2015. március 12., csütörtök

Csak természetesen - Essence I Love Nude körömlakk és rúzs

Sziasztok!

Tudjátok rólam, hogy imádom a vampos, sötét színeket és ezekben érzem igazán jól magam, de az utóbbi időben tagadhatatlanul elkezdtem érdeklődni a természetesebb színek iránt is. Hétköznapokra tökéletesek, mert nem túl feltűnőek, mégis adnak egy kis színt a megjelenésemnek. Ha már természetes színekről beszélünk, akkor meg kell jegyezzem, hogy számomra a nude nem az alapozó színű ajkakkal és a bőrszínű körmökkel egyenlő, mert nem szeretem, mikor ennyire egybeolvad mindenem. Szeretem, ha a számnak és a körmeimnek is van egy kis színe, de néha jól esik kevésbé hivalkodónak lenni. Mikor láttam néhány blogon, hogy az Essence előrukkol egy természetes színekből álló kiadással rögtön éreztem, hogy muszáj lesz meglesnem az itteni dm-ben a termékeiket, és nem is kellett csalódnom. Még a lebetegedésem előtt lehetőségem volt vásárolni pár apróságot ebből a kollekcióból nőnapi ajándék gyanánt.



Körömlakkok közül a 07-es Hope for Love-ot hoztam el, bár eléggé dilemmáztam rajta, féltem, hogy túl rózsaszín lesz hozzám (Viktornak is voltak kétségei). Végül győzött a kíváncsiság, mert akármennyire is nem a kedvencem a rózsaszín, egy szép, natúrabb árnyalata mindig jól jön. Ehhez választottam a sorból kilógó Miss Sporty rózsaszín és arany csillámos fedőjét, amit még Asunál láttam és beleszerettem. Ezen kívül hazajött még velem a Come Naturally rúzs is, ami a kint lévő színek közül a legsötétebb árnyalat volt, a többi nekem már túl világos volt. 



Ha már itt vagyok megmutatom a többi szerzeményt is. Visszatértem a Fructise termékekhez és feltankoltam újabb adag reggeliző kásával és cukormentes müzlivel :)

Na de térjünk is rá a lényegre, elsőként a körömlakkra.
Amit tudni kell első körben erről a lakkról az az, hogy a színe valami álomszép! Én ilyennek képzelek el egy természetes, nem hivalkodó rózsaszínt, amit bármelyik nő szívesen hordana - még én is! Annyira kellemes, púderes az árnyalata, de nem pasztell, egyszerűen beleszerettem. Még jobb, hogy hihetetlenül gyorsan szárad! Ilyen fél perces száradást eddig csak a drágább lakkjaim produkáltak, de ez az Essence lakk erősen a nyomukban van ilyen téren. Nagyon gyorsan kellett vele dolgoznom, mert pillanatok alatt megszáradt. Két vékonyabb réteg elég volt belőle, nagyon jó fedése van, nem csíkoz, és az ecsetét nagyon könnyű használni.







A Miss Sporty fedőlakk tökéletes hozzá, habár az ecsettel nem sikerült annyi glittert felvinnem, mint szerettem volna, szóval a szivacsos megoldás itt is jól jön. 



Az egyetlen szépséghibája ennek a lakknak a szokásos Essence-probléma - a tartósság :( Sajnos nagyon hamar elkezdett lekopni a körmeimről, 2 nap után, ráadásul elég nagy foltokban a körömvégeimen. Igaz, nagyon sokat mosogattam az elmúlt napokban és elég sokat áztattam a kezem vízben, de fedőlakk is volt rajtam és még így is elég gyorsan elkezdett kopni. Ez az egyetlen, amit ellene tudok felhozni és még ez sem elég ahhoz, hogy ne imádjam, mert a szín, a száradás gyorsasága és a könnyű kezelhetőség kárpótol. Nem bántam meg a megvételét és nektek is ajánlom, ha nem zavar titeket a gyors kopás. Talán egy biztonsági plusz réteg fedőlakkal tovább bírja. 

És persze nem maradhat el a rúzs sem, ami egy nagyon érdekes szín.




Mikor a tesztert kipróbáltam egy nagyon szép barnás tónusú rózsaszínt láttam a bőrömön, de az itthoni, természetes fényviszonyoknál már kicsit szürkés beütése is van. Először nem is tudtam eldönteni, hogy ez most tetszik-e nekem, vagy sem, de végül megbarátkoztam vele és mostanra tényleg nagyon megszerettem, biztos sokat fogom viselni :) Gondolom az is közrejátszott, hogy időközben lebetegedtem és olyankor a bőröm színe sem túl egészséges, de majd jobb állapotomban is ki fogom próbálni.

