2016. augusztus 8., hétfő

Manikűrvadász - 27. forduló




Sziasztok!

Mint azt említettem már korábban, szeretnék kicsit visszább venni a manikűrök alkotásából, hogy ne kapjanak túl nagy hangsúlyt az ilyen jellegű bejegyzések a blogon, hiszen nem vagyok körmös blogger. Viszont a Manikűrvadászról semmiképp nem akartam lemondani, ez az egyik kedvenc blogos kezdeményezésem, amiben minden alkalomkor szívesen veszek részt, így most én is jelentkeztem a vadászatra IsaBellánál. Páromul Anettet kaptam, akinek régóta olvasom a blogját, és mostanában a videóit is szívesen nézegetem. Sok szép manikűr közül vadászhattam nála, de végül a választásom erre a lakkozásra esett.


Eredeti manikűr


Szerintem ez egy igazán nyárias lakkozás, engem leginkább az áttetsző tengerre emlékeztet.


Az én verzióm:





Néhány kisebb változtatással készítettem a saját verziómat. Nem csak menta színt vittem fel szivaccsal a körmeim végére, hanem egy csillámos sötétebb kék árnyalatot, majd az opálos hatású fedőlakkal az egész körmeimet átfestettem, a fehér mintákat pedig elhagytam. Így egy nagyon egyszerű, mégis mutatós nyári manikűrt sikerült alkotnom, mondhatnám azt is, hogy a klasszikus francia manikűr nyári verziója lehetne ez. Még nem nagyon viseltem olyan lakkozást, ahol a körmeim nagy részét festetlenül hagytam volna, de nagyon tetszett, biztos fogok még ehhez hasonlókat készíteni a közeljövőben :)

Remélem tetszik nektek :)
További szép napot mindenkinek!


22 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon nyári, szép színek, és a fehér minta egyáltaán nem hiányzik róla. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, valahogy nekem is így lett teljes az összkép :)

      Törlés
  2. Tök jól néz ki, olyan kis egyszerű, irodai, amit el tudnék képzelni magamon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, akár mondhatnánk iroda-kompatibilisnek is :) Örülök, hogy tetszik ^^

      Törlés
  3. Nagyon tetszik, sellős, és diszkrét, gyönyörű színek! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép, tényleg tengeres-sellős az összhatása! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy sikerült visszaadni a hatást :)

      Törlés
  5. szuper lett!!! :) de jó hogy újra vagy! :)

    VálaszTörlés