2015. március 10., kedd

Díjözön





Egy kicsit elmaradtam az írással, de nézzétek el nekem - a fejem búbjától a mellkasomig mindenem be van gyulladva, úgyhogy kb. csak döglődni vagyok képes. A tegnapi napom konkrétan ezzel telt el, de ma már szeretném egy kicsit aktivizálni magam, éppen ezért gondoltam pótolom az egyik hiányosságom. Történt ugyanis, hogy 5 (!!!) bloggertől is díjat kaptam, név szerint PerelintőlBlack Fairytől, RenitőlKatytól és Zsófitól. Ilyen mértékű díjesőre még sosem volt példa nálam, nagyon-nagyon köszönöm a lányoknak a kedvességüket! Bevallom azért is csúsztam a bejegyzés írásával, mert elég sok kérdésre kell válaszolnom egyszerre, kicsit megrémített a feladat, de most, hogy kipihentebbnek érzem magam készen állok a válaszadásra :P Volt, akitől Liebster díjat, volt, akitől Versatile blogger díjat kaptam, de ha nem haragszotok meg akkor egybevonnám az összeset. Amúgy sem tudnék annyiszor 10, meg 7 random dolgot magamról írni, ahányszor jelölve lettem (meg a kutyát nem érdekli a sok infó rólam :P), és így egyben válaszolni kényelmesebb, mint minden külön bejegyzést szentelni. Arra gondoltam, hogy összesen 10 dolgot írnék magamról, ennyit még össze is tudok kaparni és ti sem unjátok halálra magatokat.

10 random tény rólam:

- nem tudok hullahoppozni. Igen, én, aki 8 éve hastáncolok képtelen vagyok egy karikát a derekamon hajtani :D Nem tudom miért nem megy, egyszerűen nem érzek rá a ritmusára és miután jópárszor felsültem vele inkább nem próbálkozom.
- imádom hallgatni a sminktermékek műanyag tokjának koccanását :D Tudom, elég fura, de akárhányszor kotorászok a sminkes tárolómban annyira tetszik az a tompán zörgő hang, amit a termékek koccanása ad - még a youtube-os sminkkollekciós videókban is ezt a hangot élvezem a legjobban.
- utálom a fehér csokit. Nem is igazi csokoládé, csak valami édes maszlag, ami túl tömény az ízlésemnek.
- rendrakás terén elég szélsőséges vagyok. Van, hogy szalad az egész lakás és nem tud érdekelni a kupleráj (ez általában akkor van, mikor már nagyon kimerült vagyok és nincs erőm rendet rakni), de van, mikor kegyetlenül feltúrom a lakást és ától cettig szortírozok, rendbe rakok mindent. Olyankor jobb nem az utamba állni, mert annyira benne vagyok a rendrakásban, hogy ha el akarják vonni a figyelmem, átvedlek házisárkánnyá. Viktor is kikerül ilyenkor nagy ívben és megvárja, amíg elvonul a vihar. Nem tudom miért, egyszerűen néha szükségem van arra, hogy alaposan rendet rakjak mindenhol - olyankor tökéletesen szimmetrikusnak, tisztának és rendezettnek kell lennie mindennek és általában rámegy egy egész napom.
- imádok személyiség teszteket töltögetni - tudjátok, melyik Disney hercegnő lennél, milyen édesség lennél, stb. :D Ez a kedvenc oldalam.
- ki nem állhatom az olyan embereket, akiket csak a saját nyomora aggaszt. Jó hallgatóság vagyok ugyan és szeretem is meghallgatni mások problémáit (ha van rá lehetőség, segíteni is szeretek), de mikor valakivel nem lehet másról sem beszélni csak arról, hogy ő milyen szegény, szerencsétlen, hányattatott sorsú ember, na attól falnak tudok menni. Leginkább azért, mert nekem sincs egyszerű életem, de még sem érzek késztetést mindezt naponta valaki más arcába tolni. Meg néha napján szeretem, ha engem is meghallgatnak.
- Halálosan idegesít, mikor a buszon mindenki egyesével ül, miközben vannak emberek, akik párosával utaznak és így arra kényszerülnek, hogy csak az egyikük üljön le a másik pedig álljon, vagy mindketten ácsorognak. Értem én, hogy senki nem szereti, ha betolakodnak a személyes szférájába, de ha én azt látom, hogy két ember együtt utazik, akkor zokszó nélkül átülök máshova.
- Mindig felmegy bennem a pumpa, ha egy csaj a táskájában hordja a kutyáját és nem tekint rá másként, mindt egy dekorkellékre. A kutya is érző lény, nem számít mennyire apró. Egy táskába begyömöszölni nem helyénvaló, nem is kényelmes neki, pláne hogy a vállunkon ide-oda himbálózik és az emberek a tömegben meg is üthetik véletlenül (ahogy a sima táskákat is lazán leverik az emberről). Olyanra is láttam példát, mikor egy lány rá akarta húzni a cipzárt a kutyájára és az eszköz becsípte a kutya szőrét. Úgy sírt szegénykém, a csaj meg ordibált vele és rá is csapott a fejére... szerintem ez is állatkínzás.
- Spirituális embernek tartom magam, aki hisz az ezotériában és alkalmazza is. Nem "bulvárújsághoroszkóp és tévéscsodatévő" szinten, hanem komolyan.
- Ha filmnézés közben van egy vicces jelenet, amin könnyesre röhögöm magam, képes vagyok vagy 10x visszapörgetni és tovább röhögni rajta :D Viktor általában az első két visszapörgetés után rájön, hogy mire számíthat, így ilyenkor hagyja, had röhögjek, ő meg addig telefonozik és hangosan sóhajtozik reménytelenségemen :D

Ezen igen izgalmas tények után nincs más hátra, minthogy megválaszoljam a kérdéseket is :)

Perelin kérdései:
1) Hiszel a fiú-lány barátságban? Miért, illetve miért nem?

Szerintem létezhet fiú-lány barátság, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy elképzelhetőnek tartom. Nyilván nem minden esetre lehet ezt ráhúzni, de azok, akik el tudják különíteni a kapcsolatukat a nemiségtől szerintem igenis képesek baráti viszonyban maradni. Ezt megkönnyítheti az, ha a felek nem vonzódnak egymáshoz, mert így a "kémia" nélkül tudnak egymásra tekinteni. Nekem is volt pár fiú barátom még régebbről, akiket nagyon kedveltem, de eszembe sem jutott volna velük romantikus viszonyba bonyolódni, és ezzel ők is pontosan így voltak. Egyszerűen nem tudtunk egymásra potenciális partnerként tekinteni, viszont nagyon szerettük egymás társaságát. Mostanra már nem igazán vannak barátaim az ellenkező nemből, meg úgy általánosságban lemorzsolódnak mellőlem az emberek, de azt a keveset, aki még most is van nagyon megbecsülöm és pont úgy szeretem őket, mint minden más barátomat :)

2) Van valami vágyálmod, amit mindenképp meg akarsz valósítani az életed folyamán?

Ó, több is :D Az Orlando-i Harry Potter parkba való eljutás még mindig toplistás nálam, de nem tettem le a smink és maszkmesteri képzésemről sem. Ezen kívül szeretnék ellátogatni Írországba is, mert a gyökereim oda vezetnek vissza és hát persze a legnagyobb vágyálmom egy szép, békés, boldog élet a családommal :)

3) Mit gondolsz a múltbéli hibáidról?

Azt, hogy szükségem volt rájuk. Az ember azért van ezen a földön, hogy tapasztalatot szerezzen és hogy a hibáiból tanulva egyre jobbá és bölcsebbé váljon. Egy zökkenőmentes élet ugyan kényelmes lenne, de akkor pont a lényeg maradna ki a létemből - a tanulás folyamata. A föld egy tanulószoba számunkra, ahová fejlődni jöttünk, ehhez pedig néha hibákat is el kell követnünk.

4) Van olyan szokásod, amit a legtöbb ember nem néz ki belőled?

