2016. január 10., vasárnap

Életmód project - Wake-up call

Vigyázat, hosszú bejegyzés!






Sziasztok!

Hosszabb kihagyás után ismét jelentkezem ezzel a rovattal is. Az ünnepi időszak eléggé ellehetetlenítette a dolgokat, fotózni szinte egyáltalán nem tudtam, mert inkább az élményekre figyeltem, nem a dokumentálásra. Viszont az ünnepi időszak lecsengett, újra belevetődünk a dolgos hétköznapokba. És mivel felhívta néhány olvasóm a figyelmet arra, hogy az újonnan ide tévedők számára ez a rovat nem feltétlenül egyértelmű, ezért igyekszem ismét körülírni a rovat célját és okát.

A rovat azt a célt szolgálja, hogy nyomon tudjam követni a haladásomat és próbálkozásaimat az egészségesebb életmód felé. Az itt megjelenített élmények és ételek nem tanácsok, mivel még én is csak kísérletezem, de amikről úgy gondolom, hogy beilleszthetők akár hosszú távon is az életmódomba, azoknál ezt feltüntetem. Természetesen a csaló étkezések is le vannak fotózva, hiszen nagy álszentség lenne csak azokat a fotókat feltöltenem, amik egészséges ételeket ábrázolnak. Nem akarom becsapni se az olvasóimat, sem pedig magamat, így mindent őszintén feljegyzek. 

Mint ahogy azt említettem is, 2016-ban szeretnék visszatérni az igazán egészséges életmód mezejére. Az utóbbi fél évben jócskán elhagytam magam és az előtte való kőkemény munkám ment a süllyesztőbe. Emiatt nagyon haragszom magamra, de az önsajnálaton túllépve inkább a sikerre próbálok koncentrálni. Az elhatározás meg volt, de őszintén, konkrét terveim a megvalósításra nem voltak. Aztán valami olyasmi történt velem, ami felrázott Csipkerózsika álmomból és alaposan fejbe kólintott.


A napokban elmentünk szemüveget csináltatni Viktorral. Már 5 éve, hogy utoljára ott voltunk, mindkettőnk szemüvege eléggé régi és karcos már, így célszerűnek éreztük az újak beszerzését.
Aki hozzám hasonlóan látásproblémákkal küzd az tudja, hogy ilyenkor mindenféle vizsgálatokat végeznek az emberen. A szokásos látásélesség mellett szemnyomást és térlátást is vizsgáltak, ám sajnos ezutóbbiak olyan gyötrelmes eredményt hoztak, hogy magam sem akartam elhinni. A szemnyomásom mindig is magasabb volt a normálnál, de a térlátásom a legutóbbi (4 évvel ezelőtti) vizsgálaton majdhogynem tökéletes volt. Ennek fényében nem is aggódtam, sőt, a következő évi kontrolt sem vettem komolyan, hiszen jók voltak az eredményeim, miért is kéne orvoshoz mennem? Aztán most jött a szemüveg csináltatás, és a vizsgálat elkerülhetetlen volt. A szemnyomásom még nagyobb volt, mint azelőtt, a térlátásom pedig elkezdett rohamos mértékben romlani... Pedig mikor beültem a gép elé magabiztos voltam, azt gondoltam hamar lerendezem az egészet, hiszen múltkor is jól szerepeltem, de aztán jött a fekete leves. A térlátásom a legalsó határ alatt húzódott egy szép, vastag, piros vonal mentén. Mit is jelent mindez? Nagyjából azt, hogy 8-10 év elteltével egy szép kis kezdődő zöldhályog büszke tulajdonosa lehetek...

Bizony, zöldhályog. Én magam is megdöbbentem, hiszen ez inkább a 40-es korosztály betegsége, engem pedig legutóbb megnyugtattak, hogy valószínűleg csak hajlamom van rá, de most úgy néz ki, hogy 4 év kihagyás meghozta az eredményét. 27 évesen pocsékok az eredményeim, én pedig kétségbeesve, könnyeimmel küszködve figyeltem a doktort, hogy mégis mi a fenét csináljak ezzel az egésszel. Szerencsére nagyon rendes orvossal van dolgom, rögtön be is utalt a Szemklinikára, ahol valószínűleg felírnak nekem egy nyomáscsökkentő szemcseppet, de a teendőm nem csak annyiból fog állni, hogy esténként csöpögtetek a szemembe. Ugyanis - még ha az ember talán nem is gondolná - ez az egész betegség alaposan összejátszik a súlyommal és a helytelen életmódommal.




