2015. május 3., vasárnap

Életmód project - 8.

A címet lerövidítettem, hosszú távon így kényelmesebbnek és jobban átláthatónak találom.
No szóval, mi is történt az elmúlt héten? Azt hiszem ismét egész tűrhető hetet zártam. Az ételekre továbbra is odafigyelek és a mozgás is egyre hatorozottabban kúszik be a hétköznapjaimba. Most a három napos hétvégére való tekintettel többet is tornáztam és nagyon jól esett :) De haladjunk a megszokott sorrendben, jöjjön a kajakatalógus :P



Végre hosszú idő után ismét készítettem padlizsánkrémet. Eléggé megosztó étel (Viktor: "Pfujj, de undorító!" :D), de én nagyon szeretem. Fokhagymával, vöröshagymával, borssal és pici mustárral szoktam ízesíteni.



Ez még a múlt hét vasárnapi vacsorám, amikor készítettem a tonhalkrémet. Két adag lett belőle, így kétszer tudtam fogyasztani.



A mangó-eper gyümölcssaláta abszolút kedvencemmé nőtte ki magát, valami isteni (és látványra sem utolsó :P)



Rég ettem már, így megengedtem magamnak hét közepén egy kis orosz hússalátát.



Chilis csirkemell paradicsommal, uborkával és póréhagymával. Mellé egy kis házi kaukázusi kefirt ittam, nagyon laktató volt.



Ez pedig már a mai ebéd része - habár nehezen felismerhető, hogy mi is ez a mosogatólészínű izé, ez bizony hagymakrémleves :D Most először tej helyett kaukázusi kefirrel hígítottam fel és nagyon finom lett így is a végeredmény :) Értelem szerűen kissé savanykásabb lett a leves, de nagyon kellemes ízt ad neki a kefir. Nyáron biztos sokat fogom használni a kefirt levesekhez, főzelékekhez, mert ez a savanykás ízvilág jól fog esni a kánikulában. 



És a főétel: házi gyros natúr joghurttal és pici csípős paprikával. Mivel a leves nagyon kicsi mennyiség volt (épp csak egy csészényi, ugyanis a fenti tálka egy japán étkészlet része, amiben minden mini :P), ezért nem sajnáltam magamtól a finom falatokat :P Ezer éve nem ettem sült krumplit, bevallom nagyon jól esett, de ma este tuti le is fogom dolgozni. 

És ha már ledolgozás, akkor nézzük a heti tornaadagomat. A héten táncórát tartottam, ahol ugyan nem szoktam annyira sokat mozogni (megmutatom a feladatokat, aztán figyelem a többieket), de azért másnap tisztességes izomlázzal ébredtem főleg comb tájékon. Ha pedig már amúgy is benne voltam az alsóbb téjákaim megmozgatásában, akkor a hét közepén rágyúrtam még egy kicsit Péntek Enikő has+comb gyakorlataival a dologra. A végén olyan szinten remegtek a lábaim, hogy azt hittem kocsonyává változtak és nem fogok tudni bekászálódni a kádba :D Nagyon-nagyon jól esett a torna, főleg hogy felvettem a lábsúlyokat is hozzá. Ma szobabiciklizni tervezek és megcsinálom a hát+popsi részt a dvd-ről, jövő héten pedig indul előről a kör. Ezen kívül próbálok arra is odafigyelni, hogy ne csak este, mikor hazaérek mozgassam át magam, hanem a hétköznapokon is megragadjak minden lehetőséget a kalóriaégetésre. Ezek apróságok, de ha minden nap megcsinálom őket, akkor azért valami hatást csak elérek velük. Példának okáért mikor leszállok a buszról, akkor nem pattanok villamosra, hanem szépen lesétálom azt az egy megállót Viktorhoz.


Mozgólépcsőt pl. csak akkor használok, ha nincs más lehetőség, ha viszont van sima lépcső is, akkor mindig azon megyek. Ezen kívül az sem elhanyagolható, hogy minden nap fel kell másznom a harmadik emeletre, ugyanis a mi házunkban nincs lift (mondjuk 3 emeltre nem is lenne sok értelme). Ez akkor szokott csak vicces lenni, mikor hétvégén főzök és valamiért le kell mennem a boltba, majd miután le és felcaplattam rájövök, hogy valamit elfelejtettem és mehetek még egyszer fel és le három emeletet :D Mondjuk nem baj, én ezt is edzésnek fogom fel, a lépcsőzés nagyon jó torna (bár a térdem néha nem örül neki). Ezen kívül sétálni is voltunk a három napban, ezt rendszeressé szeretném tenni, ha már itt a jó idő. A szemerkélő eső sem tántorított el minket, elvégre nem vagyunk cukorból. Jó érzés volt látni, hogy mások is így gondolkodtak és hozzánk hasonlóan sétálgattak kapucniban, vagy épp anélkül.
Összességében pozitívnak értékelem ezt a hetet, mert oda tudtam figyelni az ételekre és a mozgásra is. A jövő hét kicsit macerásabb lesz, mert egy másik, nagyon fontos feladatra fogok készülni, de azért igyekezni fogok amellett is odafigyelni magamra :)


7 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ilyen jól haladsz. Kilóban mennyi ment le?

    Azt megkérdezhetem, hogy milyen kenyeret eszel?
    A gyümisalira érdemes tenni egy kis friss citromlevet, fahéjat és ha megszórod egy kis kesudióval akkor tápértékben simán jó egy lightos ebédnek, például ha tudod hogy csaló evés lesz aznap. ;)
    A kesudiót egyébként is érdemes bevenni az étrendbe, mert szuper rágcsálnivaló pótló. Én például filmezéshez is azt szoktam enni friss gyümölcsökkel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Kilóban mostanában nem mértem magam, de centikben látható a változás.
      Kenyérből max. napi kétszer fogyasztok, reggelire két kicsi szeletet, illetve alkalomadtán vacsorára, ha valami szendvicskrémet készítek. Én csakis négymagvas, teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből készült kenyeret eszem.
      Ehhez a típusú gyümisalihoz nekem már sok lenne a fahéj meg a kesudió, a túl sok íz bezavar :D De köszönöm a tippet! A kesudiót imádom, de valahogy nem jut eszembe soha venni, mikor rágcsálnivaló után nézek a boltban. Meg igazság szerint az ára is visszatart :/

      Törlés
    2. Én a Lidl-ben szoktam venni a kesudiót, ott van a legelfogadhatóbb áron! :)

      Törlés
  2. Húúú az a mangó-eper kombó! Most nagyon megkívántam :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néznek ki ezek az ételek, különösen a mangó az eperrel! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az egyik kedvenc vacsorám és gyümölcs kombóm :)

      Törlés