Szerintem elég sok szokásom van, amit az emberek nem néznének ki belőlem :D Például imádok szopránba torzított babahangon kommunikálni, vagy épp torokhangon nyöszörögni, mint egy vuki - igen, fényes nappal, emberek között :D Ezen kívül nagy, fekete valóm ellenére imádok mindent, ami cuki, és a kedvenc mesém még mindig Eperke meg Barbie ^^

5) Szereted magad? (Remélem, igen ♥)


Mondjuk úgy, hogy ha szembetalálkoznék önmagammal, szerintem egész jól kijönnénk egymással :P (egészen addig, amíg egyikünk nem kapna hisztirohamot egy félreértés miatt XD) Egyébként igen, szeretem magam úgy, ahogy vagyok :)

6) Fontosnak tartod, hogy környezettudatosan élj?

Mindenképpen. Engem arra neveltek, hogy a szemetet mindig a kukába dobjuk, a hulladékot szelektíven gyűjtsük és hogy vágott virág helyett inkább cserepeseket nevelgessünk. Sosem tudnék ártani a természetnek, sem a benne élő flórának és faunának.

7) Van vallás vagy eszme, amiben feltétel nélkül tudsz hinni?

Nem vagyok vallásos, de hiszek Istenben. Van egy saját, személyre szabott hitem, ami gyerekkorom óta az enyém és szeretem. Nincs szükségem könyvekre ahhoz, hogy tudjam mit kell tennem és éreznem, és nincs szükségem templomokra sem ahhoz, hogy beszélgetni tudjak Istennel, mert ő mindenhol ott van és mindent körülvesz. Én így gondolom, de teljes mértékig tiszteletben tartom mások hitét és vallását.

8) Mivel szereted tölteni a szabadidődet?

Elég sok hobbinak hódolok, de leginkább olvasni, filmet nézni és táncolni szeretek - mindent, ami művészettel, alkotással, kreativitással kapcsolatos.

9) Van valami, amit elhatároztál, hogy másképp fogod csinálni, mint a szüleid, mégis pont ugyanúgy csinálod?

Nincs. Édesanyám jellemét leszámítva nem volt túl sok jó példám a megfelelő család képére, így mikor elég idős lettem ahhoz, hogy mérlegelni tudjam a helyzetet elhatároztam, hogy teljesen más életet fogok élni, mint a szüleim. A legfontosabbnak a megfelelő párválasztást tartom, mert egy kapcsolat, melyben a felek nem tisztelik, becsülik egymást nem lehet elfogadható. A szüleim sajnos nagyon különbözőek jellemileg, ami a későbbi évek során ki is éleződött köztük, én pedig nem akartam ezt a saját bőrömön is megtapasztalni. Ezért is volt fontos számomra az, hogy megtaláljam az Igazimat, és úgy hiszem Viktor mellett nem kell félnem, ilyesmiktől.

10) Van valamilyen fóbiád?

Régen rettegtem a pókoktól elég rendesen - ájulás és fél oldalas zsibbadás szinten, de ma már elég jól tudom őket kezelni. Ha lehetőségem van kimegyek a szobából, amíg Viktor póktalanít, ha meg nem, akkor a létező legminimálisabb érintkezéssel mentem meg a jószágot. Ezen kívül undorodom a párnák csücskeitől és bepánikolok, ha új helyre kell utaznom.


Black Fairy kérdései:

1. Melyik költőket szeretitek jobban: azokat, akik a művészeti szépségért írnak, vagy azokat, akik komoly társadalmi problémákat fogalmaznak meg?

Őszintén, én mindkettőt kedvelem. Az elsőt azért, mert mindenfajta szépség megszállottja vagyok és imádom, mikor a művészek ezt tökéletesen tudják prezentálni felénk. Ugyanakkor szeretem az elgondolkodtató, mély tartalmú írásokat is, amik komolyabb témákkal foglalkoznak - kicsit provokatívak, de ezt a fajta provokációt kedvelem.

2. Ha átírhatnátok egy meglévő film forgatókönyvét és újra leforgatnák a tietek alapján, melyik filmet és hogyan változtatnátok?

