2015. augusztus 10., hétfő

Mani-acs - Kedvenc város



Sziasztok!

Kicsit megcsúszva, de én is jelentkezem a kedvenc városom inspirálta manikűrrel. Nehéz dolgom volt, mert egyáltalán nincs kedvenc városom, inkább országokba, kultúrákba szoktam beleszeretni. Aztán hosszas töprengés után megcsapott az isteni sugallat: hát melyik másik várost szeretném a legjobban, ha nem azt, ahol felnőttem és ahol most is élek? Így aztán a körmöm a szülővárosom, Szigetszentmiklós ihlette díszítést kapott :) Na persze a dolog még így sem egyszerű, hiszen mit is festhetnék a körmeimre, amik bemutatják ezt a várost? Először a nevezetesebb, illetve számomra fontos helyeket, tárgyakat akartam inspirációnak használni, mint a régi általános iskolám előtt ücsörgő József Attila szobor, amit kis koromban mindig megmásztam, vagy a Kék tó, ahol rengeteg rendezvényt nézhettem meg, de aztán ezt az ötletet elvetettem, mivel túl macerásnak tartottam. Végül Szigetszentmiklós címerét választottam a kék hátterű tárcsapajzzsal, kossal, kereszttel és csillaggal. Nem lett valami jó, mivel a kost nem tudtam normálisan megrajzolni és extra vékony ecset, no meg akrilfesték híján pofit sem tudtam neki festeni. Emiatt egy kicsit stilizált lett a pajzson lévő kos, de azért a célnak megfelel. A többi körmömön szimpla waterfall díszítés látható az eddig is használt kék és arany színekkel. Nem annyira a szépséggel voltam most elfoglalva, sokkal inkább azzal, hogy a szívemnek legkedvesebb városról emlékezhetek meg :)








Remélem azért tűrhetőnek találjátok és értékelni fogjátok a szándékot, amit ezt a kicsit ortopéd manikűrt ihlette :D

6 megjegyzés: