2015. október 23., péntek

A-England - Saint George

Sziasztok!

A címadó lakkot még nyáron kaptam a születésnapomra, de valahogy azóta nem sikerült megírnom a bejegyzést róla, pedig az egyik legrégebb óta vágyott, legszebb lakkom. Sosem voltam az a zöld lakk kedvelő, de az A-England Saint George lakkja valami elképesztően gyönyörű. Csodás smaragdzöld visszafogott holo hatással, én nem tudok betelni vele. Tudom, hogy sok újdonságot nem fogok tudni írni róla, hiszen elég sok blogger mutatta már be ezt a lakkot, és igazából nem is az a szándékom, hogy bemutassam őt nektek. Inkább csak szeretném, ha kint lenne az oldalamon és ott is gyönyörködhessek benne :)










Sajnos maga a lakkozás nem sikerült túl jól. Akkor még nem voltam ügyes a lakkok elegyengetésében, ezért a felvitel kissé csúnyára sikeredett (értsd:beleszaladt a lakk a körömágyamba és képtelen voltam leszedni), de mivel nem vagyok konkrét körmök blog, talán elnézitek nekem ezt a kis hibát :) A megvétele óta rengetegszer használtam ezt a lakkot, mivel könnyű kezelni és pillanatok alatt megszárad, ráadásul nagyon tartós is. Ja, és szeretném hozzátenni, hogy jóformán ez az egyetlen zöld lakkom, ami tényleg minden fényviszonyban zöldnek látszik. A legtöbb zöld lakk fényképeken kékes színűnek tűnik, de szerencsére az A-England Saint George-ánál szó sincs ilyen problémáról. Még mindig nagyon szeretem ezt a márkát, mert elegáns az üvegje és kifogástalan a lakk minősége, ráadásul anélkül gyártanak fantasztikus lakkokat, hogy teleszórnák őket mindenféle "effektekkel". Ez a lakk is kifejezetten visszafogott csillogású, de én pont ezt az eleganciát kedvelem benne :) A PP és az ILNP lakkok után az A-England a kedvenc körömlakk márkám ^^

Ti szeretitek az A-England lakkokat?
Melyik a kedvencetek tőlük?

8 megjegyzés:

  1. Gyönyörű, én is bele vagyok bolondulva de még nem sikerült megszereznem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem egyszer neked is meg lesz, mert a legszebb zöld, amit valaha alkottak *.*

      Törlés
  2. Nekem ez volt az egyik első AE lakkom,elég régen vettem,de olyan régen is kentem fel.Most meghoztad hozzá a kedvem :)
    Amúgy azon gondolkoztam,hogy kéne a CBL-Lake of the pines,de szerintem maradok ennél a lakknál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha kedvet kaptál hozzá :)
      Hm, mintha a Cbl egy árnyalatnyival teal-esebb lenne ennél. Ott valahogy a kékességet érzem dominánsnak, szóval lehet, hogy jól járnál vele, ha mégis megvennéd :)

      Törlés
  3. Én mondjuk imádom a mindenféle "effektes" lakkokat, de az is igaz, hogy legtöbbször mégis sima színeket hordok.
    Amúgy tényleg nagyon szép, a smaragdos sötétzöld, a fenyőzöld, meg az ilyesmik a zöld számomra tolerálható árnyalatai (már ami a lakkokat illeti).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem az extra lakkokat, de néha az ehhez hasonló, visszafogott, ugyanakkor különleges színek kellenek nekem :) Zöldek terén pedig ugyanolyan az ízlésünk :P

      Törlés