Hát, ide most biztos valami hangzatos, magasztos moziról kéne írnom nagy áhitattal, de én a magam részéről jelenleg csak az Így neveld a sárkányodat 2. végét változtatnám meg, hogy ne haljon meg Pléhpofa :( Őt rettentően megsirattam, annyira nem fair, hogy végre előkerült a felesége, mindenki megmenekült, erre meghal. Ez így nem jó. Hepiendet akarok!!!

3. Mi volt a legviccesebb (publikus) közös élményetek a legjobb barátotokkal/barátnőtökkel?

Hű, erre mai napig emlékszem. Még gimibe jártunk és ültünk a csepeli héven, mentünk hazafelé, mikor a barátnőimmel ránk tört a dili. Sima beszélgetésnek indult az egész, aztán egyre többet viccelődtünk, dőlt belőlünk a hülyeség, mire már sírva nevettünk - mindezt a teli tömött héven. Az volt benne a pláne, hogy olyan jóízűen nevettünk, hogy a fél vagon velünk együtt nevetett :D jó hangulatú hazautazás volt ^^

4. Mi volt az a húzásotok gyerekkorotokban, amivel legjobban zavarba hoztátok a szüleiteket (és publikus)?

Hát megmondom őszintén, ilyenre nem emlékszem. Kicsinek is rengeteget beszéltem ugyan, de sosem hoztam zavarba a szüleimet, mert mindenki irtó értelmesnek tartott és inkább mosolyogtak a komolyságomon annak ellenére, hogy cirka 6 éves voltam. Persze a végén a tanárok együtt nevettek anyuval, de nem hiszem, hogy ő ezt kínos szituációként élte meg.

5. Milyen hangszer lennél és miért?

Elég egyértelmű a válaszom: hegedű lennék, mert magam is hegedűltem. Régen ugyan nem szerettem, mert rámerőltették, de mostanra beleszerettem a hangjába. A legszebb, legromantikusabb hangszer, olyan érzelmeket lehet vele megszólaltatni, hogy szem nem marad szárazon.

6. Melyik volt a legnagyobb kamaszkori sminkbakitok?

Hát abból volt jópár... de még mindig a toplistás az a sminkem, amivel hosszú hetekig riogattam az embereket, miközben én tök menőnek éreztem magam - fekete, elfolyt szemfesték és ezüst színű ajkak :D

7. Mik azok az apróságok, amik mindig jókedvre derítenek a hétköznapokban?

Mivel hétköznaponként dolgozom, ezért a kollégáimmal való viccelődések és nagy beszélgetések mindig jókedvre derítenek, csak úgy, mint a gyerekek aranyköpései is :) Utazás közben a tájban gyönyörködöm, ami szintén boldogsággal tölt el, mert imádom gyönyörködni a természetben, legyen akármilyen évszak is. Itthon pedig itt van nekem Viktor - ő a legnagyobb boldogságom és legfőbb jókedvre derítőm :)

8. Melyik a kedvenc gyerekkori és mostani rajzfilmetek?

Régiek közül nagyon sok volt, de számomra a Sailor Moon volt a legmeghatározóbb. Persze imádtam a Frakkot, a magyar népmeséket (ez a második helyezett, mai napig is oda vagyok ezekért a pár perces mesékért és a rajzok is gyönyörűek), a Maya a méhecskét és még sok mást is, de amiért lélekszakadva tudtam hazarohanni a suliból kockáztatva a fulladásos halált, az a Sailor Moon volt. Egyszerűen imádtam és imádom a mai napig is. Modern mesék közül sajnos nem sokat tudok mondani, mert nagyon elkorcsosult a meseműfaj - számomra nem jönnek be a csúnya figurák és a fingós-böfögős, idétlen poénok. Viszont az Eperke és barátai nagyon bájos kis mese, no és persze Disney örök klasszikus - régen és most is.

