2015. szeptember 28., hétfő

Liebster blog award

Sziasztok!

Az a megtiszteltetés ért, hogy két bloggertől, Plizikétől és Fannitól is megkaptam a Liebster blog díjat :) Nagyon szépen köszönöm nektek, lányok, hogy gondoltatok rám! Mindig jó érzés ilyen díjakat kapni és töltögetni őket, én legalábbis nagyon élvezem őket. Persze mostanra már nagy kihívásnak számítanak, lévén kissé nehéz random dolgokat összeszednem magamról, de Szilvike nem ismer lehetetlent :D




A díjat kapottak feladata:
  • Megosztanak magukról 10 random dolgot
  • Válaszolnak a díjat adományozó 10 kérdésére
  • Kiválaszt 10 bloggert/bloggerinát, akiknek tovább adja a díjat
  • És feltesz nekik 10 kérdést
Habár két embertől kaptam a díjat, had ne kelljen ezért 20 dolgot írnom magamról, úgyis unnátok :P Cserébe megpróbálok 10 olyat összeszedni, amit még tényleg nem tudhattok rólam. Hát akkor hajrá!

10 random dolog rólam:

1. A hazugság az egyik legnagyobb vétek, amit irányomba el lehet követni. Sok dologért harapok, ez igaz, de mindenek felett a hazugság fáj a legjobban. Az az ember, aki hazudik nekem egy életre elveszti a belé vetett bizalmamat. Onnantól kezdve már nem tudok az illetőre úgy nézni, ahogy azelőtt, sőt, idegennek látom. Aki képes ilyesmit megtenni velem az örökre elveszített engem. Van, hogy szép lassan hidegülök el az illetőtől, de van, hogy abban a percben elvágok minden szálat, ami a másikhoz kötött és végeztem.

2. Nem szeretek érzelmi kísérleti nyúl lenni. Volt szerencsém olyan emberekhez, akik csak azért meséltek nekem bizonyos dolgokat, mert kíváncsiak voltak az érzelmi reakcióimra. Olyan szituációkba kevertek, amik során a viselkedésemet vizsgálgatták, elemeztek, én pedig ezt nem tűröm el senkitől. Ha valakit az emberi lélek rejtelmei érdekelnek, menjen pszichológusnak, de ne rajtam kísérletezgessen, mert nem állok jót magamért.

3. Ha olyan ételről van szó, amit kétféleképpen is lehet fogyasztani - azaz édesen, vagy sósan -, akkor nálam mindkét verzió működőképes. Például a káposztás tésztát, megeszem borsosan-sósan, de cukrosan is. A túrós tészta finom szalonnával, de porcukorral is. Nem vagyok túlzottan finnyás :)

4. Nem igazán vonzanak a kütyük. Ezalatt értem a tabletet, az okostelefonokat, meg az összes többi high tech cuccot, amik manapság minden ember orrát súrolják. Okostelefonom ugyan van, de kb. 3 dologra használom: telefonálok, sms-t írok és fényképezek vele. Ennyi. Viktor ki van bukva rajta, mert hogy nem használom ki a lehetőségeit a telómnak, de hát ez van. Inkább előveszek egy könyvet és olvasok.

5. Gyűlölöm, ha a fülem hallatára kezdik el egyesek ropogtatni az ujjaikat. Egyszerűen hánynom kell attól, mikor valaki nekiáll ujjpercenként recsegtetni magát. Utálom azt a hangot, meg magát a mozdulatot is, arról nem is beszélve milyen egészségtelen dolog. Persze ha valaki 50 éves korára nem akar kanalat fogni a kezébe, akkor hajrá, lelke rajta.

6. Utálom a gyógynövény likőröket. Mindenki odavan a Hubertusért, meg a Jagermeisterért, de nekem a belem kifordul tőlük. Viktor folyamatosan próbálja megszerettetni velem őket, de a dolog esélytelen. Eddig egyetlen alkalom volt, mikor magamba tudtam erőltetni egy kis adag gyógynövény likőrt - mikor dögrováson voltam vírusos megbetegedés miatt. Hányingerem volt, de nem tudott kijönni, aminek ki kellett volna, erre megittam egy pohárka Hubit és máris jött a... szóval segített :D

7. Egész évben allergiától szenvedek. Vannak olyanok, akiknél csak ősszel, vagy csak tavasszal jönnek elő a tünetek, de nálam egész évben tombol a szenvedés. Ősszel a parlagfű szezon öl meg, télen a portól fulladozom, tavasszal a pollenek csinálnak ki, nyáron meg a sok fűfélétől folyik egybe mindenem. 

