A Pöttöm Panna volt talán az első, amit láttam és a képi világa rögtön megfogott. Olyan kedves, bájos rajzolással készült, hogy nem lehetett nem szeretni. Panna szép és barátságos volt, tündérek is szerepeltek benne, no és persze a dalok sem elhanyagolhatóak. Sokan unják pl. a Disney mesékben is a dalokat, de én főleg azokért nézem a meséket, annyira jó kis muzsikákat tudnak írni a történetekhez. A Pöttöm Pannában több fülbemászó dallam is felcsendül, a végén pedig - mint minden jó mesében - jön a hepiend, meg a boldoganéltekmígmegnemhaltak.
A Hattyúk tava kicsit homályosabb számomra, ugyanis nagyon régen láttam még anno, mikor volt tévénk, kislány lehettem akkoriban. Oda meg vissza voltam Odett-től, annyira szépnek rajzolták le, ugyanakkor nemes és elegáns volt, igazi hercegnő. A Pöttöm Pannához képest kicsit szögletesebb a képi világa, de nekem még így is nagyon tetszik. Már nem rémlik, hogy voltak-e benne dalok, de ha voltak is sajnos nem maradtak meg bennem, mivel ez a mese főleg a szépségével ragadott meg.
Az Anasztázia című mese szintén nagy kedvencem, gyönyörű a rajzolása és nagyon-nagyon eltér a szokványos tündérmeséktől. Ez egy elképzelt, mégis valóságosnak beállított modern mese, ahol a királylány temperamentumos, odacsap, ha kell, kissé pimasz, de mindezek mellett gyönyörű, merész és bátor. Anasztázia mindig is nagy kedvencem volt, mert nem csak kívül, de belül is szép, erejét és kitartását, kissé tűzről pattant stílusát mindig is kedveltem. A zenéje pedig, hát, szerintem senkinek nem kell bemutatnom a méltán híressé vált főcímdalát, amit én is előszeretettel dúdolok. Raszputyin pedig annyira ördögien alvilági figura lett ebben a mesében, hogy mikor először láttam tényleg féltem tőle :)
Viszont ha nagyon muszáj lenne abszolút győztest és kedvencet választanom ezek közül a nem-Disney mesék közül, mindenképpen a Bűvös kardra esne a választásom. Ismételten azért tetszett és tetszik annyira, mert nem tipikus mese, nem királylányról és hercegről szól rózsakertek között, hanem élet-szaga van annak ellenére, hogy mese. A középkori időszak, ahol játszódik nagyon jól el lett találva, a történet is különleges, és a női erő, akarat és találékonyság ismét bebizonyosodik benne. És amit nagyon fontos kiemelnem benne, azok a dalok. Auth Csilla jóvoltából csendülnek fel ezek a szépséges dallamok, amik egytől egyig a kedvenceim lettek. Kayley film eleji dala a kezdeti melankólia után életörömmel telik meg, de a szerelmes duett talán az egyik legszebb, amit valaha mesékben hallottam.
Ha nem ismeritek ezeket a meséket, de szerettek néha kicsit elmerülni a régi, gyermeki világotokban, akkor ezeket mindenképpen ajánlom nektek, mert fantasztikusak. És azt hiszem kijelenthetjük, hogy mesék és hercegnők terén nem csak Disney-ék tudtak remekelni :)
Ismeritek valamelyik mesét?