9. Melyik dallal jellemeznétek az életeteket eddig?

Csak egyetlen dalt választani az egész életem jellemzésére jóformán lehetlen, mert annyi hullámvasút volt benne, hogy ihaj, de a mostani pár évemre már könnyebben találtam nótát :)



Mert ez egy olyan jó kis dal a boldogságra ^^

10. Milyen olvasmányokat ajánlanál egy szakmunkásképzőbe, amit szerinted el is olvasnának a tanulók?

Ifjúsági irodalmat egészen biztosan, mert az ilyen könyvek szerettetik meg a gyerekekkel az olvasást. Nekem alap lenne a Harry Potter, ha tehetném tényleg kötelezővé tenném, mert zseniális és összetett mű jóféle társadalomkritikával. A Gyűrűk Urát is elolvastatnám mindenkivel, mert szerintem alapmű, csak úgy, mint Michael Ende Végtelen története és a Momo.

És végül, de nem utolsó sorban Zsófi kérdései:

1. Van e véleményed a gyógyszergyártó cégekről?

Van, de az nem tűrne klaviatúrát... Ebből érezhető, hogy eléggé negatív véleménnyel vagyok róluk. Milyen dolog az, hogy megbetegítjük az embereket, hogy aztán még több gyógyszert tömhessenek magukba sok pénzért? Ilyen pl. Viktor esete is - az a gyógyszer, amit a pancolitisére szed amellett, hogy segíti az emésztőrendszerét helyre hozni, mellékesen tönkrevágja a máját és a veséjét, így később majd azokra is kell gyógyszert szednie. Ki van ez találva, kérem szépen... 

2. Egészséges életmód vagy mindegy?

Számomra az egészséges életmód vált be. Lehetne mindegy is, csak akkor elpatkolnék 70 évesen, amit nem szeretnék. Minimum 90 évig szeretném boldogítani a világot magammal :D Szóval próbálok odafigyelni arra, hogy egészséges életmód szerint éljek. Nehéz kirobbanni a megszokott dolgokból, de ha megtörtént az átlendülés, akkor sokkal jobban érzi magát az ember, mint előtte.

3. Könyvmoly vagy?

Teljes mértékben. A könyvek jelentik számomra az abszolút kikapcsolódást, imádok a jó történeteket, amiket újra és újra olvashatok és amik segítenek kicsit kizökkenni a hétköznapokból.

4. Van e valami szép emléked a közelmúltból?

Nagyon sok szép emlékem van, de talán a legközelebbi az, mikor a betegségem miatti egész napos egyedüllét után Viktor végre hazaért hozzám :)

5. Fantasy vagy sci-fi?

Mindkettő. Imádom a fantasyket, de a sci-fiket is nagyon szeretem - nem véletlenül nézünk Star Treket hónapok óta :D

6. Mit gondolsz a vallásról? Van e hited?

A válasz már fentebb olvasható :)

7. Van e valami mániád/perverziód?

Öhm... erről most nyíltan kéne beszélnem? :D Na jó... Viktor ki van rajta akadva, de betegesen vonzódom a bőrproblémák iránt. Komolyan képes vagyok mitesszerszedős videókat nézni órákig - olyan jó érzés látni, ahogy a sok dzsuva távozik a bőr alól, wahhh :D A másik meg, hogy imádom az olyan videókat, amikben a kutyusok bőréből légylárvákat nyomkodnak ki... tudom-tudom... bár el se mondtam volna :D

8. Szerinted mi történik a halál után?

Mivel hiszek a reinkarnációban ezért meg vagyok róla győződve, hogy mikor ez a létem befejezi földi pályafutását, akkor utána jön a következő egészen addig, amíg már nem lesz mit tanulnom a földön. Akkor halhatatlan és megvilágosodott lélekként fogok létezni az univerzumban. hogy akkor mi lesz a létezésem célja, nem tudom. Talán nem is kell, hogy célja legyen, pusztán maga az élet szépsége. És abban is hiszek, hogy mindenki számára olyan lesz a túlvilág, amilyennek elképzeli :)

9. Létezik igaz szerelem és barátság?

Én mindkettőben feltétel nélkül hiszek. Az igaz szerelemben 10 éve részem van, és igaz barátaim is akadnak - igaz nem sokan, de azt a maroknyi embert nagyon-nagyon szeretem ^^ Többségük gyerekkorom óta kitart mellettem, amiért nem lehetek nekik elég hálás, hiszen tudom mennyire nem könnyű velem.