Mindig is tudtam, hogy előbb-utóbb rá fogok kényszerülni a teljes életmódváltásra, hiszen ilyen fiatalon nem állapot, hogy valakinek három számjegyű súlya legyen. Az sem állapot, hogy az alacsony vérnyomásom miatt állandóan fáradt vagyok, és hogy szinte mindenre allergiás vagyok. Az érdekesség az, hogy mindezek összefüggésben állnak egymással. A helytelen életmód, az alacsony vérnyomás és az allergia mind táptalaja a zöldhályog kialakulásának, de persze a túlsúly már önmagában is rengeteg egészségügyi probléma okozója lehet. Az a lényeg, hogy ezek a problémák megakadályozzák a megfelelő véráramlást a szememben, így a benne található folyadék nyomja a látóidegeimet. Minél nagyobb nyomás nehezedik rájuk, annál több látóideg hal el, ez pedig hosszabb távon csőlátást eredményezhet. Ez az információ adta meg a végső elhatározást arra, hogy ez így nem mehet tovább. Nem akarok megvakulni. Ezen kívül elvizesedett, sajgó lábakat sem akarok, elzsírosodott érrendszert és tönkrevágott szivet sem. A tüdőmre is szükség lesz még egy darabig, úgyhogy itt az ideje istenesen gatyába ráznom magam és változtatni az életemen. Ha eddig nem találtam jó okot rá, hát most megkaptam.

A doktor úr javaslatára szénhidrátszegény életmódra váltottam már aznap, mikor megtudtam az eredményeimet. Ő paleo étrendet javasolt, de mivel ezt eléggé spártainak találtam, ezért afféle félig paleo-félig Norbi update szénhidrátszegény diétát találtam ki magamnak. Lecseréltem a teljes itthoni alapanyag készletemet, hogy csak egészéges hozzávalókkal tudjak dolgozni, illetve több napon keresztül bújtam az internetet receptek után kutatva. Mondható, hogy teljesen a téma megszállottja lettem. Szomorú, hogy csak egy ilyen súlyosságú dolog után vagyok hajlandó komoly változásokat eszközölni az életemben, de talán illik ide a mondás, miszerint jobb később, mint soha. Nem akarok azzal időt vesztegetni, hogy ostorozom magam a halasztgatásokért, épp elég vacak érzés a betegség tudata is, és őszintén, a trollok sem fognak érdekelni, akik emiatt betámadnának. Elhatároztam magam, úgyhogy eszerint fogok élni, a mostra koncentrálva. A doktor azt mondta, hogy még időben vagyunk, meg lehet állítani a látóidegek elhalását, de ez közös munka lesz - a szemcseppé és az én új, egészséges életmódomé.


Miben változtattam?

- teljesen kizártam a cukrokat az életemből, csak természetes édesítőket használok, azt is módjával (méz, eritriol, stevia, kókuszcukor)
- rákaptam a növényi tejekre is (mandula, kókusz), ezeket felesben használom a laktózmentes tejjel
- rászoktam a napi 5x-i étkezésre. Már most tapasztalom, hogy az előre betervezett, minőségi tízóraik és uzsonnák milyen fontosak, hiszen így nincs bennem vágy a nassolásra, viszont bőven kibírom velük a két főétkezés közti időt.
- minden nap fogyasztok nyers zöldséget és gyümölcsöt
- minden nap fogyasztok ebéd előtt levest
- kerülöm a gyárilag előállított, mesterséges ételeket (ergo nincs több instant kaja)
- elhagytam az étolajat, helyette kókuszolajat, kókuszzsírt használok
- rászoktam a turmixok készítésére
- nem használok gyárilag előállított fűszereket, úgyhogy bye-bye vegeta és Húsvarázs! Ehhez kapcsolódik az is, hogy tervezek venni cserepes fűszernövényeket, hogy igazán friss ízekkel tudjam feldobni az ételeimet.
- minden szénhidrátdús ételt és alapanyagot lecseréltem a lightosabb verziójukra (tojásos tészta helyett szénhidrátcsökkentett/diabetikus tészta (havi 2x), krumpli helyett édesburgonya, fehérliszt helyett szénhidrátcsökkentett liszt, sima rizs helyett barna rizs vagy bulgur).
- napi fél óra mozgást iktattam be. Ez lehet kardio dvd, hastánc, erősítés, de akár csak egy jó kis séta is, tök mindegy, a lényeg az, hogy mozogjak. Eleinte fogalmam sem volt hogy fogok erre minden nap időt találni, de aztán rájöttem, hogy mondjuk a net előtt tespedésből simán lecsíphetek fél órát...




