2015. augusztus 12., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Időutazás




Sziasztok!

Picit megcsúszva, de én is jelentkezem ezzel az izgalmas témakörrel a VKP keretein belül. Nagyon jó témát kaptunk az időutazással, én legalábbis nagyon szeretek elmélkedni akár a múlton, akár a jövőn. Viszont ha képes lennék az időutazásra, több, mint valószínű, hogy a múltba mennék vissza. Mindig is úgy éreztem, hogy nem illek bele a mai modern világba, mintha leragadtam volna egy másik korban. Mind a nézeteim, mind a személyiségem jobban ki tudna bontakozni egy olyan korban, ami igazán közel áll hozzám, amit valóban a magaménak érzek. Hogy melyik időszak is lenne ez? Természetesen a 19. század, Jane Austen ideje.


Az a környezet, az a társadalmi felépítés tetszik számomra a legjobban, illetve az akkori viselkedés és etikett az, amit a legjobbnak tartok. Nyilván a gyönyörű ruhák, a csodás lakberendezés, a társasági élet és a bálok is nagyon vonzanak, de azt hiszem elsősorban az emberek viselkedése, modora az, ami mindig is tetszett ebben a korban. Nagyon hiányolom a mai világból azt a fajta udvariasságot, figyelmességet, ami a 18. században jelen volt. Néha, mikor elolvasok egy Jane Austen regényt azon morfondírozom, vajon milyen is lehetne élni abban a korban. Két témához illő filmet is megnéztem, az egyikük a Lost in Austen (ez mondjuk sorozat), amiben egy modern nő belecsöppen a Büszkeség és Balítélet világába. Mr. Darcy és a történet iránti elvakult imádatában bele sem gondol abba, hogy milyen dolgokról kell lemondania, és hát bizony én sem biztos, hogy tudnék fogat mosni gallyak és kréta segítségével :) A másik ilyen film pedig az Austenland, ahol egy modern nő pár napig egy Austen stílusában berendezett és eljátszott világban élhet. Ide azok a nők jönnek, akik ki akarják próbálni az akkori életet, de természetesen mindez csak játék, színészkedés. Nagyon érdekes volt látni mindkét esetben, hogy egy mai nő miként boldogulna egy Austen korabeli környezetben, mindenkinek nagyon tudom őket ajánlani :) Én pedig - a kor minden nehézsége ellenére - továbbra is szívesen vállalkoznék egy kiruccanásra a 18. századba, de persze csak akkor, ha minimum középosztálybeli családba születhetnék :D Bár a felsőbb körök lennének nyilván a legjobbak :P


Ti hogy álltok az időutazás témájához?

4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez a bejegyzés a te szemszögedből, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ne csak azokban az években gondolkodjak, amióta én élek hanem visszább is lehetne menni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon sokat elmélkedek a régmúlton, valahogy visszahúz oda a szívem :) Bár a 90-es évek is hiányoznak :)

      Törlés
  2. Én tuti a jövőbe mennék. Túlságosan érdekel, hogy vajon mi lesz belőlünk ezer, kétezer év múlva. Kábé a nők emancipációjáig nem hiszem, hogy én annyira kényelmesen elélnék. Mondjuk az ókort lehet, hogy megnézném, de hát ha a jövőbe is lehet...
    Viszont téged el tudnálak képzelni abban az időszakban. Szép György-korabeli ruhák, városi paloták, költészet (atyaég, mennyi költő), irodalom... (Egyébként az is érdekes, hogy pont a Regency Era alatti divat mennyire más, mint az előtte, illetve utána lévő periódusokban. És pont az állna neked a legjobban, legalábbis szerintem.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én kicsit félek a jövőtől, főleg azért, mert rettegek, hogy az emberiség mit tesz saját magával és a Földdel. Egyelőre a struccpolitika az, ami bevált nálam.
      Ne is mondd, a Regency Era abszolút a kedvenc történelmi korszakom mind közül, még ha nem is tartott olyan sokáig. Egyszerűen csodálatos volt és abszolút oda illőnek érzem én is magam minden téren. Egyszer szeretnék varratni magamnak egy empire stílusú ruhát, olyan gyönyörűek :) Aztán kiülnék vele egy kertbe teázgatni :D

      Törlés