2015. október 19., hétfő

DIY - Őszies medál

Sziasztok!

Nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy megkeresett Edit a kreativajandek.hu webáruháztól és felajánlott nekem egy együttműködési lehetőséget. Mivel már több blogon is olvastam jó véleményeket ezekről a fából készült ajándéktárgyakról és ékszerekről, természetesen igent mondtam. Eddig is nagyon tetszettek mások alkotásai, de most lehetőségem volt személyesen is kipróbálni egyik terméküket. Egy csodaszép levélmintás medálra esett a választásom, mivel gyönyörű volt a motívum rajta, és bevallom ezzel az ékszerrel szeretném rávenni magam arra, hoy gyakrabban hordjak nyakláncokat. Ezen kívül nagyon tetszik a webáruház azon nézete is, hogy mi magunk díszítsük ki ezeket az apróságokat, ezzel is megmozgatva a kreativitásunkat és a fantáziánkat. Kifejezetten alkotó embernek tartom magam, így mindent kreatív dolgot nagy élvezettel csinálok.



Így néz ki a medál festés előtt natúr állapotban. Hát most mondjátok meg, nem gyönyörű? Imádom ezt a természetes motívumot és a foglalatot is, teljes mértékben illik hozzám. Én ugyan kifestettem, de akár natúron is lehet hagyni, hiszen önmagában is csodaszép ékszer. 

Első körben eldöntöttem, hogy körömlakkal fogok dekorálni, és azt is tudtam, hogy őszies színeket fogok választani. Az a jó ebben a medálban, hogy szinte minden évszakhoz igazítható a mintája, így a mostani őszies színvilág is remekül passzol hozzá. Sajnos első alkalommal túl sötét színt választottam, így kissé szomorkásan néztem a végeredményt, de aztán megpróbálkoztam eltávolítani a színt körömlakklemosóval és szerencsére mindenféle roncsolás mentesen megúsztam a dolgot. A medálról szépen le tudtam törölni az előző festéket, a minta sértetlen maradt és a fa anyaga sem szenvedett kárt. Második körben már tudtam, hogy nem szabad hibáznom, jól kell választanom. Egy másik, rozsdásabb szín mellett döntöttem, illetve szerettem volna kihangsúlyozni ezt az aprólékos mintát is, így fekete tűfilccel áthúztam a levelek és indák vonalát. Jó sokáig elpepecseltem vele, de nagyon jó érzés volt dolgozni rajta. Közben filmet néztem, így fel sem tűnt a rá fordított idő. 
Ez lett a végeredmény:



Nehéz volt fényképezni az elkészült medált, mivel a használt körömlakk dugig van rezes-arany csillámokkal. Szerencsére egy másik szögben már jól sikerült lekapni a medál valódi színét (itt inkább csak a pirosas alapárnyalat látható).




Itt már jól látható a rezes csillogás, szerintem nagyon szép, őszies hangulatúvá varázsolta a medált :) Azt már most tudom, hogy a közeledő Digital Divas konferencián ezt az ékszert fogom viselni, mivel tökéletes kiegészítője lesz a fekete-bordó szettemnek.
Ezt a medált itt tudjátok megnézni.


Ezen kívül pedig szeretnék megemlíteni még pár terméket az oldalról, amik szerintem zseniálisak, s amikre a későbbiek folyamán szeretnék én magam is lecsapni.



Ez egy 12 db-os karácsonyi hópehely csomag, ami tökéletes az ünnepi időszakban (igen, én már lélekben karácsonynál tartok... úgy június óta :D). Girlandot is lehet belőle készíteni, de én ablakra fellógatva tudom a leginkább elképzelni. Ki lehet festeni valami csodaszép, csillogó fehér és ezüst festékkel/lakkal, a látvány pedig mesés lenne :)
Ezt a terméket itt tudjátok megtekinteni.


Ez egy 14 db-os karácsonyfadísz csomag, ami teljesen levett a lábamról. Mivel minden évben veszek új karácsonyfadíszt, azt hiszem idén erre fogok beruházni. Olyan szépek ezek a kis függők, szinte látom magam, amint december elején pingálgatom őket, majd karácsonykor felaggatom őket a fára. Mennyivel jobb érzés lehet saját készítésű díszt használni, mint boltit? :)
Ezt a terméket itt tudjátok megnézni.



Végül pedig, de nem utolsó sorban ezt a báránykás forgót szeretném bemutatni nektek. Mostanában több ismerősöm, barátom is gyermekáldás elé néz, így számukra tökéletes ajándék lehet ez a kis forgó. A báránykák szerintem kislánynak, kisfiúnak egyformán megfelelőek, ráadásul nagyon aranyosak is ^^
Ezt a terméket itt találjátok meg.


Ezúton szeretném még egyszer megköszönni Editnek a lehetőséget, nagyon örülök, hogy kipróbálhattam tőlük az ékszert, és biztos vagyok benne, hogy fogok még tőle rendelni, hiszen rengeteg ügyes kezű barátom, ismerősöm van, akikről tudom, hogy odáig lennének ehhez hasonló ajándékok láttán, és persze magamat is szívesen meglepném még egy-két aprósággal :)

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés!
Ha kedvet kaptatok hozzá, látogassatok el a kreativajandek.hu oldalra és nézelődjetek bátran, sok szépségre lehet még ott bukkanni :)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett. :) Én is tervezek rendelni Edittől, nagyon tetszenek a kulcstartói. )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nálam is lesz még rendelés, főleg karácsonyra, imádom ezeket a díszeket.

      Törlés
  2. Nagyon kellemes színt választottál, igazán mutatós lett!

    VálaszTörlés