2015. április 19., vasárnap

Életmód Project - Hatodik hét

Ismét vasárnap van, így az életmód projecttel jelentkezem. Hatodik hetet írtam a címben, mert ez következik a sorban, de igazából kimaradt egy hét a programból. Ezt nem is szeretném beleszámolni, mivel az pont a verseny hete volt, és akkor mindenre tudtam figyelni, csak az életmódomra nem. Alig ettem az idegtől, a mozgás pedig a napi több óra gyakorlás volt, mint ahogy azt már jó ideje írom nektek újra és újra. Szerencsére ma már újra tornázni fogok, elkezdem végre Péntek Enikő Zóna light dvd-jét, amire már nagyon kíváncsi vagyok. Eléggé elszoktam a sportolástól, úgyhogy biztosan számíthatok egy kis visszaesésre, hiába volt meg ezidő alatt is a rendszeres mozgás az életemben. Azért nem állok hozzá rögtön negatívan, mert akármennyire is fog menni, legalább csinálom :)
Ételek terén sajnos szintén nem voltam túl változatos - a verseny utáni halálos kimerültség nem nagyon ösztökélt arra, hogy bezárkózzak a konyhába, helyette inkább hibernációs mélyálomba zuhantam volna szívesen :P Azért megmutatom miket sikerült fogyasztanom, még ha nem is túl érdekesek, de jövő héttől ismét megpróbálok jobban odafigyelni az ételeimre is.



Ezt a levest szerintem nem sokan ismerik, pedig nagyon finom. Pho-nak hívják (fónak kell ejteni), és nagyon finom hal alapú leves rizstésztával. Ilyet akkor szoktam készíteni, ha már nagyon unom a húst és a zöldségeket.



Tudom, az italok eddig nem nagyon kerültek be ide, de ezt muszáj megosztanom veletek - a Mondoconon végre sikerült innom Bubble Tea-t :D Nem hiszem, hogy az egészséges tulajdonságairól olyan híres, szóval lényegében nem is való ebbe a bejegyzésbe, de nem bírtam magammal :P Én mangós teával kértem, ami nagyon finom volt, benne pedig különféle gyümölcskocsonyák és óriási gyöngyök úszkáltak. Utóbbiak szétpukkannak az ember szájában és ezek is különféle ízben kaphatóak - mi mindegyikből kértünk egy keveset, nagyon finom volt ^^



Ha már Mondocon, akkor muszáj megmutatnom életem első IGAZI ramen levesét. Minimum 20 percet álltunk érte sorban, de megérte, mert hihetetlenül finom! A leves olyan gazdag ízvilágú, hogy összeszorult tőle az állkapcsom. Iszonyat sok feltét járt hozzá (többek között surimi, káposzta, répa, póréhagyma, babcsíra), illetve azt is kiválaszthattad, hogy milyen húst kérsz hozzá. Én a csirkésre tettem le a voksom.



Viktor természetesen a sertéshúsosat választotta :P Egyébként én nagyon meglepődtem azon, hogy mennyire nem a tésztán van a hangsúly ennél az ételnél. Aki már evett zacskós rament tudja milyen iszonyat sok tészta van hozzá - na hát itt erről szó sem volt. Akadt benne persze tészta tisztességgel, de sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a finom lé és a sokféle feltét. Muszáj lesz még elmennem ramen étterembe *.*



A körözöttes tönkölykenyér amolyan jolly joker. Imádom a körözöttet, bármikor szívesen fogyasztom, így elég sűrűn választom vacsorának.



Ez pedig a tegnapi ebédünk - bizony, meg volt vele a bűnözés rendesen :D Most mondhatnám azt, hogy mennyire szuper vagyok, hogy sosem csalok, de akkor nem csak titeket, magamat is becsapnám. Néha igenis készítek itthon házi hamburgert, mert szeretjük mindketten Viktorral, de igyekezzük úgy elkészíteni, hogy ne legyen olyan nagyon kalóriadús. sovány marhahúsból készítettem a húspogácsát és csak különféle fűszereket raktam hozzá, a szendvicsbe pedig csak lilahagyma, sovány sajt és egy kis ketchup került. A zsömle most klasszikus, mert nem találtunk tönkölyverziót, de őszintén engem most rohadtul nem érdekelt :D 

Sajnos most ezt a bejegyzés is elég csekélyke lett mind tartalom, mind képek terén, de most már lassan újra észhez térek a verseny utáni kómából és jövök rendesen mindennel. 
Addig is legyetek jók és kitartást azoknak, akik hozzám hasonlóan felültek az életmódváltás nevű hullámvasútra :D

4 megjegyzés:

  1. Bubble Tea!!! Bevallom, itthon még sohasem ittam, nem is tudom, hol lehet jót/olcsón kapni. Tök jó alternatíva lehetne a kávézós délutánra, pedig. Odakint a hagyományos oolongos volt a kedvencem.

    Amúgy meg akkor furán csinálták azt a rament... sosem ettem még zacskósat, de az "igazi" ramenben is sok tészta van, elvégre egy tésztalevesről van szó. A "ramen" a tészta neve:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ott 600-ért merték vesztegetni, de ilyen helyeken minden drágább. Sebaj, egyszer ki kellett próbálnom :P
      Hát ez igazából "ramenka" néven futott, konkrétan ez volt kiírva a standra, szóval szerintem ez ilyen gyorsabb, kisebb verzió volt. A végén inkább a lével küzdöttem, nem a tésztával :D De majd egyszer remélem megkóstolhatok egy igazi rament Japánban is ^^

      Törlés
  2. Péntek Enikő nagyon jó választás torna terén! Én is rá edzek, (már ha van energián és időm :D) és nagyon hatásos!:)
    Kitartást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én is ezen a véleményen vagyok :) Még ugyan nem ismerem a stílusát, de amennyire belenéztem a videójába nagyon szimpatikus és minden feladat elvégezhető :)

      Törlés