Szóval a héten már ezen rendszer szerint éltem és étkeztem. A mozgás sajnos egyelőre visszafogottabb verzióban működött, ugyanis még a két ünnep között becsíptem egy ideget a hátamban, ami eléggé lekorlátozott. Emiatt most csak pár alkalom tánc és séta jött össze, de nem kesergek, hamarosan neki tudok állni a komolyabb mozgásoknak is. Az ételekre viszont nagyon odafigyeltem:



Fűszeres csirkemell zöldségkeverékkel, hozzá házi kefir



Gránátalma uzsonnára



Mangó tízórai gyanánt



Brokkoli krémleves zabpehellyel



Pörkölt diabetikus tésztával, cukormentes csemege uborkával



Párolt tőkehal nyers zöldségekkel



Sonkás-jégsalátás szendvics glyx kenyérben, paradicsommal



Gránátalma és mangó reggelire



Egy kis marék diákcsemege és joghurt uzsonnára



Tojástortilla avokádós csirkével. Nem lett túl jó a kép, de gyerekek, ez a kaja mennyei! A tojáslepénnyel tökéletesen pótolható a tortilla lap (csak 2 tojás és két csapott kanál szénhidrátcsökkentett liszt kell hozzá), bele pedig azt töltünk, amit akarunk. Én most fűszeres csirkemellet és avokádókrémet, illetve koktélparadicsomot és hagymát tettem bele, aztán a tojástortillát még salátába is csavartam. Nem lehet elegánsan elfogyasztani, de kit érdekel, ha finom és egészséges? :)



Kissé túlsült tojásmuffinok :D Pár perccel tovább grilleztem és kissé megkapta a tetejüket, de ízre teljesen finomak voltak. Ennek annyi a lényege, hogy muffinsütő aljába kenyérkarikát teszünk (én glyx kenyeret), csinálunk egy kis peremet sült bacon-ből, majd abba beleütünk egy tojást, fűszerezzük és mehet a sütőbe. Hozzá koktélparadicsomot és póréhagymát ettem kefirrel, utána pedig két kis mandarint.



Egyéjszakás zabkása (overnight oatmeal) fahéjjal, pici vaníliával és banánnal. Mivel még nem volt érett a banán, ezért édesítésnek egy kiskanál eritriol került bele.



Tízóraira egy kis vörösáfonyás jóreggel keksz és hozzá joghurt.



Pirítós glyx kenyérből, arra avokádókrém és tükörtojás, hozzá pedig egy szál újhagyma és egy kis mangóturmix



Mai reggelim: banánpalacsinta. Igen, ez a jó öreg egy banán+2 tojás kombó. Isteni íze van, habár palacsintának annyira nem nevezném, mert annál lágyabb az állaga. Viszont cserébe isteni finom, itt már pl. elég érett volt a banán is benne, így egyáltalán nem kellett édesítenem.