10. Leszünk barátok? :D :D

Tudtommal már egy jó ideje azok vagyunk, Zsófi drágám :D

Hűha... hát végeztem ezzel a bejegyzéssel is, cirka reggel óta írom :D 
Még egyszer nagyon köszönöm a díjakat, lányok, és remélem nem untattalak nagyon titeket a sok rizsázással. Tovább adni most nem szeretném, mert akiknek küldtem volna már megkapták (vagy épp tőlük kaptam a díjat), így most zárom soraimat és további szép napot kívánok nektek :)

6 megjegyzés:

  1. Jobbulást!!! :S
    Örülök, hogy kitöltötted, nagyon érdekes volt az összes válaszod - minden kérdéssorra...csak sajnos túl hosszú lenne mindhez külön véleményt fűzni, de a legtöbb helyen azért egyetértek veled én is...:)
    De a hévesre muszáj, mert nagyon ritka, hogy az emberek nem mogorván utaznak a tömegközlekedési eszközökön egymással szemben, szóval azért külön dicséret nektek, hogy megtörtétek őket, és pici vidámságot csempésztetek az ő napjukba is!!! :)

    Amúgy a hullahopp (amit szerintem tuti nem így írnak, mert így olyan morbidnak hangzik...amíg nem próbáltam leírni fel se tűnt xD) nekem régen nagyon jól ment...Soha semmi problémám nem volt, az iskolai farsangi versenyt még meg is nyertem (kaptam érte egy agyagfigurátxD), én bírtam a legtovább...csak aztán lett egy köldökpiercingem, és most már nincs az az isten, amiért én a karika közelébe mennék...pedig szerintem az egyetlen "sport", amiben jó vagyok - csak hát undorodok a köldökpiercingektől, és alaphelyzetben van egy olyan kiirthatatlan kényszerképzetem, hogy ki fog szakadni...nem, hogy még rá is segítsek, és valami ütögesse, fúúj...>.<

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Igen, sokan utaznak komor képpel, de mi akkor vagy bolondgombát ettünk, vagy már nagyon fáradtak voltunk, mert teljesen bediliztünk :D jó hangulat volt aznap a héven :D
      Hm... hát nem tudom hogy kell írni, de akkor maradjunk karikánál. Nekem nem tudom miért nem megy, sosem éreztem rá a megfelelő mozdulatra. De megértem az aggodalmad, köldök piercinggel lehet én sem próbálkoznék vele :P

      Törlés
  2. A 7. kérdésnél majdnem behánytam :D imádok máson pattanást nyomkodni, de nézni nem tudom. Mondjuk ez kissé ellentmondásos:D
    Nekem talán annyi még hogy mindig mindent megnyalok, szétnyalok, megrágok. Értsd:Mindent :D ember, állat, tárgy, növény...orális fixációm van. Ezért szeretek enni, beszélni...a cigi is ide tartozott amíg le nem szoktam :) Pl imádom a szivoszalakat....szetragni...ah *-* régen az ujjaimról is husig ettem a bőrt...bar ez mar mashova tartozik szerintem :D
    De nagyon szeretlellek <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj bocsi XD De legalább őszinte vagyok, még ha undorító is :D Nekem ez ilyen perverzió, imádom, mikor kitisztul a bőr *.*
      Hm, ahogy olvastam az orális fixációdat tisztára a kisbabák voltak előttem, azok szoktak mindent összenyalni - mélyen belül még gyerek vagy, látod :P Ami egyébként nagyon jó! Tessék megmaradni ilyennek ^^ <3

      Törlés
  3. Örülök, hogy kitöltötted :) szeretem az ilyen bejegyzéseidet, tök jó olvasni, ahogy magadról írsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm a jelölést és örülök, hogy szereted olvasni az egoista kitöréseimet :D

      Törlés