Tudom, 10 év még nem olyan sok idő, hisz előttünk még az egész élet, de számomra ez a kerek dátum nagy jelentőséggel bír. Mikor összejöttünk jóformán még gyerekek voltunk, s azóta annyi minden történt velünk - s ki tudja mennyi minden vár még ránk!
Nagyon nem akarlak titeket traktálni a szirupos ömlengéseimmel, ennyit pont elégnek érzek. Remélem nem zavart titeket ez a kis felvezető, de valamennyit muszáj volt kiadnom a rajongásomból :) Habár az évfordulónk tegnap volt, én még ma is majd kiugrok a bőrömből ha csak belegondolok milyen szép számhoz érkeztünk Viktorral. Számomra ez sokat jelent :)
Először nagyon gondolkodtunk, hogy mégis mivel lehetne ezt a kerek számot méltóképpen megünnepelni - valami különlegeset akartunk, valamit, amire később is emlékezhetünk. A végén már egyre nyakatekertebb dolgok jutottak eszünkbe s rájöttünk, hogy ezek nagyon nem mi vagyunk. Nincs szükségünk puccos ünnepségre ahhoz, hogy érezzük ennek az eseménynek a különlegességét. Így aztán maradt a szokásos ebédünk a Wasabiban, utána pedig egy kis Gellért-hegyi sétát terveztünk, de ezt az ötletünket konkrétan elmosta az eső. Végül aztán itthon ünnepeltünk a magunk kis szerény módján, illetve igyekeztünk pár képben megörökíteni ezt a dátumot a jövő számára.
Azt hiszem ez így volt tökéletes. Ettünk egy jót, sétáltunk a zuhogó esőben, itthon pedig ránk jellemző módon a komoly, romantikus fotózást felváltották a dilisebbnél dilisebb képek :P
Ebből a napból szeretnék nektek is egy kis ízelítőt adni. A Wasabit sosem hagyom el fotók nélkül, így most is szorgosan kattingtattam minden finom falat fölött, ami elém került. Utána pedig az itthoni "save the date" fotók következnek, amiket nagyon vidám hangulatban készítettünk - ezt szerintem ti is látni fogjátok :P
Megkóstoltuk az ottani bubble tea-t. Először furcsa volt a zöld teás alap, nem nagyon éreztem a kivi szirupot, de aztán feloldódott benne és nagyon frissítő lett. A bogyócskák egyébként mangósak voltak.
Ez volt az aktuális kedvencem - thai sült rizs, ami igazából nem is rizs volt, hanem rizs alakú tészta zöldségekkel.
Panírozott garnéla csípős mártogatóssal
Sima sült csirkecomb keleties fűszerezéssel
Ez valami veszettül csípős tészta volt tenger gyümölcseivel és szárított paradicsommal
Zöldséges maki tekercsek, a kedvenceim - mármint ha sushiról van szó.
Zöldséges marhahús
Baconbe tekert lazacfalatkák
Az örök kedvenc - kókusztej leves tápiókával
Miso leves tenger gyümölcseivel és udon tésztával. Ez újdonság volt, ugyanis eddig a forró leveseket külön kellett kérni, most viszont levehettük őket a szalagról. Fantasztikus volt!
Másik nagy kedvenc a pikáns garnélanyárs
Csokoládés tavaszi tekercs, Viktor nagy kedvence
Ismét sushi, ezúttal neonszínű ikrával :D Viszont finom volt!
Fehércsokis tavaszi tekercs. Nekem ez egy kicsit édes volt, de Viktor imádta
Karamellás sajttorta. Ez tavaly annyira nem jött be, de most kevésbé volt édes, így ízlett :)
Szójabab saláta - mikor már kezd megtelni az ember, az ilyesmit egyre jobban megkívánja
Japán húsleves. Látjátok benne azokat a husi darabokat? Na, az rántott hús :D Életemben először ettem rántott húsos levest, de fantasztikusan finom volt!
Lezárásnak egy kis licsi.