Szóval ezek történtek eddig. Azt hiszem életem egyik legnagyobb fejbekólintását kaptam ezzel a diagnózissal, de örülök, hogy még viszonylag időben kiderült és tudok változtatni rajta. Biztos lesznek olyanok, akik szkeptikusan fogják olvasni a terveimet, de bízom benne, hogy az idő és az eredmények engem igazolnak majd. 
Egyébként baromi nehéz volt erről írni. Nyilvánosan elismerni, hogy eddig lusta disznó voltam nem egyszerű dolog, de úgy döntöttem, hogy ez már többről szól, mint az én sértett egómról. Az egészségem, az életem a tét, úgyhogy vagy most, vagy soha. 
És a második lehetőség nem opció :)


20 megjegyzés:

  1. Én napi hatszor-hétszer eszem madáradagokat, és mondjuk elmegy vele a fél nap, de még mindig jobb, mintha háromszor ennék többet :D A Tescoban most lehet kapni sárkánygyümölcsöt, meg mangót, meg papayát meg maracuját, simán teljes étkezéseket helyettesítek vele, nagyon ajánlom, fincsik! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek veled, te csinálod jól :) Nekem még ezt az ötszörit is meg kell szoknom, mert igaz, hogy rágcsálgattam napközben, de nem mindig ugyanabban az időpontban és nem feltétlenül olyasmit, amit szabad lett volna.
      A Tesco-s tippet meg köszönöm, holnap röpülök a Camponába amúgy is és feltankolok gyümölcsökből :)

      Törlés
  2. Az önuralom nagyon fontos ha az egészségünkről van szó. Sajnos epe bajos lévén se hagymát, se pörköltöket és tejszínt sem ehetek. Minden este mira vizet iszok emiatt, hogy reggel könnyebb legyen. :D Egyébként ezt fogyásra is lehet hasunálni. Hol lehet kapni szénhidrát csökkentett lisztet? És mi az az eritrin? Rám is rámférne hogy kevesebb kenyeret egyek. A párom is fogyni akar, de csak mondogatja, pedig oda is kell figyelni. :) Napközben szoktál magaddal vinni valami uzsonnát a munkahelyre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és az eltökéltség. Én most nagyon így érzem magam, és abban is biztos vagyok, hogy ez tartós lesz.
      Sajnálattal olvastam, hogy mennyi finom dologról kell lemondanod :(
      Szénhidrátcsökkentett lisztet különféle egészséges alapanyagokat áruló webshopokból lehet rendelni, főleg a paleo oldalakon láttam, de én a Norbi update boltokban szerzem be ezeket, mivel közel van a munkahelyemhez. Az eritrin pedig egy édesítőszer, afféle cukorpótló. Kicsit enyhébb íze van, mint a cukornak, de cserébe cukorbetegek is fogyaszthatják és nem roncsolja a fogakat :) Párodnak is ezt ajánlom, mert ha már ennyit átvariálunk az életünkben, tettünk valamit az egészségünkért. Igaz, drágább jóval, mint a cukor, de a szemét kaja mindig is olcsóbb volt, mint a minőségi.
      Uzsonnát és tízórait eddig nem nagyon vittem munkába, inkább csak bedobáltam 1-2 gyümölcsöt aztán mikor volt időm, megettem. De most megpróbálom órára pontosan beosztani a dolgokat, hogy rendszerhez szokjon a szervezetem.

      Törlés
  3. Azt hiszem egy cipőben járunk, én most lelkibazdmegok miatt (amiket persze kívülről nézve tök egyértelműen látok), hagytam úszni mindent - persze jó kifogás.
    Pont ezért 2016-os terveim között volt, hogy tudatosabban éljek, és ez nem csak életmódváltás terén, hanem alapjáraton is kulcsfontosságúvá vált. Anno, amikor voltam akkora király és figyeltem rendesen (és sikerült 24 kg-ot leadni), akkor is ez a tudatosság húzott: mindent leírtam (és kcal-t mértem, mert sajnos tudom milyen vagyok: a kis adag nálam 3* akkora, mint másnak :D), előre terveztem az edzéseket az adott hetekre, sőt az ebédeket is, mint nagyobb főétkezéseket. Ehhez mérten jártam vásárolni és alakítottam a programjaimat. Nos, most is valami ilyesmivel állok szemben, talán én is visszahozom az MFJ-t (mármint ez tuti, csak kérdés, hogy a sok sz*r mellett mikor lesz már időm végre leülni és írni :D)

