2015. május 17., vasárnap

Májusi zsákmány

Sziasztok!

Habár odakint csodaszép idő van és száz ágra süt a nap, Viktorral mi most szobafogságra vagyunk kárhoztatva egy igen masszív vírus miatt :( És ha már kényszeredetten karanténban kell lennem, akkor gondoltam megosztom veletek az elmúlt pár nap "terméseit". Azt hiszem ilyen nagyobb vásárlást már rég tartottam, de erre most szükségem volt. Rengeteg holmim elhasználódott, kifogyott, pótolni kellett őket. Bevallom a végére erős emberundorom támadt és ha csak eszembe jutott a "cipőpróba", meg a "vásárlás" szó, heveny hányingerem támadt :D Hiába, nem vagyok hozzászokva a több órás vásárolgatáshoz, meg ahhoz, hogy egyik üzletből a másikba caplassak, de most sajnos kénytelen voltam így tenni. Nézzük is miket sikerült beszereznem:



Az egyik legnagyobb örömöm ez a szép, új táska. A Camponában található Monarchy üzletben vettem, és csak úgy, mint az előző táskám, ez is David Jones darab. Én nagyon elégedett vagyok ezzel a márkával, az előző is majd' 3 évig bírta, bár a végére erősen megkopott a külseje. A strapabírásával nem volt gond, tehát nem szakadt el sehol, csak ahol az oldalamhoz ért, ott kikopott az anyaga és már nagyon igénytelenül éreztem magam vele. Ez a táska nagyon jó vétel volt, 10 ezerről volt leárazva 7 ezerre, hatalmas, tényleg minden elfér benne és nagyon kényelmes viselet is. Kicsit van csak díszítve, ami nálam nagyon fontos, nem szeretem a csicsás táskákat. És akármilyen furcsa is, nekem ez az egyetlen táskám van, nem használok többet :) Tudom, sok nő kelléktárában található többféle fazonú, színű és méretű táska, de a magam részéről jobb szeretek csak egyet használni.



Sajnos nálam a melltartók is elég hamar elhasználódnak, így esedékes volt beruháznom pár új darabra. Ezeket a New Yorkerben vettem és azt hiszem most voltam életemben először ebben az üzletben :D Furán éreztem magam, mert nem szoktam itt vásárolni (valahogy nem passzolok abba a közegbe XD), de mivel egy ismerősöm azt tanácsolta, hogy ott vegyek fehérneműt, ezért hallgattam rá. Állítólag jó a minőségük és több évig is bírják - hát kíváncsi leszek rájuk. viselni nagyon kényelmes őket és az áruk is baráti volt. A felső feketét 2000-ért, az alatta lévő kettőt pedig 3000/db áron hoztam el. 



Futkosós cipő a helyi kínaiból. Ennek az elődje is onnan származott, bár az sajnos nem bírta sokáig, egy év után kettérepedt a talpa, ezért is volt szükségem utánpótlásra. Tisztában vagyok vele, hogy ezeknél a cipőknél nem érdemes hosszú távra tervezni, de nem is számítok ilyesmire. 1500 Ft-ért vesztegették, és mivel lila meg fekete, és még kényelmes is, jött haza velem. Valószínűleg ez sem lesz hosszú életű cipő, de nem bánom, ezeket a fajtákat amúgy is gyakran cserélem.



Ez a saru/szandál/tudjabánatminekkellnevezni a CCC-ből jött haza velem. Mivel nyakunkon a nyár, én pedig tavaly elhasználtam az egyetlen normális szandálomat, muszáj voltam újat venni. Rengeteg kört lefutottam a különféle cipőüzletekben, de végül ez volt az, amire azt tudtam mondani, hogy tökéletes. Kellően szellőzik benne a lábam, van egy pici sarka, így nem fog benne fájni a talpam sem, és még csinos is az elöl látható díszítéseknek köszönhetően. Az is fontos volt számomra, hogy egybetalpú legyen, és hogy az a talp ne parafa bevonatú legyen, mert azokat annyira nem szeretem. Ez szép, diszkrét fekete mindenütt, mintha csak nekem találták volna ki. 5600 Ft-ért vettem.