Mint látjátok nagyon jókat ettünk, kár, hogy véges a gyomrunk térfogata :P Egy órányi kajálás után feladtuk és nekiálltunk lesétálni az ebédet.
Itthon pedig ezek készültek:
Ezen a puszis fotón tisztára úgy nézek ki, mintha fel akarnék fújni egy lufit, Viktor meg mintha szürcsölne :D De azért megpróbáltuk :P
Aztán elgurult a gyógyszerünk XD
("Hogy bírhattuk ki ilyen hosszú ideig?!")
Pocok és Rozsomák :P
Nagy mosooolyt!
Hát öhm, ja... mi ilyenek vagyunk :)
Van bányászengedély :P
A Fancsali és a Morci
"Ott a kamera, oda kell nézni!"
"Jaaa, hogy oooott!"
Abszolút fotogének vagyunk :P
Ennyi lett volna az élménybeszámoló, többel már nem akarlak titeket traktálni :P Persze nem tértem haza üres kézzel, úgyhogy hamarosan lesz egy mini zsákmányos bejegyzés is, illetve jövök majd egy újabb Stílusok Sminkjei résszel, meg ezer minden mással :)
Legyen szép napotok és élvezzétek a lehűlést!
Gratulálok az egy évtizedhez, még soxor ennyit, xoxo :PPP
VálaszTörlésPusza: Reni
Köszönjük szépen, Reni ^^
TörlésGratulálok és sok boldog évfordulót kívánok nektek utólag is, no meg még sokszor ennyit! :)
VálaszTörlésMég emlékszem a tavalyi Wasabis évfordulós bejegyzésedre, abban is nagyon furi kaják voltak. Vagyis számomra igazán, mert soha nem ettem még ilyeneket, de majd ha egyszer lesz sok-sok bátorságom akkor majd talán. :D
Amúgy én imádtam a felvezetőt a bejegyzés elején! Nagyon szeretek ilyeneket olvasni. :)
Köszönjük! :)
TörlésHát mi szeretjük a furi kajákat :) Viktor tintahal mániás, én meg a sushi rabja vagyok, de a rákot is nagyon imádom. Újabban a kagylóval is sikerült megbarátkoznom.
És örülök, hogy tetszett a felvezető is :)
Ne haragudj, de az első gondolatom az volt, hogy meg kell zabálni titeket, olyan édesek vagytok együtt...xD
VálaszTörlésSzóval a komolyabb verzió: még mindig csodálatos pár vagytok, és komolyan szívet melengető érzés volt olvasni és nézni a posztot...:)
Szóval még tízszer ennyit, vagy amennyit csak lehet! :)
Hehe, köszi :DDD
TörlésA kedves szavaknak is nagyon örülünk ^^
Gratulálok nektek Szilvi, még sokszor ennyi közös évet kívánok Nektek! Nagyon szépek vagytok együtt <3! Mi is idén ünnepeltük a tizediket,r endhagyó módon esküvővel :-)
VálaszTörlésNagyon köszönjük, és egyúttal nektek is nagyon sok boldogságot kívánok! :)
TörlésGratulálok Nektek! :D
VálaszTörlésAnnyira összeilletek, hogy az nem igaz!!!! :D
Köszönjük szépen ^^
TörlésHát igen, zsák a foltját :P
Nagyon jók lettek ezek a képek :D Gratulálok és még sok sok év boldogságot kívánok Nektek! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük :)
TörlésGratulálok a tíz évhez! :)
VálaszTörlésKöszönjük :)
TörlésGratulálok Nektek! :) Amúgy 10 év szerintem igenis sok idő, úgy egyébként is :)
VálaszTörlésKöszönjük :)
TörlésGratulálok én is.Öröm rátok nézni :)
VálaszTörlésAmúgy szerintem a 10 elég sok idő,persze attól függ,honnan nézed.A mai világban 10 év sok idő,szóval még 100x ennyit kívánok nektek.
