2015. június 14., vasárnap

Mani-acs - Komfortzónán kívül




Egy napos csúszással, de én is jelentkezem a Mani-acs következő témájával, melyben olyan manikűrt kellett készítenünk, ami a komfortzónánkon kívül esik. Eléggé gondolkodóba ejtett ez a téma, ugyanis nagyon sokféle dolog van körömlakkozás terén, ami nem igazán az én asztalom. Végül úgy döntöttem, hogy egy rózsaszín manikűrt fogok készíteni, mivel ez a szín eléggé távol áll tőlem. Néha persze kedvem támad hozzá, de alapjáraton inkább fekete/lila párti vagyok, szóval a rózsaszín eléggé kívül esik a komfortzónámon. Végül mégis sikerült egy egészen elfogadható kombinációt kitalálnom, ami a rózsaszín alap ellenére még tetszett is.








Mivel pár napja olyan szinten elegem lett a hosszú körmeimből, hogy csutkára vágtam őket, kicsit nehézkes volt a lakkozás. Tudom, hosszabban mutatósabb a körmöm és jobban lehet rá alkotni is, de már rettenetesen zavart az a hosszúság, amit a monokróm manikűrnél láthattatok - ez a mostani nagyon kényelmes, még ha nem is olyan esztétikus :) Na szóval, alapnak az Essence The Nudes- Hope for love lakkját használtam, ami egy nagyon szép púderes rózsaszín, majd erre amolyan fóliás hatást próbáltam kreálni azzal, hogy egy szivacs segítségével apró mozdulatokkal vittem fel a China Glaze Goldie but Goodie lakkját. Mert ha már rózsaszín körmöket csináltam, fel kellett dobnom egy kis arannyal. Nekem nagyon tetszik a végeredmény ahhoz képest, hogy alapjáraton nem ez a színvilágom. Esélyes, hogy újra fogom készíteni :)

Nektek hogy tetszik?

10 megjegyzés:

  1. A körömformád miatt röviden is szép a körmöd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, ha így gondolod ^^

      Törlés
  2. Nagyon egyre gondoltunk, én is rózsaszínt alkottam :) Nagyon aranyos lett, és szerintem rövid körmökön is szépen mutat :)

    VálaszTörlés
  3. Amúgy szerintem is szép formája van a körmödnek, szóval röviden is esztétikus. :)
    Rózsaszín és arany az egyik kedvencem :)

    VálaszTörlés
  4. Esztétikus, nincs semmi baj vele. Furcsa mód, valahol megy hozzád ez a színvilág is. Vagy jól sikerült megválasztani. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :) Ezt a visszafogottabb, lágyabb rózsaszínt jobban el tudom fogadni magamon, mint mondjuk egy élénkebb fajtát. Az már nagyon nem az én világom :P

      Törlés
  5. mikor elolvastam a témát, már akkor tudtam, hogy te rózsaszín körmöket fogsz készíteni. jól áll egyébként. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennyire átlátszó vagyok? :P Köszi amúgy, örülök, hogy tetszik :)

      Törlés