Nagy természetimádók vagyunk! ^^ :)
    A Sugar c. animéről még sosem hallottam eddig, de feltétlenül megfogom nézni! *.*

    VálaszTörlés