8. Rengeteget tudok zsörtölődni. Viktor mindig panaszolja is, hogy megállás nélkül szenvedek :D Minden reggel van valami, ami miatt kiborulok, elég egy apróság és nekem már az egekben van a vérnyomásom. Este ugyanez a szitu, mikor hazajövünk - minden lefelé esik, minden a vajas felére esik, minden tönkremegy. Nehéz életet élek :D

9. Elég nehezen emészhető, fárasztó poénjaim vannak mostanában. Az alábbi kép egy Zsófis látogatás alkalmával született, teljesen random módon jutott eszembe és mai napig gurulunk a röhögéstől, ha rá gondolunk :D





Nem túl jók a képek, de remélem leesik a lényeg :D


10. Imádom az acapella éneklést és a kórusokat. 12 évig énekeltem kórusban és ha tehetném, most is énekelnék. Viszont mivel jelenleg ez nem áll módomban, videókon keresztül élvezem a kórusok és acapella bandák csodás hangzását. Az sem hátrány, ha néha vagány, poénos verziókra bukkanok, mint pl. ez:




Plizike kérdései:

Mi a kedvenc filmed/sorozatod? Mondanál róla pár szót?

A legnagyobb kedvenceim két kőkori sorozat, a Csillagkapu és a Tart Trek (Voyager, Deep Space Nine, The Next Generation). Azért szeretem őket, mert ezekben még volt fantázia. Persze a mostani sorozatok között is vannak nagyon jók, de számomra ez a két sci-fi sorozat az, ami a fantázia határait feszegetve igazán különleges világot tárt elém.

Hol érzed magad igazán jól?

Leginkább az otthonomban érzem jól magam. Persze ott is jó, ahol a barátaimmal, szeretteimmel, családommal lehetek, de mégis "mindenütt jó, de legjobb otthon" :)

Van valami káros vagy nem káros szenvedélyed?

Káros szenvedélyem nincs, nem káros már annál több. A legtöbb hobbimat szenvedéllyel csinálom, nem tudok valamit csak fél gőzzel csinálni. Vagy beleteszem szívem-lelkem, vagy neki se állok.

Mi a legboldogabb emléked?

Furcsa, mert boldog emlékeket olyan nehéz felidézni. Ha szomorút kérdeztek volna, arra kapásból tudtam volna felelni... Igazság szerint talán a legboldogabb emlékem nem konkrétan egy alkalom, hanem sok, hasonló élmény összessége. Édesanyámmal sokat utazgattunk együtt, mikor még kicsi voltam, és a közös buszozásainkat imádtam. Anyuval mi olyanok voltunk, mint két barátnő, a buszutat is végig röhögtük, mindketten gurultunk a nevetéstől, estünk ki az ülésekből és ehhez néha elég volt csak annyi, hogy megbökjük a másikat :P Onnantól megindult a lavina, megállíthatatlanul tört elő belőlünk a hülyéskedés :D

Milyen gyerek voltál? (itt leginkább viselkedésre gondolok)

Melankólikus, magába forduló. Ez főleg az iskola miatt volt, a többiek kiutáltak, emiatt a szüneteim azzal teltek, hogy róttam a köröket az iskola udvarán, miközben mindenki más játszott. Viszont jól tanultam, legalább ez okozott némi örömöt. Édesanyámnak mindig próbáltam megfelelni, szerettem volna, ha büszke lenne rám és remélem ez megvalósult :)

Van valami félelmed? Mi az?

Nagyon sok félelmem van sajnos, sok közülük fóbia szinten van. Meséltem már ezekről, pl. agorafóbiám van, arachnofóbiám is, meg félek a bohócoktól, a lufik kidurranásától, stb. És persze vannak olyan félelmeim, amik inkább emberekhez köthetőek, pl. hogy elvesztem egy szerettemet. 

Hogy viselkedsz egy vita/konfliktus kapcsán? Békülésnél te vagy az engedő fél?

Nemrég a VKP keretein belül pont az ilyen stresszes helyzetekről kellett írni, ott meséltem is, hogy nem vagyok szívbajos, ha arról van szó, hogy ki kell állnom magamért, vagy másokért. A konfliktusok elkerülhetetlenek, de ameddig lehetőség van rá, igyekszem diplomatikusan kezelni őket. Ez addig működik, amíg a másik fél is odafigyel erre. Ha bunkózni kezd, én sem fogom selyembéléssel simogatni az arcocskáját. Békülésnél általában kezdeményező vagyok, de vannak szituációk - főleg ha egy számomra fontos témában nekem volt igazam -, amikor nem vagyok hajlandó engedni. Ha nekem van igazam, nem mondom az ellenkezőjét, csak hogy a másik fél jobban érezze magát. Viszont ha én hibázok, azt mindig elismerem.

Ha valaki megbánt, mivel engesztelhet ki?

