2. A hűtött folyadék nem csak arra jó, hogy megigyuk. Ha a vizes flakont a csuklónkhoz, nyakunkhoz érintjük gyorsabban le tudjuk hűteni a testünket, mintha felhörpintenénk az egész üveggel. Én az innivalót inkább arra használom, hogy ne száradjon ki a szám, de hűteni magam úgy szoktam, hogy a csuklómra teszem az üvegemet. Így közvetlenül a véráramomhoz jut a hideg, ami aztán az egész testemet hűteni tudja.
3. Legyen nálatok egy kis vizes rongy! Ez a tipp igazából édesanyámtól származik, úgyhogy örök hála neki. Vizezzetek be egy rongyot, vagy bármilyen anyagot, ami jól szívja a nedvességet, csavarjátok ki (nem kell teljesen szárazra, de azért ne is tocsogjon), majd tegyétek be egy zacskóba és aztán a hűtőbe. 10 perc után ki is lehet venni, utána pedig mikor szükségét érzitek, áttörölgethetitek vele magatokat. Ha úgy érzitek, hogy átmelegedett az anyag, elég csak átlobogtatni kicsit, pár pillanat alatt újra hűvössé válik és ismét használhatjátok. Itthon a nyakamba szoktam akasztani, így az ereimet folyamatosan hűti, utazásnál pedig a karomat és a nyakamat szoktam vele áttörölgetni.
4. Ha frissítés céljából átmossátok az arcotokat, ne felejtsétek ki a fületeket sem! Biztos tapasztaltátok már, hogy ha a füleiteket bevizezitek, azon nyomban átsuhan rajtatok egy hidegebb hullám. Én mindig bevizezem a füleimet, ha borzasztó melegem van, ugyanis olyankor pár pillanat alatt lehűl a testem. Tudom, kicsit furán hangzik, de tényleg működik - próbáljátok csak ki :)
7. Habár nyáron az ember nem kíván annyira enni, én mégis azt javaslom, hogy figyeljetek oda a napi tápanyag bevitelre. Tudom, hogy a legnagyobb hőségben még rágondolni is rossz a komolyabb ételekre (én pl. simán el tudok lenni görögdinnyén és lecsón egész nyáron), de legalább napi egyszer fogyasszatok rendes főtt ételt. Reggelire, vacsorára jöhetnek a hűtött gyümölcsök, levesek, müzlik, stb.
9. Tusolj le naponta akár 3x-4x is! Ilyenkor képtelenség kibírni ezt a hőséget egy kis pancsolás nélkül, szóval naponta többször is beállhatsz a zuhany alá. Én a hajamat is be szoktam ilyenkor vizezni, bár nem teljes hosszában. A fejem tetejére csinálok egy kis kontyot, majd tusolás közben a hajamon is "átfuttatom" a vizet, így mikor kilépek a frissítő zuhany alól, még sokáig élvezhetem a nyirkos hajam adta hűtést.
10. Nem kell rögtön ébredés után felhúzni a redőnyöket. Amíg a szobád oldalára süt a nap, hagyd leengedve a redőnyt, mert addig is hűvösebb marad a lakás.
11. Ha nem vagy olyan, mint Viktor, aki a kánikula ellenére is ragaszkodik a dunyhájához, akkor bőven elég, ha egy ágyneműhuzattal takarózol. Én már május óta csak egy kis "ronggyal" takarózom, sőt, néha magamra se terítem, mert elviselhetetlen érzés, hogy hozzáér valami a bőrömhöz.
12. Habár jól esik a hűsölés, vigyázz a légkondival! Nagyon könnyen meg lehet tőle betegedni, hiszen ha egy étteremben, vagy bevásárlóközpontban vagy, ahol kellemes a klíma, a tested szép lassan lehűl, viszont mikor kilépsz az épületből rögtön megcsap a forróság. Próbálj meg időt hagyni a szervezetednek arra, hogy felvegye a kinti hőmérsékletet - állj meg az épület előtti árnyékos téren, ne rohanj rögtön a dolgodra, mert a tested szapora szívdobogással és szédüléssel fog "jutalmazni".
13. Ha panelban laksz, nagyon-nagyon fontos a szellőztetés (és persze más lakásokban is). Mivel nekünk nincs erkélyünk, így csak bent tudunk teregetni, ami iszonyatos párát csinál, konkrétan az esőerdőkben érezzük magunkat néha. Este lefekvésnél kitárom az ablakokat, hogy szelőzzön a lakás és egy kis kereszthuzat reményében távozik a pára is.
15. Figyelj oda az öltözködésedre! Hagyd el a testhez tapadó farmerokat és a lábadat börtönbe záró cipőket és viselj helyettük kényelmes, lenge ruhákat, szandált. Én ugyan a fekete színről nem tudok lemondani (nektek mondjuk nem ajánlom, mert szívja a meleget, mint az őrület), de ilyenkor pl. csak rövid ujjú felsőket hordok és előkerülnek a szoknyáim is. És habár nem nekem van a legszebb bokám és lábfejem a világon, azért a szandálokat, sarukat megengedem magamnak.
Itt külön ki szeretném emelni a túlsúllyal rendelkező hölgyek esetét is. Nem mondom, hogy rögtön bújjunk falatnyi sortokba és húzzunk crop top-ot, de annak sincs értelme, hogy hosszú ujjú felsőkkel és hosszú szárú nadrágokkal takartgassuk magunkat. Ezekben a ruhákban nagyon hamar hőgutát lehet kapni, ránk törhet a rosszullét és a komfortérzetünk sem lesz a legjobb. Nyugodtan viselj rövid ujjú felsőket és szoknyát, lenge nadrágot, mert ilyen időben az egészségünk megőrzése a legfontosabb, nem az esztétikum, bár ha erre is oda tudunk figyelni a kényelem mellett, az nagyon jó.
17. Testmozgást csakis kora reggel vagy esti órákban végezzünk. Én a tornáimat amúgy is mindig estére időzítem, de ebben a hőségben még aktuálisabb a dolog.
19. A kánikula alatt szinte mindenki alacsony vérnyomással küzd, emiatt vagyunk bágyadtabbak, fáradékonyabbak. Akinek alapjáraton alacsony a vérnyomása (pl. nekem), az különösen figyeljen oda az intő jelekre - szédelgés, koncentrációs zavar, fejfájás, kiesett pillanatok, stb. Ha ezeket érzékelitek magatokon, azonnal polcoljátok fel a lábatokat, így el tudjátok kerülni azt, hogy elájuljatok.
20. Ha tehetitek, ne hagyjátok el a lakást kánikula idején. Tudom, ez nehezen megoldható, hiszen sokan egész nyáron dolgoznak és nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon maradjanak, de a muszájnál többet ne tartózkodjunk épületen kívül. Próbáljuk rövidíteni az útvonalainkat, figyeljünk arra, hogy a tömegközlekedési eszközökön mindig nyitva legyenek az ablakok és keressünk árnyékos útszakaszokat, amin közlekedhetünk.
Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést!
Ha van még jó tippetek a kánikula túlélésére, ne habozzatok megírni kommentben.
Vigyázzatok magatokra! :)