Köszönjük szépen :)
TörlésIgazából nem akartam akkora feneket keríteni a 10 évnek, hiszen mások 40-50 éveket élnek le egymás mellett. Persze mi még nagyon az elején vagyunk, ráadásul a mai világban ritka a hosszan tartó kapcsolat, szóval igen. Azért elég jól bírjuk :P
Szerintem is jó volt a bevezető, remélem, párod is elolvassa majd. :)
VálaszTörlésMég sokszor ennyit Nektek. :)
Ezek az ételek! Kb. én is, így sorjában megkóstolnám mindet! :P
Ha elolvasná, csak zavarba jönne :P Furcsa módon ő egy olyan férfi, aki nem szereti, ha szép dolgokat kell olvasnia/hallania magáról :P
TörlésAz ételeket pedig nagyon ajánlom kipróbálásra, ha egyszer Wasabi közelben jársz :)
Gratulálok én is Nektek! Nagyon szép ez a tíz év, és még sokszor ennyit kívánok!! Hát, ilyen kajákat még én sem ettem, van, amit nem vállalnék be de többségében szerintem megkóstolnám, csak lehet nem szeretném. :D De a lényeg, hogy Ti jókat ettetek. ;)
VálaszTörlésNagyon köszönjük :)
TörlésMeglepődnél mennyi fogadra való dolgot találnál egy ilyen étteremben :) Nem csak nyers hal és tengeri mütyürök vannak, gondolnak az óvatosabb vendégekre is. De idővel mi is felbátorodtunk :P
Gratulálok! :) Nagyon aranyosak vagytok. :)
VálaszTörlésKöszönjük szépen :)
TörlésGratulálok! Nagyon szép ez a 10év, még sokszor ennyit kívánok Nektek! :) Remélem egyszer nekem is megadatik, hogy eltöltsek ennyi időt valakivel. :D
VálaszTörlésHúú ezek az ételek, micsoda különlegesek, mondjuk rettentő finnyás vagyok, de ezeket szívesen megkóstolnám. :D
Köszönjük! :)
TörlésBiztos vagyok benne, hogy rád is vár egy szép kapcsolat, az igaz szerelmet mindenki megérdemli :)
A Wasabit pedig egyszer mindenképp ki kell próbálnod :)
Gratulálok!:) Elég metálak lettek a vicces szelfik:D
VálaszTörlésKöszönjük! :)
TörlésIgyekeztünk trúúúúk lenni :D
Legyen még sokszor ennyi évetek közösen! Annyira összeillő és aranyos pár vagytok!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük :)
TörlésGratulálok ^_^
VálaszTörlésa kaják láttán pedig NAGYOKAT nyeltem!! : DD
Köszönjük, és örülök, hogy tetszettek a kaják :P
TörlésGratulálok, szép kerek szám! :)
VálaszTörlésJó volt nézni a képeket, legyetek mindig ilyen boldogok! ^^
Köszönjük szépen, nagyon kedves vagy :)
TörlésMég sokszor ennyit együtt!:)
VálaszTörlés(nekem anyukám azt tanácsolta, hogy olyan férfit válasszak, akivel tudok nevetni,mert akkor mindent át tudunk vészelni - a képeitek alapján működik a képlet:D)
Köszönjük szépen! :)
TörlésAnyukádnak pedig teljesen igaza van, a humor nagyon fontos egy jó kapcsolatban - mi napokat tudunk átröhögni :D
Gratulálok! :)
VálaszTörlésKöszönjük :)
TörlésGratula! ^^ Nagyon cukik vagytok együtt, kívánok még sok sok tizet együtt! :D
VálaszTörlésKöszönjük szépen, úgy legyen ^^
TörlésGratulálok, és még sok-sok évtizedet kívánok nektek! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük :)
TörlésGratulálok! Nem semmi 10 év, minden elismerésem! :) A közös képeitekből pedig árad a szerelem és a harmónia még mindig.
VálaszTörlésMi pedig augusztus 16-án lettünk 1 évesek Sanyimmal, nagyon örülök neki, vízválasztó volt számomra ez a dátum! :)
Köszönjük szépen, és örülünk, hogy ennyire látszanak a dolgok a képekről :)
TörlésNektek is szívből gratulálok, még sok-sok közös évet nektek! :)