Hát ez fogós kérdés. Igazából nekem egy őszinte, szívből jövő bocsánatkérés is elég lenne, de sokaknál még ennyi is nehézséget okoz.

Van valami olyan dolog, amire már nagyon régóta vágysz? Mi az, és miért?

Nagyon szeretnék eljutni Írországba é Skóciába. Olyan vagyok, mint egy ír csokoládé - nyomokban kelta vért is tartalmazok, így természetes, hogy visszavágyom az őseim földjére. Sajnos még nem voltam ott, de remélem hamarosan ez az álmom is megvalósul.

Ha egy lakatlan szigetre kerülnél, mi az a 3 dolog, amit magaddal vinnél? (lakatot nem ér :P)

Jaj, ezt a kérdést mindig megkapom és sosem tudok mit mondani :D Fogalmam sincs.


Fanni kérdései:


Játszol valamilyen hangszeren? Ha igen, min?

Négy évig hegedűltem, de szerintem ha kézbe venném már meg sem tudnám szólaltatni. Ellenben furulyázni jól tudok mai napig is, zene tagozatos diákként kötelező volt. A Gyűrűk Ura Hobbitos cuki zenéjét simán elfújom :P Éééés kicsi koromban tudtam harmonikázni is.

Volt már nagyon kínos szituációd?

Az én életem másról sem szól :D

Melyik a kedvenc énekesed/énekesnőd vagy zenekarod?

Nincs kedvencem, nagyon sokféle zenét szeretek és mindegyikben más fog meg.

Szoktál színházba járni? Van kedvenc színészed?

Régen sokat jártam, főleg musicaleket néztem. Szabó P. Szilveszterért oda meg vissza voltam, sőt, őt mai napig is imádom :)

Melyik az a tulajdonságod, amit nem szeretsz magadban?

A naivitásom.

Szeretsz olvasni? Van kedvenc könyved?

Mit szeretek, imádok!!! A legkedvesebb hobbim :) Abszolút kedvencem a Harry Potter széria.

Aktív vagy passzív nyaralást szereted?

Ez attól függ, hogy előtte mennyire volt húzós időszakom. Ha totálisan ki vagyok merülve (mint pl. idén nyáron), akkor passzív, de ha kevésbé strapálódtam le, akkor lehet aktívabb is.

Melyik volt a legrosszabb film, amit valaha láttál?

Lizzie és a jeti. Az ellenségemnek sem kívánom...

Mik a jövőbeli terveid? (1-5-10 év)

Saját lakás, utazások, gyerek, profi táncos karrier és egy kiadott könyv.

Szerinted a spenót édes vagy sós? És a sóska?

Én a spenótot sósan-fokhagymásan szeretem, a sóskát pedig édesen.


Az én kérdéseim:

1. Melyik kitalált világban élnél szívesen? (pl. Harry Potter világa, Középfölde, Narnia, stb.)
2. Melyik a kedvenc őszi italod?
3. Melyik híres regénybeli hősnő szerepébe bújnál szívesen?
4. Melyik könyv elolvasását tennéd mindenki számára kötelezővé?
5. Elégedett vagy a keresztneveddel? Ha nem, mit választanál magadnak?
6. Melyik az a film, amit bármikor örömmel nézel végig?
7. Mi volt a legdilisebb álmod? :P
8. Melyik nemzet konyháját kedveled a legjobban? Miért?
9. Vannak beidegződött, furcsa szokásaid? (pl.reggelente meg kell érintened egy korlátot, vagy mindig jobb lábbal lépsz a lépcsőkre, stb.)
10. Ha le kellene mondanod egy modern kori eszkörzől, mi lenne az? (pl. tévé, telefon, internet)

A jelöltjeim:


Köszönöm még egyszer a díjat! Nagyon élveztem a kérdések töltögetését, remélem az én jelöltjeim sem fognak kiátkozni a világból, amiért válaszolgatniuk kell :P

20 megjegyzés:

  1. De hát az okostelefonon lehet könyveket olvasni! Nyilván én is jobban szeretem a 3D verziót, de akkor is ez a legjobb dolog bennük.
    Amúgy juhé, én is tölthetek ki ilyet, köszi! Mondjuk asszem továbbadni nem fogom:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, lehet olvasni okostelefonon, de nem kéne! :P Én régi vágású csaj vagyok, kell a könyv illata, tapintása, a lapozás mozdulata - képtelen volnék kütyün olvasni.