    Mindenesetre sok sikert, talán ennél erősebb motiváció nem is lehet! Apránként szépen kell haladni, kívánok sok-sok erőt!!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenkinek az életében történnek olyan dolgok, amik miatt megbojdulhat az élete, de rajtunk áll, hogy utána változtatunk-e rajta. Én úgy döntöttem, változtatok és biztos te is így teszel :)
      Én most majdnem ugyanúgy csinálom a dolgaimat, mint te anno. Egy hétre előre beterveztem az étrendemet, a mozgásomat is most fogom megcsinálni, szóval teljesen bestrukturálom magam. Kcal-t ugyan nem mérek, de igyekszem mindenből a kis adagokat tartani, ebben mondjuk Viktor a segítségemre van, mert ő odafigyel rám, hogy ne sunnyogjam el a dolgot :P Bár nem is terveztem. A vásárlás is hasonló módon lesz, holnap pont ennek fényében fogok boltba menni. Bevallom ez nekem így jobb, mert nem csak találomra kapok le kajákat, amiket ki tudja mire használok fel, hanem tudom mi mihez kell. Így úgy érzem, hogy tudatos vásárló vagyok.
      Én nagyon örülnék, ha újra olvashatnám nálad az MFJ-t, hiszen lényegében amiatt álltam neki az Életmód projectnek, te inspiráltál :) Szóval neked is hajrá és sok sikert, reméljük mindkettőnknek sikerül elérni a céljait :)

      Törlés
  4. Jajj de drága vagy, ez most nagyon jól esett! :) Akkor egymás bátorítjuk, és legyen igazad: mindketten változzunk pozitív irányba! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, oda-vissza bátorítjuk egymást, a támogatás nagyon fontos része ezeknek a dolgoknak ^^ Úgyhogy hajrá-hajrá mindkettőnknek! :)

      Törlés
  5. Tavaly ilyenkor anyum is egészségügyi okokból kezdett paleo étkezésbe. 1 hónapig 100% paleo ételeket evett csak és utána olyan 80%-ban és 3 hónap alatt 15 kilót fogyott, pedig nem edzett intenzíven, csak biciklizett és sétált. Azóta is tartjuk a paleo étkezést körülbelül 70-80%-ban. Sima lisztet már alig alig használunk, mert annyi másféle liszt van, amivel pótolni lehet. Gesztenyeliszt, rizsliszt, kókuszliszt.
    Én teljes mértékben tudom javasolni, hogy komolyabban merülj el a paleo étrendben. Anyukámnak 10 éve nem siketült lefogynia, egy neurológus megállapította, hogy az agyában nem működik a fogyásért felelős receptor, ezért nem használt nála semmilyen étrend és mozgás. A paleo étkezéssel (ahogy mondtam már egy ideje nem 100%-ban tartja, de a fontosabb elemeket igen) 1 év alatt 20 kilót fogyott mindenféle megerőltetés nélkül. Én is érzem magamon, hogy nagyon jót tett ez az életmód. Nyár végén voltam vérképen és minden értékem az optimálison volt. A háziorvos el sem akarta hinni, azt mondta, hogy ilyet nem gyakran lát.

