2015. október 26., hétfő

Halloween hét - Nőből férfi smink

Sziasztok!

Mielőtt belefognék a dolgokba gyorsan szeretnék pár mondatban beszámolni a vasárnapi Digital Divas-ról. Tudom, komplett bejegyzést ígértem, de sajnos nagyon nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna. Szinte rögtön az elején rám tört a pánibetegség, azt hiszem az ottani hatalmas tömeg és az ismeretlen hely/közeg megtette a hatását. Legalább fél órán keresztül azzal küszködtem, hogy ne bőgjem el magam, de végül beláttam, hogy egyre rosszabbul vagyok, így az ebédszünetben haza is mentem. Szomorú vagyok, mert számomra ez az esemény nagyon rosszul sült el - képtelen voltam beszélgetni másokkal, csak álltam ott, mint egy szamár, és azoknak sem sikerült köszönnöm, akiket ismerek és olvasok. Ezúton is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, amiért nem mentem oda hozzátok, de épp azzal voltam elfoglalva, hogy tartsam magamban a lelket. Mindebből az következik, hogy szinte semmit nem tapasztaltam a konferenciából és képeket sem készítettem, így pedig fölöslegesnek éreztem egy bejegyzést szánni a témának.

Viszont!
Ahogy ígértem, ma startol a Halloween hét a blogon. Elég sok ötlet kavargott a fejemben, de végül arra jutottam, hogy a Halloween héten a sminkeké lesz a főszerep. Ilyenkor élhetem ki igazán a kreativitásomat, úgyhogy megpróbálok minden napra valami különleges sminket hozni. Első körben egy régi nagy kedvencemet valósítottam meg, ugyanis nőből férfivá váltam :) Azt hiszem ez az egyik legegyszerűbb jelmez, aminek be lehet öltözni, mert elég csak elkérni a kedvesünk, vagy más férfi ismerősünk, családtagunk néhány ruháját, feldobni ezt a borostás sminket és máris új emberré váltunk :) A sminkhez sem kell sok dolog, csupán barna szemhéjpúderek különféle árnyalatban, esetleg egy kontúrozó készlet, illetve egy barna, vagy fekete szempillaspirál.










Ahogy nézegettem a képeimet tisztára az jött le belőlük, mintha most szabadultam volna a börtönből :D Hát, az biztos, hogy nem én lennék a nők bálványa, de azért élveztem az átalakulást :) Nem a legtökéletesebb, de a meglévő eszközökből ezt sikerült kihozni. A smink lényege igazából az árnyékolás, próbáltam a férfi csontozatot kihangsúlyozni a szem/szemöldök környékénél, és persze a borosta/szakáll/burjánzó szemöldök is elengedhetetlen. Még seggállat is csináltam magamnak, az olyan pasis :D 

Remélem tetszik nektek!
Ha érdekel titeket mi lesz a következő smink, akkor nézzetek vissza holnap is :)
Annyit elárulok, hogy ahogy haladunk előre a héten, úgy jönnek majd az egyre brutálabb verziók :P

26 megjegyzés:

  1. Atyavilág! Hát ez marhajól sikerült! A "seggáll" kifejezést még nem hallottam, de garantáltan használni fogom a jövőben! :D
    Nagyon sajnálom, hogy a Digital Divas nem úgy jött össze, ahogy szeretted volna! :( Remélem, ez nem vette el a rendezvénytől a kedved örökre, mert ha lesz és úgy tudom alakítani, jövőre én is szeretnék menni, és szívesen találkoznék veled (is)! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Khm, nem nagyon akartam használni a seggáll kifejezést, mert hát na, de nincs rá más szó, úgyhogy maradt ez :D
      Hát, még nem tudom, hogy jövőre megyek-e, nekem ez most kevésbé volt pozitív élmény, de még meglátom :) A találkozásokra nagyon jó lehetőség egy ilyen rendezvény, de akkor már inkább a baráti hangulatú blogtalikat kedvelem. Remélem azért vagy így, vagy úgy, de összefutunk ^^

      Törlés
  2. Hát ez kuuuuuuuuuuuuuuuuuuurva jóóó!!! Ezt nem lehet máshogy leírni! : D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszi :D Örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  3. A képre pillantva egy fél pillanatra azt hittem, hogy konkrétan férfi modellen alkottál valamit, mondtam is magamban, hogy de hát ő nem a Viktor, aztán leesett, hogy Te vagy :D nagyon jó lett!

    Úgy sajnálom, ez borzasztó lehetett, sejtem, hogy érzed magad miatta. Próbáld "edzésként" felfogni, legközelebb, ha hasonló helyre vetődsz, tudni fogod, mire számíthatsz, és ez talán segít majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most nagyon nagy elismerés nekem, köszönöm szépen :) Nem gondoltam volna, hogy ilyen megtévesztő leszek :D
      Hát nem volt kellemes a vasárnap emiatt, de már jobban vagyok. És igazad van, ez most gyakorlás volt, legközelebb ha hasonló helyzetben leszek talán jobban fog menni minden. De most egyelőre pihentetem a dolgot, a biztonság kedvéért :P

      Törlés
  4. Sajnálom, hogy a DD így sült el, de majd legközelebb. Most már tudod, mire számíthatsz, és igenis, szegd fel a fejed, mert megpróbáltad, tartottad magad, ami nagy szó! Ezt tessék nézni! :)
    A smink meg egyszerűen wow! Egyedül a szemed (szemöldököd) nagyon nőies, és ezért tudod, kit juttattál eszembe? James McAvoy színészt. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem lesz majd legközelebb, egyelőre a rossz élmény bekerget a rákpáncélomba, de ez is az én hülyeségem miatt volt, szóval ja, meglátom mi lesz legközelebb :) De nem fogok eltűnni a világ elől, annak nincs semmi értelme. És köszönöm a biztatást, nagyon jól esik :)
      Örülök, hogy tetszik a smink ^^ Mondjuk a szemöldökkel szenvedtem a legtöbbet, annyira próbáltam burjánzósra csinálni, de ezek szerint annyira nem jött össze :D Viszont James McAvoy-t nagyon szeretem ^^

      Törlés
  5. Ez zseniális lett Szilvi!! Imádom! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik neked :)

      Törlés
  6. Bevallom én egyáltalán nem vettem észre, hogy nem vagy jól! Csak azt vettem észre, hogy csendes tipus vagy :) Nagyon örülök, hogy sikerült egy-két szót és egy puszit váltanunk és remélem, hogy majd nyugodtabb körülmények között is fogunk majd találkozni és akkor bepótoljuk a beszélgetést is. Szegénykém én meg rádnyomultam, mint egy tank!!! :))) Remélem nem haragszol! Nagyon szép voltál egyébként! A pasi sminktől meg elájultam!!!! Elképesztő kezed van, hogy ilyet tudsz festeni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem vagyok az az elsőre nagyhangú ember, de ennél közvetlenebb szoktam lenni. Ezt a fajta zárkózottságot most a betegségem váltotta ki belőlem és nagyon sajnálom, hogy emiatt olyan hűvösen viselkedtem sokakkal. Rengeteg bloggert felismertem és mégsem köszöntem senkinek :( De legközelebb, ha be merem vállalni remélem kicsit oldottabb állapotban leszek. Viszont ne aggódj, neked nagyon örültem, olyan kedves, közvetlen voltál, nekem pont ez segít abban, hogy kizökkenjek a rosszul létből, úgyhogy köszönöm, hogy letámadtál :P
      És örülök, hogy tetszik a smink :P

      Törlés
  7. Ez hihetetlenül jól sikerült!! (-: Valóban sikerült a férfiasabb "jegyeket" kihangsúlyozni, fantasztikus az átalakulás. Mi a bátyámmal midig a "picsaáll" kifejezést használtuk. :D :D

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett! Most már csak Viktort kell rávenned, hogy bevállaljon valami hercegnős sminket, és irány a parti:D (A seggáll amúgy a buttchin tükörfordítása, vagy tényleg van ilyen magyar kifejezés?)

    Sajnálom, hogy nem tudtad magad jól érezni, tudom, milyen rossz egy ilyen pánikroham. Mondjuk nekem azt hiszem, magasabb a tűréshatárom, de én sem kifejezetten bírom a tömeget - volt már úgy koncerten, hogy sírva kísértek ki a barátaim, pedig hát oda is azért menne az ember, hogy jól érezze magát...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, nincs az az isten, hogy Viktor hercegnős ábrázattal kimozduljon a lakásból :D Max ha leitatom :P
      A seggáll meg szerintem létező kifejezés, én sokaktól szoktam hallani.
      Hát igen, én is sajnálom, hogy így alakult. Koncertekre is többek között ezért nem járok, nem bírom azt a rengeteg embert, a tülekedést, hiába fantasztikus az élő zene.

      Törlés
  9. :D Seggáll...mintha magamat hallanám! (Tényleg nagyon pasis jegy) Nekem a szemöldököd is nagyon tetszik,egyedül a szemed árul el,de hát szem a lélek tükre :D. Sajnálom,hogy nem úgy sikerült a D.D. ahogy tervezted,megértem,hogy megilletődtél. Én is ilyen vagyok,eltart egy darabig a beilleszkedés. Remélem legközelebb pozitív élményekkel távozol. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ahogy így nézem a szemem, vagyis a tekintetem eléggé nőies maradt, pedig próbáltam keményen bámulni :D Amúgy köszönöm az elismerést ^^
      Én is sajnálom a D.D.-t, nem gondoltam volna, hogy pont akkor fog előjönni a betegségem, de hát ezt sosem tervezi be az ember. Fogalmam sincs, hogy megyek-e a következőre, ez most elég rossz élmény volt számomra, de meglátom még a dolgot. Kicsit edződöm majd azzal, hogy többet járok társaságba :)

      Törlés
  10. Nekem is nagyon tetszik. Szerencsére nőként azért sokkal szebb vagy ^_^ még szerencse, hogy nincsenek alapból ilyen irányú elképzeléseid:'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, köszi, ezt most jól megkaptam :D De hát tényleg nem lennék egy szívtipró :P

      Törlés
  11. Nagyon jó pasi vagy! .. illetve lennél! :)

    VálaszTörlés