2016. július 11., hétfő

Nautilus hastáncest - élménybeszámoló





Sziasztok!
Az előző bejegyzésben egy olyan sminket láthattatok, amit egy különleges hastáncelőadásra készítettem, most pedig magát az eseményt szeretném elmesélni nektek :)
Tavasz tájékán sikerült lefixálnom a műsor szervezőjével, Tóth Réka Annával azt, hogy én is szerepelhessek a Nautiluson, mint szólista. Kacifántos út vezetett idáig, amibe nem is szeretnék belemenni, a lényeg az, hogy végül én is részese lehettem ennek a fantasztikus előadásnak. Választott karakterem az ördöghal volt, ami egy igazi mélytengeri vadász. Fenyegető hangulatot képzeltem el hozzá, így mind a zenémben, mind a kosztümömben ezt próbáltam visszaadni. Régóta szerettem volna teljesen fekete ruhát, most pedig itt volt a remek alkalom ennek megvalósulására. Profi varrónővel készíttettem a ruhámat, aki nem más, mint Blac Peacock. Csajok, ha valaki közületek különleges, extrém fellépő ruhát szeretne varratni magának, akkor csakis őt ajánlom :) Fekete, bőrhatású ruhát készített nekem különleges szabásmintával, a végeredmény pedig nem csak, hogy külsőségében tökéletes lett, de viselni is egy álom volt! Komolyan, nekem eddig még nem volt olyan fellépő ruhám, ami kényelmes lett volna, de ez a ruha tökéletesen passzolt rám, könnyedén tudtam benne mozogni, nem szorított, nem lazult sehol, egyszerűen szuper lett :)
Két különleges kiegészítő volt, amit még meg kellett csinálni - az egyik egy úszóhártyára emlékeztető kesztyű, amit szintén a varrónő készített.


A műkörmöket én pingáltam és ragasztottam rá.


A másik viszont nagyrészt Viktor keze munkáját dicséri, ez pedig nem más volt, mint a fejdíszem. Soha nem táncoltam még fejdísszel, számomra ez újdonság volt, ugyanis azt hittem, hogy így nem tudnék szabadon mozogni, de most ez a véleményem is megdőlt. Sikerült úgy beleépítenem a meglévő koreómba a fejdíszt, hogy semmit se kelljen változtatni, mégis viselni tudjam legalább egy kis ideig.


Gyors próba pizsamában :P A drótokat természetesen letakartuk a végén.


Őszintén, én ekkora diy projectbe még sosem kezdtem bele. Nem mondom, macerás volt az elkészülése a fejdísznek, de a végeredmény kárpótolt minden nehézségért. Folyékony ragasztóból készült a nagy része, amit egy hajpánthoz erősítettünk, az elektronikai része pedig teljes egészében Viktor munkája, hiszen az ördöghalnak kell, hogy legyen a fején világító nyúlvány. Én ehhez nem értek, így átadtam a stafétát Viktornak, aki remekül megoldotta a feladatot :) A folyékony ragasztós részt én csináltam ezen videó alapján, a végeredmény pedig irtó jó lett szerintem ^^ A fellépésen sok dicséretet kaptam mind a fejdíszre, mind a ruhára, úgyhogy nagyon boldog voltam :)

Na és maga a fellépés.
Természetesen nem alakult minden úgy, ahogy szerettem volna, mert a fények ismét nem akartak összejönni nekem, de összességében sikeresnek érzem az előadásom és meg vagyok magammal elégedve. Most először néztem úgy ki, ahogy régen is megálmodtam, és olyan zenére, olyan mozgásvilággal léphettem színpadra, ami teljes mértékig én vagyok. Büszke vagyok erre az előadásomra :) Sikerült egész tűrhetően forognom (ami zöldhályoggal, szemüveg nélkül elég nehéz), és a hajazós résznél sem veszítettem el az egyensúlyomat. Ahogy lekeveredtem a színpadról rögtön kaptam a dicséreteket, sőt, még a táncom alatt is ment a zaghareet (egyfajta hastáncos biztatás, magas hangú trillázásnak tudnám leginkább leírni), ami hihetetlen önbizalommal tölti el az embert. Utána pedig nagyon sok embertől kaptam üzeneteket, amiben a táncomat méltatták, egészen le is voltam döbbenve, hogy így tetszett az előadásom a laikus közönségnek is. Külön plusz volt az is, hogy a fellépőket felkonferáló verseket én írtam ^^ Ja, és ha minden igaz lesz még egy Nautilus előadás, ugyanis egy producer felkereste az est szervezőjét, miszerint szeretné még egyszer színpadra vinni ezt az estet :) Úgyhogy aki erről most lemaradt esetleg meg tud nézni a második előadás során :P

Jöjjön most néhány kép:




















És a végére maga a videó :)




Fotók: Horváth Attila
Videó: Bacskó Levente

Remélem tetszik nektek a videó :)
További szép napot mindenkinek!