Természetesen nem maradhatott ki a körutamból a drogéria sem, ahol szintén sok elhasznált terméket kellett pótolnom. Mivel kifogyott a spirálom, szükségem volt egy újra. Erősen dilemmáztam, hogy megvegyem-e a kettővel ezelőtti Max Factor False Lash Effect Fusion-t még egyszer, vagy térjek vissza az Astorhoz, de mint látjátok az utóbbi győzött. Nagyon szerettem a Max Factort, de most az árakra is oda kellett figyelnem, az Astor meg tökéletes volt régebben is. A Fructise samponom és balzsamom is fogyóban, így ezeket is pótoltam, illetve fogyóban van a púderem is, amit a Rimmel Stay Matte darabjával pótoltam. A két Moyra lakk nem volt betervezve az életembe, de annyira megörültem, mikor a miklósi Auchanban megláttam az állványt, hogy nem tudtam ellenállni a csábításnak :P A Sea Salt effect kollekcióból jött velem haza a málnaszínű Summer Storm, amin magam is meglepődtem, mivel ezek a lakkok nekem nem igazán jöttek be. Most sem tetszettek különösen, egyedül ez az egy volt az, amibe beleszerettem. A másik lakk a Sugar Sand kollekció 851-es lakkja, csodás rózsaszín arany csillámokkal, már alig várom, hogy kipróbálhassam :) A legszélén pedig egy Catrice Lip Smoother látható Cake pop árnyalatban. Anno sok blogon olvastam, hogy milyen jó kis termékek ezek, én pedig csak sóvárogtam utánuk, mivel a közelünkben nincs Rossmann, de még a munkába menet sem esik útba egy sem. Viszont így, hogy az Auchanban már Catrice állvány is van, végre megvehettem magamnak ezt a példányt, és már most állíthatom, hogy értem a nagy felhajtást körülötte - szuper kis ajaktermék :)



Minden szerzeményem közül ennek örülök a legjobban - új Percy Jackson könyv!!!!!! Annyira, de annyira imádtam a legelső sorozatot, mint anno a Harry Pottert. Pont ugyanolyan lenyűgöző a világ, ahol játszódik, a karakterek érdekesek és különlegesek, a cselekmény izgalmas és nem hiányzik belőle a humor sem. Mikor anno befejeztem az utolsó PJ könyvet nagyon el voltam kenődve, mert nem akartam, hogy véget érjen - és tessék, most újra kezdődhetnek a kalandok :) 



Végül, de nem utolsó sorban végre én is beléptem az okostelefont használó emberek közé. Igen, tudom, eddig a kőkorban éltem, de valahogy tökéletesen megfelelt egy jobbfajta nyomógombos telefon is, elvégre csak telefonálásra, sms írásra és fényképezésre kellett. Viszont mivel lejárt az előző csomagom, lehetőségem nyílt új készüléket venni, és ha már ott voltam, gondoltam miért ne? Most egy Samsung Galaxy Core van a birtokomban, ami ugyan nem a legújabb csúcsmodell, de olyanra aztán végképp nincs szükségem. Most, hogy végre nekem is van okoskám erősen gondolkodom egy instagram profil létrehozásán :) Tudom, ez is olya "alap" dolognak számít már manapság, itt a blogon is sokan kérdezitek tőlem, hogy nem szeretnék-e regisztrálni, de őszinte leszek; még nem tudom. Értem, hogy ez is egy új kommunikációs felület, sok szép képet meg lehet osztani egymással, meg minden, de sajnos van egy olyan fura szokásom, hogy erősen ágálok azon dolgok ellen, ami mindenki mást magával ránt... Szóval egyelőre még nem tudom, hogy lesz-e instám, de ha lesz, akkor arról mindenképpen tudni fogtok :)

Ezek lettek volna a májusi szerzeményeim, és azt hiszem most jó darabig ki lett elégítve a vásárlási vágyam :P
Ti miket zsákmányoltatok mostanában?

22 megjegyzés:

  1. Juhúú, csinálj instát mindenképpen! :D Szép a táska, én is szeretem a David Jones darabokat, egy vörös és egy krém-fekete volt nekem régebben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már sikerült csinálni, csak még nem aktivizáltam magam :P És azt hiszem maradok is a David Jones daraboknál, ezek váltak be :)

      Törlés
  2. Azonnal regisztrálj instara :'D végre be tudlak majd kukacolni :)
    Nemrég volt a szülinapom szóval nem nagyon vettem semmit. Két nadrágot kértem de ebben az állapotban nem tudok elmenni ruhát venni. De holnap kontroll remélem kiderül már vegremi merre hány méter.
    Lakkal megleptem magam, de mással nem :)
    Melltartót én sose találok olcsón, régebben csak Adanypókban tudtam vásárolni, ott 8ezer felett kezdődtek a dolgok...de évekig baja nem volt a melltartónak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be tudsz kukacolni? :D Ez csak kicsit félreérthető, drága Elenim XD
      Nekem már nagyon esedékes volt a vásárlás, bár a vége felé a hátam közepére kívántam az egészet. Most már én is vennék magamnak egy-két új lakkocskát :P A New Yorkeres melltartók pedig eddig remeknek bizonyultak, tudom őket ajánlani.

      Törlés
  3. Tök jó a táska! Egy cipő sarkalás egy csizmára 1500.-, ez tart pár hónapig, úgyhogy 1 év alatt szét rugdalni egy ilyen cipőt, az teljesen jó. :D Nekem anyukámnak lett lehetősége lecserélni a telót ilyen okosra, úgyhogy mivel az összes telót tőlem örökölte, rögtön elzavartam becserélni. Így van ingyen egy ilyen telóm. Csináltam insta profilt, bár ritkán posztolok rajta. Végül is olyan mint az FB csak képekkel... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk édesanyám örökölte meg az én régimet - azért még elkap a hév, hogy visszakérjem tőle és dédelgessem, de muszáj tovább lépni, megismerni az új telót, anyum meg majd vigyáz a régimre :P

      Törlés
  4. Az Elveszett hős!! Már sok helyen kerestem de sehol nem volt. Megkérdezhetem hol vetted?
    És az a saru nagyon szép. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, kicsit későn válaszolok, remélem még el tudod olvasni. Az Elveszett hőst a Campona-i Libriben vettem, ott rendesen fel voltak őakolva az első és a második kötetből is.

