2015. április 29., szerda

BeYu rúzsceruza teszt

Nem igazán szoktam teszteket csinálni a blogon, mivel úgy érzem, hogy nem vagyok túl jó benne, de erről a rúzsceruzáról mindenképp szeretnék említést tenni. Nem mostani vásárlás eredménye ez a sminktermék, még tél tájékán leptem meg magam vele, ugyanis nagyon vágytam egy természetes színű rúzsra. Azóta persze több ilyen ajakra való is hazajött velem, de ez a termék még mindig kiemelkedik közülük.
Bevallom őszintén, nem nagyon ismerem a BeYu termékeket. Nem sűrűn vásárolok Douglas-ben, mert mind helyileg, mind pénztárca ügyileg kiesik az életemből, de akkor és ott ez a márka ragadta meg a figyelmemet. Az összes többi állványon nem találtam egyetlen épkézláb mályvás tónusú rúzst sem, míg végül megpillantottam ezt:



Nagyon megtetszett az árnyalat, tipikus hétköznapra való hússzín. Mikor kipróbáltam a tesztert rögtön éreztem, hogy ez az árnyalat nekem való, viszont észrevettem benne némi aranyló csillámlást.



Tudni kell rólam, hogy alapjáraton semmi bajom a csillámos termékekkel, igazi szarka vagyok, de az utóbbi időben egyre jobban rákaptam a csillámmentes sminkekre. Emiatt kicsit vaciláltam, hogy megvegyem-e, de Viktor bíztatására végül hazajött velem ez a kis szépség.

Az állaga kifejezetten krémes, már-már vajszerű, szóval több órás tartósságot nem is reméltem tőle, viszont szép egyenletesen kopik, ráadásul a natúr színének köszönhetően egyáltalán nem feltűnően. A termék alján látható ezüst résszel lehet kitekerni a rúzst, ez nálam praktikusság szempontjából jó pont volt. Nem kedvelem azokat a rúzsceruzákat, amiket hegyezni kell, ezt csak kitekerem, használom, majd visszacsavarom és kész. A kupakja jól záródik, nincs vele probléma. Az illata kellemes vaníliás, de nagyon enyhe és a felvitel után hamar el is illan.
Összeségében jó vételnek tartom ezt a rúzscerkát, mert habár nem egy extra tartós darab, mégis nagyon kellemes és kényelmes viselet, a dolgos hétköznapokon gyakran választom a mindennapi sminkem mellé. Gondoltam megmutatom élesben is a rúzst, ezért készítettem pár sminkes képet is, ahol ezt a terméket viselem.

Természetes fényben







Vakuval





Nektek hogy tetszik?
Szeretitek a rúzsceruzákat?

6 megjegyzés:

  1. Jajjjj, nagyon szép :D Az ajakra való termékek a gyengéim. :D
    Van MUA ceruzám, ami hasonló, csak más színben, és azt is szeretem, szóval biztosan ez is beválna :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik - nekem is a rúzsok a gyengéim :P
      Szerintem biztos ez is tetszene neked, ha az a ceruzád hasonló. Az állaga miatt ugyan nem túl tartós, de hétköznapra nem is ezt várom egy természetes színű ajakterméktől :)

      Törlés
  2. Nagyon szépen áll, még úgy is, hogy elfogult vagyok a sötétebb rúzsokkal szemben... Lehet, van valami a tavaszban, mert egy ideje a legsötétebb, amit hordtam, a piros volt. (Mondjuk időm sincs, és a sötét rúzsok macerásak reggel.)

    Amúgy sosem próbáltam rúzsceruzát, igazából a koncepciót sem nagyon értem. Ha lekopik/letompul az eleje, onnan akár már rúzs is lehetne, nem? Persze ha épp abban van olyan szín, ami megtetszik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, alapjáraton én is sötét rúzs párti vagyok, de mostanában nyitottam a világosabb, természetesebb színek felé is. A gyerekek közé nem mehetek sötétlila ajkakkal :D És igen, a tavasz is nagyban közrejátszik, hogy most inkább nude színeket választok. Bár kinek mi a nude, nekem ez már az.
      Én imádom a rúzscerkákat, mert sokkal könnyebb a használatuk, mint a sima rúzsoknak. Vékonyabb a "hegyük", könnyebben és szebben lehet felvinni a rúzst így. Ha lekopik akkor sem lesz rúzsszerű a feje, megmarad vékony ceruzás megoldásúnak. Ezzel akár kontúrozni is tudok és aztán kitöltöm a színt az ajkaimra.

      Törlés