18 megjegyzés:

  1. Aztamindenségit. Ritka az, hogy libabőrt okozzon a csodás előadás, és a Tied alatt még a videó alapján is többször is megtörtént. Eszméletlen ügyes vagy, remélem, egyszer élőben is láthatlak majd!!!

    Ui.: A vers is zseniális volt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon jól esik ilyen kommentet olvasni :) Örülök, hogy tetszett az előadásom ^^

      Törlés
  2. Szilvi nagyon jó az előadásod, a sminked és a ruhád is, köszi hogy megosztottad! Egészen kedvet kaptam egy kis hastánchoz, volna javaslatod, hogy mire tudnék kezdőként gyakorolni? 😅 Köszi, Mariann.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, örülök, hogy összhatásában is tetszett neked a táncom :)
      Hű, hát nem tudom, hogy a kérdésed hastáncos zenére irányul-e, de ha igen, érdemesebb keleties dallamokkal kezdened. Azokra egyébként a legtöbb ember automatikusan hastáncra hajazó mozdulatokat produkál :) De természetesen a lehető legjobb módja a gyakorlásnak, ha elmész egy tanárhoz :)

      Törlés
  3. A libabőrben osztozok Katyvel, atya ég! Döbbenetes vagy.♥

    VálaszTörlés
  4. Hagyjatok egy darabka libabőrt nekem is csajok, én is osztoznék! :D :D

    Szuper volt, most láttalak először videón, lenyűgöztél.
    Hihetetlen az energia, ami az előadásodból árad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nagyon köszönöm ezt a sok kedves kommentet, nem is tudjátok milyen sokat jelentenek nekem :) Egyébként szinte mindenki azt szokta megjegyezni nálam, hogy nagyon energikusan, átéléssel táncolok - ezek szerint tényleg lehet benne valami :P A színpadon teljesen átadom magam a karakteremnek.

      Törlés
  5. Fantasztikus vagy :) elképesztő a technikád, igazán profi vagy, a legapróbb mozdulatod is a helyén van. Öröm nézni a táncodat. Jó, hogy részt vehettél, biztos nem egyszerű egyedül érvényesülni, főleg az elején.

    Zöldhályogod van? Uhh :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, boldoggá tesz, hogy egy hastáncos "kolleginától" ilyen bókokat kapok :) Hát amíg az ember nem lesz ismert ezekben a körökben bizony nehéz, de próbálkozni fogok :)
      Igen, a zöldhályog és én már egy éve ápolunk "baráti" viszonyt... Nem könnyű így táncolni, egyensúlyozni, de igyekszem.

      Törlés
    2. Megérdemled a bókokat :)
      És akkor ezzel együtt kell élned, vagy műthető? Nyugodtan állíts le, ha kezdek indiszkrét lenni, csak ez olyan durván hangzik, aggasztó lehet.

      Törlés
    3. Köszönöm még egyszer :)
      Igen, sajnos életem végéig megmarad, csak szinten lehet tartani. Szedek rá szemcseppet, az tűrhető intervallumon belül tartja :) Egyébként kicsit sem vagy indiszkrét, megértem, ha kíváncsi vagy, szívesen is válaszolok :)

      Törlés
  6. Az a ruha álomszép,a fejdísz nagyon illett az egészhez,ügyesen megoldottátok!A zene zseniális volt,imádtam :D és ahogy táncolsz,hát le a kalappal,egy élmény volt az egészet videóról is megnézni! Biztos nehéz volt először egyedül kiállni a színpadra,de ebből semmi nem látszott.
    És hogy ne csak dicséreteket írjak : tarthatott volna tovább,elnéztem volna még :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen a hosszú kommented :) Igazság szerint a szólóban táncolás már nem jelent problémát, mivel a régi iskolám éves versenyein mindig szólóztam. Ez most annyiban volt újdonság, hogy itt teljes egészében szólistaként voltam jelen, és csodás érzés volt :) Ja, és örülök, hogy tetszett az elvetemült zeném is :P
      A tánc hossza meg sajnos adott volt, de igyekeztem 3 percbe belesűríteni mindent, ami én vagyok :) Amúgy édesanyám is ezt az egyet hozta fel negatívumként :P

      Törlés
  7. Jézusom! Mint egy partra vetett bálna...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is egy vélemény, én elfogadom :) Bár hozzátenném, a negatív véleményt is meg lehet normálisan fogalmazni, de feltételezem neked ilyesmi nem állt szándékodban :)

      Törlés
    2. De legalább fel tudsz valamit mutatni (: Komolyan, értelmetlennek látom,ha olyan embereket szólnak meg akik alkotnak valamit is,próbálkoznak.

      Törlés
    3. Köszi Zsófim :) Igen, igyekszem valamit alkotni, én élvezem és szerencsére a közönség is így volt vele, szóval már megérte :)

      Törlés