2015. augusztus 24., hétfő

Manikűrvadász - 19. forduló




Sziasztok!

Ma van a Manikűrvadász 19. fordulója, amiből természetesen én sem maradhattam ki. Azt hiszem ebben a kis kezdeményezésben mindig benne leszek, hiszen olyan jó élmény mások blogján nézelődni, keresni manikűröket, aztán pedig izgatottan várni mit szól hozzá az eredeti alkotó - no és persze az is nagyon izgalmas, mikor kiderül, hogy mit vadásztak tőlem :)
A mostani furdoló házigazdája Petra lett, akinek a blogját régóta követem és nagyon szeretem is. Tőlem Judy vadászott, én pedig Zsebboszitól választottam manikűrt.

Valahogy a mostani Manikűrvadászatokban mindig úgy jön ki a lépés, hogy igazán nehéz választások elé kerülök, hiszen a körömnyoda világában egy magamfajta kézileg pingáló lány kissé nehezebben boldogul. Zsebboszinál is főleg csodaszép nyomdás manikűrökre bukkantam, amiknek a kézzel festett verzióival meg sem próbálkoztam - mission impossible. Viszont a végén csak találtam egy olyan manikűrt, ami egyszerű, de nagyszerű (magyarul nekem sem okoz nehézséget elkészíteni :P), csillámos és még lila is :P Na mondom, ha ez nem jel, akkor semmi :D És higgyétek el, nem szándékosan választok mindig lilát, egyszerűen így jön ki a lépés. Mondjuk az alapszínt megváltoztathattam volna, de ha egyszer lilával olyan jól mutat :P
Az eredeti manikűr itt látható.

Eredeti alkotás




Az én verzióm








Mint látjátok nem sokat változtattam rajta, csupán a lila egy másik, pinkesebb árnyalatát választottam. Ez egyébként egy kis H and M körömlakk, majd arra szivaccsal felvittem az ILNP Happily Ever After lakkját a körömágyamhoz közel, végül pedig a Catrice Kitch me if you can fedőlakkjával koronáztam meg az egészet. Nekem nagyon tetszett a végeredmény, bár ami lila és csillámos, az nekem mindig tetszik :P

Köszönöm, hogy ismét játszhattam!
Nézzétek meg a többiek alkotásait is :)

<!­­ start InLinkz script ­­> <!­­ end InLinkz script ­­>

25 megjegyzés:

  1. De gyönyörű!! (-: Nekem jobban tetszik, mint az eredeti!! (-:

    VálaszTörlés
  2. nagyon klassz lett a színválasztásod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm - bár komfortzónán belül maradtam :P

      Törlés
  3. Olyan kíváncsi voltam, hogy mit választasz! Azt hittem a mangósat vadászod majd le. :) Örülök, hogy végül a blogom első manikűrjét választottad. Nagyon tetszik, amit kihoztál belőle, jól néz ki a hosszú körmeiden is a díszítés! :)
    Egyébként még nincs túlsúlyban a nyomdázás a blogon ... még. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Habár nagyon jól nézett ki a mangós manikűröd, nekem nincsenek olyan színeim :) Ez a lila viszont rögtön megfogott, olyan szép és elegáns volt :)

      Törlés
  4. De szép színei vannak *-* Nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik, a színek szép ősziesek :)

    VálaszTörlés
  6. De szép ez a lila és az egész manikűr!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszetős ez a mani számomra! :)

    VálaszTörlés