2015. december 5., szombat

XMAS TAG 3-6.




Sziasztok!

Ma ismét jövök Suz'n kihívásával, melyet az MBBK berkein belül indított, de ezúttal 4 kérdést is megválaszolok, mivel nem mindig volt/van lehetőségem aznap megválaszolni az aktuális kérdéseket. A továbbiakban is így, kis csokorba gyűjtve fogom hozni a bejegyzéseket. Nézzük is a mai négy témánkat!

3. És akkor kiderült, hogy nincs Jézuska és Mikulás...

Őszintén, egyáltalán nem emlékszem arra, hogy mikor fedeztem fel a dolgot. Számomra valamiféle szép átmenet alakulhatott ki, ugyanis nem volt törés az életemben, inkább szép lassan eszméltem rá és csöppet sem voltam csalódott, hiszen ha nem is a Jézuska, meg a Mikulás ajándékoz meg engem, akkor a szüleim teszik, akiket végtelenül szeretek, szóval nekem ez nem okozott gondot, ugyanúgy boldog voltam :) Talán valami olyasmi rémlik, hogy kicsiként mindig be kellett mennem a szobámba, amíg jön a Jézuska, aztán anyukámék szóltak, ha kijöhetek. Egyszer azonban a természet hívó szava erősebbnek bizonyult, és mikor a mosdó felé slattyogtam megláttam, amint édesanyám és édesapám nagyban csomagolják az ajándékaimat. Jót nevettem rajta, aztán dolgom végeztével visszaiszkoltam a szobába és türelmesen vártam. De olyan is volt, hogy mikor törülközőt akartam levenni a nagy szekrényből, akkor rám borult néhány ajándék, anyu meg nem győzött elhessegetni onnan :D Szóval nekem ezek ilyen vicces módon szivárogtak be az életembe, viszont semmiféle lelki traumát nem okozott. Sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a karácsony szelleme, a Mikulásba és a Jézuskába vetett hitem mai napig ott él bennem, bár nem olyan formában, hogy ők hozzák az ajándékaimat, hanem inkább úgy, mint egy szép és kellemes érzés. Mivel gyerekekkel foglalkozom, ezért az ő kis lelkük izgatottsága és őszinte hite engem is alaposan megfertőz, úgy pedig nehéz nem hinni ezekben a dolgokban. Elvégre hogy mesélhetnék hitelesen a gyerekeknek ezekről a jótevőkről, ha magam sem hiszem el valamilyen formában a létezésüket? :)

4. A valaha kapott legjobb ajándék

Nagyon sok szép ajándékot kaptam eddigi életem során, nem is tudnám mindet összegezni, de volt néhány, ami különösen megmaradt bennem - főleg azért, mert gyerekkorom kedvenceivé váltak.


Az egyik egy baba volt, mégpedig a Petite Lil Miss balerina babája, amibe bele voltam bolondulva. Imádtam ezt a játékot, mert csodás, loknis szőke haja volt, gyönyörű ruhája, és amellett, hogy ki volt sminkelve, az arcán lévő kis szívecske hideg és meleg víz hatására hol eltűnt, hogy felbukkant. Teljesen odáig voltam érte, mai napig emlékszem rá mennyire örültem neki :)


Mégis a legtöbb örömet okozó ajándékom kétség kívül a Gazdálkodj okosan nevű társasjáték volt, ami mai napig megállja a helyét, ha családi szórakozásról van szó. Megszámlálhatatlanul sok órát töltöttünk azzal gyerekkoromban, hogy ezzel társasoztunk, de még a munkahelyemen is szoktam ezzel játszani a gyerekekkel. Számomra nincs ennél jobb társas, olyan szép emlékeim kötődnek hozzá, hogy semmi nem tudja felül múlni :)

És persze nem szabad elfelejteni a többi szépséges ajándékomat sem, amik már a felnőtt koromhoz kötődnek, s amik zömét Viktortól kaptam :) Akad köztük isteni illetú Dita von Teese parfüm, komplett sminkkészlet és könyv, de igazából nekem még mindig az a legnagyobb ajándék, hogy Ő van nekem, hogy szeretjük egymást és boldogok vagyunk :) Meg persze ott van a család is, akiket szintén nagyon szeretünk és akikre mindig számíthatunk. Már most alig várom az összejöveteleket, hiszen megyünk majd anyósomékhoz, édesanyámékhoz és a tesómékhoz is, ezek a találkozók pedig mindig nagyon kellemesen telnek ^^


5. Karácsonyi dal

Hűha. November közepe óta csak karácsonyi dalokat hallgatok, úgyhogy ebből elég sokat fel tudnék sorolni, viszont külön bejegyzést szeretnék neki szánni. Így most csak az egyik kedvencemet osztom meg veletek, aztán majd nemsokára jön a kedvenc karácsonyi zene válogatásom is :)




6. Karácsonyi könyv

Nem hiszem, hogy jobbat tudnék mondani Charles Dickens Karácsonyi énekénél. Pár évvel ezelőtt megkaptam anyósoméktól, mert nagyon régóta vágytam rá, és már aznap este ki is olvastam. Fantasztikus történet arról, hogy a legmorcosabb ember is képes beengedni a szívébe a karácsony szellemét, elvégre aki Scrooge-hoz hasonlóan áll az ünnepekhez csak saját magát bünteti és saját magát fosztja meg a meghitt családi közegtől. Én úgy gondolom, hogy jobb megmutatni a hozzá hasonló embereknek mindazt a szépséget és jóságot, amit a karácsony adni tud, mert senkinek sem jó egyedül dideregni a sötétben :)

Ha gondoljátok kommentben ti is kifejthetitek a véleményeteket a fenti témákban :)

4 megjegyzés:

  1. Azt hittem már, hogy csak én vagyok ilyen szenilis (irónia), de én sem emlékszem mikor és hogyan derült ki, tehát hasonlóan történhetett a dolog, mint nálad :D A könyv pedig épp kívánságlistán szerepel nálam, mert még nem olvastam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem tetszeni fog, mert szerintem csodálatos! :)

      Törlés
  2. Nem ismertem ezt a Christina Perri dalt, nagyon szép, köszönöm, hogy megosztottad velünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy most megismerhetted és hogy tetszik :)

      Törlés