    A Norbi Updateről nem igazán nyilvánítanék véleményt. Lehet, hogy említettem már, de a tesóm férje erőnléti edző és dietetikus, olimpikonokat készít fel és űrhajósokat. Szerinte Norbi módszerei és ételei annyira egészségesek, mintha valaki minden nap mekis kaját enne. Lehet, hogy lefogy tőle az ember, de a szervezetét tönkre teszi. Nem hiába, hogy Ausztriában is megpróbálta forgalmaztatni a termékeit, de az ottani besorolás szerint nem kaphattak fogyókúrás-egészséges étel megnevezést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden elismerésem anyukádnak, a paleo azért kemény dió, mármint annak, aki egy átlag étkezési szokásokkal operáló családból próbál ilyenre váltani. Én speciel mikor jobban utána olvastam kissé megrémültem, mert majdnem kínai volt számomra az egész, de végül nagyon sok szimpatikus tippet találtam az életmódjukban, amiket be is építettem a hétköznapjaimba, s ezen nem is óhajtok változtatni. Az is lehet, hogy később még inkább rákapok, majd ha már megszokom, szóval a még jobban elmerülés eléggé esélyes :)
      Emlékszem a meglátásaidra a Norbi Update-ről :) Most is csak azt tudom mondani, hogy én mindenhonnan kiszűröm azt, amit jónak látok. Holnap ellátogatok az egyik boltjukba és körülnézek, ha találok valami jót, megveszem. De elég drágák a termékeik ahhoz, hogy ne ott akarjak állandóan vásárolni. A péksütemények pl. egyáltalán nem hiányoznak, így azokra nem fogok rákapni. Inkább alapanyagokra vagyok kíváncsi, aztán meglátjuk mi lesz. Meg hát sosem árt elolvasni az összetevők listáját, szóval azok alapos átbogarászása után fogok döntést hozni. Viszont nagyon köszönöm, hogy folyamatosan felhívod a figyelmem ezekre a dolgokra, nagyra értékelem a tanácsaidat :) Viszont ha már itt vagyok, leírnád esetleg itt, vagy egy emailben, hogy ti miket cseréltetek le otthon a paleo étrend mintájára és miket változtattatok? Nagyon érdekelne a meglátásod, főleg mivel ti eszerint étkeztek, tehát napi szinten "gyakoroljátok", ezért megbízhatóak a tapasztalataitok. Köszönöm szépen előre is!

      Törlés
  6. Bevallom, eddig valahányszor olvastam tőled egészséges életmódváltással kapcsolatos bejegyzést, egyetlen alkalommal sem tudtam komolyan venni, egyszerűen..és most kérlek ne haragudj meg az őszinteségért, nm bántásnak szánom, de úgy éreztem, hogy önáltatás, egyhelyben toporgás az egész.
    Ma azonban megfogtál.
    Olyan szintű elszántságot olvastam ki a sorok közül, hogy azonnal láttam, igen, ez már nem játék, ez 100%-ban TE vagy.

    Az ember tulajdonképpen mindig is érzi, sejti, hogy váltani kell, de amikor valódi hit párosul az elszántsággal, az már minőségi változást eredményez!

    Sok erőt, kitartást kívánok neked az új életformához, és nagyon sok sikert, megérdemled! :)
    Semmi sem annyira fontos most, mint az egészséged, a szemed világával együtt.

    Ossz meg minden állomást, a kudarcokat is, ha esetleg lesznek, hogy szoríthassak és gondolhassak rád "útközben"
    Nomeg hogy példát vehessek rólad és ötleteket gyűjtsek.

    Hajrá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, nem vettem a lelkemre az őszinteségedet, inkább köszönöm, hogy ilyen tapintatosan fogalmaztad meg a kevésbé pozitív véleményedet :) Azt hiszem értem, hogy mikre gondoltál önáltatás címszó alatt, talán a trollok is ilyesmit akartak kifejezni, csak nem vették a fáradtságot arra, hogy ne tapossanak vele a másik ember lelkébe. Tény és való, hogy az elmúlt időkben kevésbé figyeltem oda, de azért az elején még meg volt a lelkesedés. Aztán elfáradtam, elmúlt a hajtóerő és a keserves munkám fölöslegbe ment. Egyébként az elején nagyon is jól működött a dolog, olvadtak rólam a kilók és jobban éreztem magam a bőrömben. Ezt próbálom most visszahozni, de ezúttal tartósan. Örülök, ha a bejegyzésem most meg tudott győzni, tényleg őszintén és teljes elszántsággal írtam. Azóta is tartom magam a diétámhoz és szerencsére egész jól haladok vele :) Köszönöm szépen a kedves biztató szavakat!

      Törlés
  7. Nagyon remélem, hogy ez tényleg hatásos lett, a zöldhályog nagyon nem vicces - anyukám barátja is minden nap csepegtet, de így is elég fáradékony a szeme; nemrégiben műtötték is, hogy azért ne vakuljon meg...

    Amúgy szerintem az egyik legjobb módszer a kisadagos, olyan cuki kis kínai edényekből kell enni. Mondjuk mi érthető módon viszonylag sok "ázsiai" kaját eszünk, ahhoz meg valahogy jobban megy. Illetve jó olajalternatíva a rizsolaj is, az elég baráti árú, és minden másnál semlegesebb íze van. Salátákhoz meg extra szűz olíva, az mondjuk húzósabb buli.