      Törlés
  2. Köszönjük szépen, nagyon kedves vagy, hogy gondoltál ránk :) Mindenképpen kitöltjük :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen a díjat!
    Egy dolgot utálok jobban az ujjropogtatásnál, amikor valaki a körmét pattogtatja. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy elfogadod :)
      Hm, a körömpattogtatást néha csinálom, de az annyira önkéntelen, észre sem veszem :P

      Törlés
  4. A tudomány jelen állása szerint egyáltalán nem rongálja az ízületeket a "pattogtatás" :) Ettől függetlenül engem is borzalmasan zavar, van aki a nyakával is képes csinálni, brrrr...
    Én a káposztás és túrós tésztát is édesen ÉS sósan eszem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a tudomány sok mindent állít, de én még mindig a tapasztalatokra esküszöm, és nálunk a családban van olyan, akinek a folyamatos ropogtatásoktól tönkrementek az ízületek a lábujjaiban. De lehet az övé extrém eset, mert tényleg lépten-nyomon ropogtatta őket.

      Törlés
  5. Köszönöm a díjat, megleptél! :))) Egyébként én is csatlakozom az egészévbenallergiások táborába,elég kiakasztó :D Hamarosan töltöm is majd :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy kitöltöd :) Allergiásnak lenni nem könnyű, főleg ha egész évben szenved tőle az ember, de végülis meg lehet szokni.

      Törlés
  6. Imádom ropogtatni az ujjaimat...a kezemen és a lábamon is. De figyelni fogom, ha talizunk hogy ne tegyem.
    A hazugságot én is utálom. De ha Mindenkit megutálnék akik hazudtak nekem valószínűleg egy sarokban tengetném egyedül mindennapjaim :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, emlékszem rá régebbről, mikor taliztunk, akkor is csináltad, de akkor próbáltam diplomatikus lenni és nem szóltam :P
      Hm, hát nyilván nincs olyan, hogy valaki ne füllentsen kicsit a másiknak. De amikor valaki notórius hazudozó és ráadásul utólag, évek múltán derülnek ki ezek, ráadásul komoly témákban, na akkor mehet az illető amerre akar. Sajnos a hazugságot nehezen tolerálom, épp ezért nincs is sok barátom - csak azok maradnak mellettem, akik őszinték :)

      Törlés
  7. Ú én a káposztás tésztát csak cukrosan szeretem, sokan szörnyülködnek rajta :D De a túrósat el nem tudnám képzelni cukrosan. Az ujjaimat pedig állandóan ropogtatom, nem bírom ki, de a legtöbben nem szeretik hallgatni :D Gyógynövényes likőrt még nem ittam, de nem is vágyom rá őszintén szólva, ellenben a sört, bort, pezsgőt... amiért mindenki oda van, na én azokat utálom, már a szaguktól is rosszul vagyok és csodálkozom, mikor lányok korsó sörrel a kezükben mászkálnak és mind meg is isszák :D Én is az allergiások csoportját erősítem, egy csomó dologra az vagyok.. az elmúlt kb. 3 évben teljesen tünetmentes voltam végre gyógyszer nélkül is, de idén megint előjött nyáron és el kellett kezdenem szedni, ha nem akartam egész nyáron másodpercenként orrot fújni, szörnyű.. de nekem elvileg csak szezonális, az még a jobbik eset.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, mert mostanában inkább sósan eszem a kétféleképpen fogyasztható kajákat. Ami édes, az kezd desszert számba menni nálam, nem szeretem főétkezésre az édeset. A gyógynövény likőr olyan, mint a kanalas orvosság - pocsék :D A sör viszont finom, én nagyon szeretem, de abból is a selymesebb fajtát, pl. Heineken, vagy Borsodi Dry. Azok nagyon fincsik ^^ Allergiával kapcsolatban én is pont így jártam, évekig bírtam gyógyszer nélkül aztán most megint erősen előjött, szóval kell a bogyó :(

      Törlés
  8. Köszönöm szépen Szilvi! Nagyon örülök :))))

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy kitöltötted, jó volt olvasgatni a válaszaidat :)
    Én se szeretem az ujjropogtatást, kiráz a hideg is tőle. Illetve én se szeretem a gyógynövényes likőröket, brrrr... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy díjaztál vele, jó volt válaszolni a kérdésekre :)

      Törlés
  10. Köszi a jelölést ^^ Amúgy besírtam,hogy kitetted azt a cukkinis papírt hallod :D Még most is megkönnyezem :D Ott van a bérletemben azóta is és múltkor mikor adtam a sofőrnek a pénzt és megláttam majdnem szembe köptem a röhögéstől :D
    Meg hát eszembe jutnak a körülmények is ilyenkor :D "Szilviii, noo" :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyáhá, muszáj volt egyszer ellőnöm ezt a poént, de szerintem ez olyan szinten szar, hogy csak mi értjük :D Ehhez nagyon padlón kell lenni agyilag, hogy fel lehessen fogni :DDD

      Törlés