2016. december 17., szombat

Karácsonyi zenekedvencek - 2016





Sziasztok!

Fénysebességgel robogunk a karácsony felé, én pedig azon kapom magam, hogy alig jelentkezem. Igazából úgy vagyok vele, hogy idén az ünnepi érzést megélni is szeretném, nem csak közzé tenni az oldalamon, ennél fogva nem erőltetem az írást. A karácsony önmagában is elég stresszes tud lenni (már akinek nem sikerül jól beosztani a teendőit), nem szeretnék rátenni még egy lapáttal azzal, hogy ide is kényszeresen kitegyek valamit, csak hogy legyenek karácsonyos bejegyzések az oldalon. Biztosan sokan vannak még így ezzel, szóval nem is szabadkozom tovább :) Helyette jöjjön a bejegyzés valódi témája, ami nem más, mint az idei karácsonyi zenekedvenceim!

Tudvalevő rólam, hogy minden évben szabályosan vadászom az új, vagy számomra ismeretlen ünnepi nótákat, így idén is belevetettem magam a youtube erdejébe és kerestem, kutattam a jó kis karácsonyi zenéket. Elég nehéz dolgom volt, mert valamiért idén nem jött ki annyi fülbemászó dal ebben a témában, mint azt reméltem, vagy csak simán olyanokat találtam, amik nem tetszettek. Én viszont nem az a típus vagyok, aki egykönnyen feladja, így végül csak sikerült pár új kedvencet találnom :) Szép és jó Mariah Carey klasszikusa, de aki unja már az All I Want for Christmas is You-t, az remélhetőleg talál kedvére valót ebben a listában :) Nézzük is őket!


Glee - Feliz Navidad: szégyen-gyalázat, hogy csak idén bukkantam rá erre a karácsonyi klasszikusra. Nem egy tipikus karácsonyi nóta, de pont a vidám, bulis jellege miatt tetszik annyira. Természetesen az eredeti is remek Jose Feliciando előadásában, de nekem most ez a Glee verzió dübörög állandóan a telefonomon.

Si Cranstoun - A Christmas Twist: szintén egy bulis kis nóta, az 50-es, 60-as évek hangulatát felidézve. Akárhányszor meghallom ezt a dalt kedvem támad táncra perdülni, annyira jó kedvet csinál :)

Daniela Andrade - Christmas Time is Here: ha egy igazán megnyugtató, léleksimogató dalra vágytok, ez a tökéletes választás. Daniela hangja olyan, akár balzsam a fáradt léleknek, ráadásul ez a szám ékes bizonyítéka annak, hogy nem kell az egekig tornáztatni a hangunkat ahhoz, hogy meghitt, ünnepi hangulatú zenét készítsünk.

Ariana Grande - Santa Tel Me: nem vagyok az énekesnő elkötelezett rajongója, de ez a szám egész aranyosra sikerült, szívesen hallgatom :) Fülbemászó, van benne bőven elég csengettyű, mi kell még? :P

Glee - Extraordinary Merry Christmas: újabb Glee dal, de ezúttal egy saját szerzemény a sorozaton belül. Nem egy tipikus ünnepi nóta, sem meghittnek, sem ünnepinek nem lehet különösebben nevezni, de mégis tetszik. Talán inkább a baráti karácsonyozásokhoz lehet jó választás a laza jellege miatt.

Kari Jobe - When Hope Came Down: nem gondoltam volna, hogy engem valamikor is érdekelni fognak a kifejezetten vallásos témájú karácsonyi dalok, de ez olyan remekül el lett találva, hogy éjjel-nappal hallgatnám. Nem is annyira a szövegét figyelem zenehallgatás közben, hanem az érzést, amit a dallamok kiváltanak belőlem - és ez bizony a meghitt melegség :)

Chris Tomlin - A Christmas Alleluia: egy újabb vallási témájú karácsonyi dal, ami szintén zseniálisra sikerült. Ez nem csak hogy meghitt, de szinte katartikus élményt nyújt, mikor hallgatom. Szép lassan épül fel a dal érzelmi töltése, a közepe-végére pedig akarva-akaratlanul megmozdít a lelkemben valamit. Valamit, amitől könnyek gyűlnek a szemembe.

Matthew West - The Heart of Christmas: azt hiszem ez a dal lett az idei nagy kedvencem. Nem csak a dallama, de a szövege is csodálatos, érdemes rá odafigyelni, mert pontosan azokra a dolgokra hívja fel az ember figyelmét, amiről valóban szólnia kellene a karácsonynak.

Cee-Lo Green - What Christmas Means to Me: ismét egy bulis, vidám karácsonyi zene, ha már unjuk a szomorkás hangulatú dalokat. Nekem ettől is kedvem támad táncra perdülni, de ha csak a háttérben szól majd a karácsonyi vacsora és ajándékozás alatt, már akkor is jó hangulatot varázsol :)

Jessie J - Man With the Bag: a végére egy kis jazz-es hangulatot hoztam Jessie J-vel, aki az egyik kedvenc pop előadóm. Ez a dal annyira jól el van találva, hogy akár a régi klasszikusok között sem tűnne fel senkinek, hogy ez egy modern szám. Engem legalábbis a régi idők karácsonyi nótáira emlékeztet.


Nos, ezek lennének az idei felfedezettjeim, remélem lesz köztük számotokra is olyan, amit szívesen hallgattok karácsonykor, meg persze előtte hangolódásként :)

4 megjegyzés:

  1. Jaj, hát én megátalkodott metálrajongóként nem vagyok oda a karácsonyi dalokért, inkább ilyen "téli" dalokat hallgatok, amit meg nem nehéz választani a 30 gb-nyi skandináv metálból :D Otthon meg általában irtó fantáziadús módon Vivaldi szokott lenni:D

    PS. kipróbáltam magamon is az Istanbul, és igen, a szín elég rózsaszín, de a formula iszonyúan megtetszett. A kezemen swatcholva nehéz volt a Soft Matte-ket eloszlatni, de rendesen viselve annyir kényelmes, hogy na. Így már tuti be kell szereznem néhányat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is metal kedvelő vagyok, de a karácsony az más :P Olyankor a leggiccsesebb, legklisésebb karácsonyi nótát is imádom :D
      És örülök, hogy végül csak megtetszett a soft matte formula, szerintem irtó kellemes viselet, remélem kipróbálsz belőlük néhány szép, sötét árnyalatot :P

      Törlés