    És nem utolsósorban - szerintem elég inspiráló volt, persze úgy, hogy nyilván nem tudom 100%-ban átérezni, min mész keresztül, és nem is ez volt a céod. Nekem is jobban oda kéne figyelnem, mit eszek, mondjuk nekem csak vashiányom van (plusz kapcsolódó dolgok), az viszont egyértelműen a vegetarianizmus miatt. Szóval el kéne kezdenem vasgazdagabb ételeket enni, de sose figyeltem igazán ilyesmire, mert sosem gondoltam prioritásnak. Plusz rámférne mozgás, mert szerintem egy ötéves gyorsabban fut nálam. (Ezzel meg az a fő baj, hogy azt a néhány sportot - tenisz, röplabda - amit szeretek, nincs lehetőségem játszani. Jóga+futás kombón gondolkozom, csak sajnos utálok futni, még jó zenével is csak amolyan elmegy kategória.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is reménykedem benne, nagyon szeretnék változtatni. Mondjuk most már szedek szemcseppet is, ami még inkább segít, de az étrendemet nem fogom semmi pénzért sem visszaváltoztatni a régire, ez a mostani sokkal jobb. Már két hét alatt is érzem a változást.
      Igen, az adagokon is változtattam, sokkal kisebbeket eszem. Vettem egy rakás mini tároló dobozt, azokban hordom a kaját magammal. Ezeket nem lehet dupla adagokkal teletömni, viszont a kis adag is nagynak látszik benne, mert a doboz végülis csurig van :) Éljen az agykontroll :D
      Hát mozgás terén nekem teljesen más dolgokat kell csinálnom, mint egy normál alkatú embernek, de igyekszem ezeket is kitapasztalni.

      Törlés
  8. Kitartást kívánok Szilvi! Nagy fejbekólintás, ha az ember "megkapja", hogy ha nem változtat akkor az egészsége tönkremegy belátható időn belül, viszont a kólintás előnye, hogy tényleg komolyan vesszük. Egyszóval remélem, hogy sikerül véghezvinni a terveidet és rendbe jön az egészséged is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Valóban az volt, de legalább felnyitották a szemem és van, ami motivál.

      Törlés
  9. Imádtam ezt a posztot. Minden egyes sor egy nagy előrelendítés számomra, hisz én is az egészségesebb életmód felé hajazok. Jelenleg írom a posztot és meg kell, hogy említselek benne (persze, ha engedélyt kapok rá), mert jó látni, hogy nem csak egyedül csinálom ezt 2016-ban. Szeretném a testemet formálni, edzettebb lenni. Nekem a vérnyomásprobléma miatt kellene, neked a zöldhályog ellen. Szerintem ha látjuk egymás haladását, sokkal több erőt fektetünk majd az egészbe. Remélem Neked is sikerülni fog!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök :) Nagyon jól esett, hogy megemlítettél a bejegyzésedben, ehhez mondjuk engedélyt sem kell kérni, csak nyugodtan. És tényleg jó dolog az, ha látjuk, hogy miként halad a másik, meg tudunk recept ötleteket lopkodni :P
      Köszönöm a jókívánságokat, és neked is hasonló sikereket kívánok! :)

      Törlés
  10. nagyon finomk s guszták lehetnek az ételek. Én is tök szívesen étkeznék egészsgéesebben, de amíg nincs saját keresetem ezt nem tudm megtenni, meg az egészséges életmód nekünk drága.. ez olyan elkeserítő.. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek :) Sajnos az egészséges életmód valamilyen szinten tényleg drága, de én úgy vagyok vele, hogy az egészségem minden pénzt megér. Így, hogy saját háztartást vezetek és saját keresetem van nyilván könnyebb ellátnom magam, szóval megértem a te helyzetedet is. Azért néha-néha lehet kérni 1-2 egészségesebb alapanyagot a szülőktől is, már azokkal sokat lehet javítani a közérzetünkön és egészségünkön.

      Törlés