      Törlés
  5. Szupi dolgokat vasaroltal, a saru nagyon tetszik! :)
    Szerintem mindenepp csinalj Instat. Eloszor en is idegenkedtem tole.. De aztan mar maniakus lettem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Insta már meg van, aktivizálás folyamatban :P Még rá kell vennem magam a használatára.

      Törlés
  6. NIncs kifogás kisasszony, már leegyeztettük, hogy LESZ instád, szóval ez a kérdés el van döntve :PPP
    Jó kis telók ezek a Samsungok, használd egészséggel! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, engedtem a nyomásnak, csináltam instát, csak még aktiválom magam ahhoz, hogy érdemileg is tudjak vele foglalkozni :P

      Törlés
  7. Én is olyan ember vagyok, aki nem szereti az olyan dolgokat, amit mindenki más használ (az Instára gondolok). Nekem régóta van okostelefonom, nálam afféle hobbi volt a Symbian oprendszer, csak arra éppenhogy nincs Insta. Aztán, mikor Windowsos telefonom lett csak regisztráltam azért, hogy a blogger lányok képeit meg tudjam nézni. Aztán mi lett belőle. :D Szépen magával rántott, és nagyon megkedveltem, mivel amúgyis vizuális típus vagyok. (-:
    Nálam kedvenc a Stay Matte púder, kenterbe ver sok nagyobb márkát, remélem, Nálad is jól beválk majd. (-: Szép dolgokat vettél, használj mindent egészséggel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretek képeket nézegetni (bár olvasni még jobban), szóval jó lesz ez az insta, csak még rá kell éreznem :)

      Törlés
  8. Nekem sincs instám...de valahogy nem is hiányzik...Facebookon is fent volt a blogom...vagy két napig aztán rájöttem, elég felelősség nekem a bloggerben írni (anélkül hogy szétverném a laptopot)...Egy normális képfeltöltő felület itt már boldoggá tenne...

    Egyébként jó dolgokat vettél (tetszik a táska is meg a cipők is meg a lakkok is), és a New Yorkeres melltartók tényleg jók...nekem az egyik már vagy 7 éve megvan (oké ez felépítésileg lehet gáz, hogy hatodikos korom óta nem erősödtem mellben, de ez van, engem különösebben nem zavar, és az elmúlt 7 évben a "barátaimat" se zavarta, az ismerőseimnek is tök mindegy, tehát...xD), és csak a pántokat kellett kicserélni (mondjuk azokat elég sokszor, vagy két évente leszakadtak rólam), de ezt leszámítva senki meg nem mondaná, hogy mióta van meg, még csak nem is fakult (pedig fekete), nem kopott, az anyaga se lett fura, semmi baja - jó mondjuk nem mindennap azt hordom, általában ilyen heti két napokat max, és aztán megy is a mosásba...(Ez az egy van onnan, a többit mind kínaiból vettük, na azok pár hónapot bírtak, volt ami egy évet, de annál többet nem...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, ha neked is ilyen jó tapasztalatid vannak a New Yorkerről. Eddig nekem is tetszenek az onnan vásárolt melltartók, kényelmesek és csinosak is, remélem sokáig tudom használni őket.

      Törlés
  9. Klassz az a táska. :) A Rimmel púdert én nagyon szeretem, habár egy egész napot nem bír ki, inkább akkor használom ha csak 4-5 órára megyek valahová. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^^
      Én nem is várok 24 órás hatást egy púdertől, ha a nap felén átsegít, már boldog ember vagyok :P

      Törlés
  10. A NewYorkerre én mindig azt mondom,hogy a legjobb! Igaz drágák az ottani melltartók nagyon -feléve ha nem leárazottat vesz az ember- ,de húgom is azt mondja,hogy totál megéri mert minőségi! Én eddig egyet vettem onnan és bevallom tökéletesen szolgál. Szeretem azt az üzletet,mindig találok ott valamit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, 3000-ért annyira nem is vészes szerintem. Vannak, ahol sokkal drágábbak, ez nekem még a megfizethető kategória. A Tesco F and F márkája is ilyen árral operál, de minőségben nem olyan jó.

      Törlés
  11. Percy Jackson!!
    Mondjuk én már olvastam az egészet. Angolul. Többször is. :D:D
    És nagyon király. A karakterek szempontjából jobban tetszik, a történetet tekintve nem annyira jó, de az efféle YA könyveknél ez elmegy.

    Nekem még mindig nincs okostelefonom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem olvastam el többször, de tervbe van véve, mert kb. anno függő voltam, mikor az első köteteket olvastam :P

      Törlés