2015. november 1., vasárnap

Halloween hét - Zombi

Sziasztok!

Elérkeztünk a Halloween hét utolsó napjához! Én nagyon élveztem a különféle sminkek alkotását, de leginkább a ti pozitív visszajelzéseiteknek örültem a legjobban :) Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz ennek a rövid rovatnak, de nagyon köszönöm minden kedves kommentelőnek a dicséretet és a bókot, igazán jól esett mind ^^ Habár a Halloween tegnap véget ért, azért még egy utolsó sminket megmutatok nektek, ez pedig nem más, mint az örök klasszikus zombi. Mondhatnánk, hogy elég unalmas téma, de igyekeztem feldobni pár aprósággal, hogy még undorítóbb legyen az összhatás :P

Vakuval







Természetes fényben








Mert Viktort is kellett terrorizálni egy kicsit :P

Sajnos mire elkészültem a sminkkel már nagyon gyér volt már a természetes fény, így kénytelen voltam vakut is használni, de utólag kiderült, hogy ez még jótékony hatással is volt a bőrszínemre - még zombisabb és sárgább lettem :D Az alap koncepció az volt, hogy az arcom már félig lerohadt, illetve a vékonyodó bőrön átütő lilás-kékes ereket szerettem volna még kihangsúlyozni. Aztán rájöttem, hogy egy zombi harapást sem ártana magamra pingálni (elvégre valahogy engem is átváltoztattak), így született az a kis fognyom az arcom másik oldalára. Én nagyon élveztem az alkotást, zombi sminket készíteni mindig szórakoztató :P

Remélem tetszik nektek!
És még egyszer szeretném megköszönni, hogy ilyen aktívan követtétek ezt a heti rovatot és hogy olyan sokat kommenteltetek :)

10 megjegyzés: