2015. október 18., vasárnap

Életmód project - 19.

Sziasztok!

Ismét eltelt két hét, én pedig kis híján megfeledkeztem arról, hogy nekem ma beszámolót kéne tartanom életmód szempontjából. Na de észbe kaptam és jövök is a kis meséimmel.
Sajnos az elmúlt két hétről nem sok érdemleges dolgot tudok említeni, ugyanis ezen időszak java részét betegen töltöttem. Sikerült elkapnom az aktuális őszi nyavalyát, ami lázzal, felsőlégúti problémákkal, hányással és pocaktúrával jár, úgyhogy nem hogy tornázni nem tudtam, de még ételek terén sem tudtam túl változatos dolgokat készíteni, hiszen ilyenkor szigorú diétára van fogva az ember lánya. Gondolom senkit nem érdekel, hogy milyen ropit és háztartási kekszet majszolgatok :D Vagy akár a szép kupac gyógyszeradagomat is lekaphattam volna vacsora gyanánt, de ebben sem lett volna semmi érdekes.
Aztán a második hétre már kezdtem jobban lenni, így végre normális ételeket is ehettem (bár azért óvatos voltam még akkor is) és visszatért a mozgás is az életembe. Na nem ilyen Hűbele Balázs módjára álltam neki tornázni, sőt, ebben a két hétben abszolút nem vettem elő egyik dvd-met sem, mert nem akartam újabb táptalajt csinálni a baciknak a még gyenge szervezetemmel. Viszont a tánc továbbra sem hiányozhat az életemből, így azt azért be mertem vállalni. Egy alkalom sajnos így is kimaradt, de utána már mentem és nagyon élveztem, hogy újra átmozgathatom magam. Gőzerővel készülünk a japános fellépésre, jól haladunk a koreóval és közben rengeteget nevetünk saját magunkon :) Szeretem ezt a fajta légkört ^^ Ma pedig megpróbálok kicsit tornázni is végre, mert 2 hét alatt olyan szinten eltunyultam, hogy hihetetlen. Elsősorban a rugalmasságomon veszem észre a mozgás hiányát, sokkal merevebbek a tagjaim, könnyebben beállnak az izmaim és ez nem túl kellemes érzés. És mivel most már elég hűvös idő van, a torna legalább át fog melegíteni :) Azt hiszem Péntek Enikőt vegyítem Norbival, mivel ma egy alapos tornázós délutánt szeretnék tartani. A legutóbbi táncóra óta ugyanis olyan bitang izomláz van a combjaimban (sokat talajtáncolunk, ami eléggé igénybe veszi a lábakat), hogy muszáj rádolgoznom kicsit, különben holnap nem fogok tudni kikászálódni az ágyból :D Ja, és ha már itt vagyunk megmutatom a képünket, ami a japános esthez készült :P



Szóval ezek a tervek, és remélhetőleg az elkövetkező időszakban már nem fogok betegeskedni, mert nagyon rossz érzés kiesni mind a mozgás, mind az étkezés megszokott ritmusából.
Sok képet most nem hoztam, de azt a párat azért megosztom veletek:



Sütőtök, a kedvenc őszi csemegém ^^



Olaj nélküli sült virsli édesanyám isteni tojásos krumplisalátájával. A sali laktóz és majonézmentes, habár a krumpli miatt így is kissé csalásnak számít. Viszont egy heti száraz tápon való élés után mennyei mannával ért fel és nem bírtam neki ellenállni :P



Pho *.* 



Rendkívül sovány kis vacsora, de vannak napok, amikor ennyi bőven elég. Egy alma és egy bögre kefir volt terítéken.



Az orosz hússali még mindig kedvenc, éééés végre megint találtam a kedvenc teljes kiőrlésű tönkölykenyeremből is ^^



Az egyik kedvenc vacsorám - füstölt sajt, sonka és újhagyma, verhetetlen trió :)


Ennyi voltam mostanra, két hét múlva újra jövök, akkor remélhetőleg izgalmasabb beszámolókkal :) Addigra túl leszek a Digital Divas-on és a japános fellépésen is, szóval lesz miről mesélni :P Addig is legyen szép napotok!

6 megjegyzés:

  1. Már élnézést de a pocaktúra az wtf? Jaj csak ezt a betegséget ne kapjam el. Közel másfél évvel ezelőtt sikerült benyelni, soha többet...gondolom gyerekek között ez jobban terjed.
    Örülök, hogy jobban vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pocaktúra=hasmenés :D Túl sok ragad rám Viktor humorából, sorry :D
      Igen, gyerekek között ez szinte elkerülhetetlen, már lassan mindenkin végigment, de örülök, hogy már túl vagyok rajta. Bár jobb lett volna el se kapni.

      Törlés
  2. Imádom a sütőtököt, a bejegyzésed eszembe juttatta, hogy vettem egyet a hétvégére :D Megyek is megsütni!
    Szeretem ezeket a bejegyzéseket olvasni! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mire nem jó a blogolvasás, látod, eszünkbe jut a finomság, amit el kell készíteni :P Amúgy én is így voltam a mostani adaggal, jó pár napig várt a kamrában, mire megsütöttem :P
      Örülök, hogy szereted ezeket a bejegyzéseket, én meg örömmel írom őket ^^

      Törlés
  3. Jobbulást kívánok! (Ez egy ilyen hónap, mindenki beteg, én is beleestem :D )

    VálaszTörlés