2016. január 18., hétfő

Mani-acs - Égitestek




Sziasztok!

Kis késéssel ugyan, de én is hozom a Mani-acs csapat legújabb témáját, az égitesteket. Nagyon tetszett ez a témakör, mivel kicsi korom óta bolondulok a világűrért, a bolygókért (ez a Sailor Moon-nak is köszönhető) és az űrkutatásért, úgyhogy izgatottan vetettem bele magam az inspiráció keresésbe. Valamiért nem kattant be semmi egyből, ezért pinteresten garázdálkodtam, majd megláttam ezt a fotót és rögtön tudtam, hogy egy Holdas, hullócsillagos manikűrt fogok készíteni. Nagyon tetszett az eredetiben az, hogy a fűben ott ül egy ember, aki valószínűleg a hullócsillag láttán kíván valamit. Annyit változtattam csak, hogy a fát a két körmöm szélére festettem, így ha közvetlenül egymás mellé szorongattam az ujjaimat egy fának lehetett látni a kettőt. Illetve az álmodozó alakot is a fa alá festettem, így romantikusabbnak éreztem a dolgot. Éééés a munkámban hatalmas segítséget jelentett a három új, csodaszép ecsetem, amit Karolinától kaptam a napokban (ugyanis volt olyan kedves és rendelt nekem ebay országból egy kis készletet). Ezúton is szeretném neki még egyszer megköszönni, hogy megszánt engem és meglepett ezekkel a szuper ecsetekkel, végre tudtam normálisan pingálni :D


Természetes fényben




Vakuval







Nekem nagyon tetszett a végeredmény, olyan igazi álmodozó, romantikus hatást kelt és a színvilága is kellemes számomra. Az ücsörgő emberkém ugyan nem tökéletes, de a körvonalaiból nagyjából lehet tudni mi a szerepe a manikűrben :P

Remélem nektek is tetszeni fog! ^^


5 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon tetszik! Annyira gyönyörű lett! *.*

    VálaszTörlés
  2. Tényleg olyan, mint egy álombéli táj. :) És én kérek elnézést, nem "megszántalak", hanem megadtam a művésznek ami jár ;) Remélem sok örömöd lesz még benne. :)
    :*

    VálaszTörlés
  3. oké...ez már művészet. ijesztően gyönyörű!!!! (Igen, visszatértem Blogföldére)

    VálaszTörlés