Összességében elégedett vagyok ezzel a két Essence termékkel még akkor is, ha nem tökéletesek, de egy ilyen olcsó márkától nem is várok extra tartósságot- a  színek gyönyörűek és nekem ennyi bőven elég :) A Miss Sporty fedőlakknak is nagyon örülök, imádom benne az arany szilánkocskákat, és tökéletes párost alkotnak az Essence lakkal.

Ti próbáltatok már valamit ebből a kollekcióból?
Tetszik valamelyik termék belőlük?

20 megjegyzés:

  1. Az essence lakk színe tényleg csodaszép és nagyon jól passzol a bőröd tónusához! :)
    A lakkok tartóssága amúgy hatalmas mértekben függ az illető körmétől és annak előkészítésétől is. Én szerencsés vagyok, mert a legpocsékabb lakk is simán bírja egy hétig úgy a körmeimen (elhanyagolható kopással), hogy nyilván nem keresztbe tett kezekkel ülök a nap 24 órájában. Ennek ellénére a legtöbbre 2 nap után ráunok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :)
      Egyébként az én körmeimen is megmarad legalább 4 napig a leggagyibb lakk is, de ez valamiért nem bírta. Mondjuk nem is használtam alá alaplakkot, lehet ez volt a baj, meg elég sokat áztam vízben, ami közismert körömlakkgyilkos. Azért biztos sokat fogom használni, mert a színe gyönyörű, és lehet ha kicsit jobban odafigyelek rá tartósabb is lesz.

      Törlés
  2. Én is meg akartam venni ezt a lakkot...De így a képeken keresztül úgy látom, hogy nem ezt a lakkot keresem...Én egy ennél világosabb rózsaszínt keresek, aminek nincs barackos beütése, de nem is babarózsaszín (tudom, ilyen szín nem létezik...xD), a rúzs viszont nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ennyire világos rózsaszínt keresel, akkor a francia manikűrökhöz lévő rózsaszínt tudom javasolni, az nagyon halvány. Egyébként élőben ennek sincs semmi barackos beütése, lehet más volt a képeknél a fényviszony. A rúzs egyébként nagyon érdekes szín, kifejezetten szrkés sminkhez fogom csak hordani, mert minden más esetben kicsit sápaszt.

      Törlés
    2. Egyébként elég öreg a laptopom, és nincs kizárva, hogy csak az én képernyőmön keresztül tűnt/tűnik annak...
      És én is francia manikűrös körömlakkon gondolkodtam már...vagy azon, hogy veszek egy enyhén rózsaszínesre színezett körömápolót...(már láttam olyat is, de még nem sikerült eldöntenem, hogy melyik fajta legyen, meg milyen márka, milyen kiszerelés, milyen ár...)

      Amúgy nekem van egy hasonló árnyalatú rúzsom, és lehet ezért nem sikerült vele barátkoznom...Mindig olyan hullaszínű volt a szám a szememhez képest, de megpróbálom én is ezüsttel/szürkével...:D

      Törlés
    3. Nem tudom, nekem nem tűnt barackosnak, szép púderrózsaszín :) Én egyébként a sima francia manikűrös rózsaszínt javasolnám, mert azok tényleg visszafogottak és általában szép fényük is van. Márkát hirtelenjében nem tudok javasolni, de szerintem drogériában is találsz jó minőségűt.
      Igen, vigyázni kell az ilyen rúzsokkal, mert sápasztanak. Én biztos szürkés szemsmink viselésekor fogom felkenni ezt az árnyalatot.

      Törlés
  3. A rúzs az nagyon tetszik, egyenlőre még várok vele, nem is vettem még meg a kinézett színt - 02-es - addig nem veszek másikat míg a Rimmel Kate Moss el nem fogy. Addig csak nézegetem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát emelem kalapom, hogy te tudsz várni egy rúzs vásárlásával addig, míg az előző el nem fogy - nekem egyre csak gyarapodik a gyűjteményem, de mentségemre szóljon, hogy mindet haszálom is, felváltva :)

      Törlés
  4. Jaaj, a rúzs színe nagyon szép, jól választottál! :))

    VálaszTörlés
  5. Nekem nem sok ilyen rúzsom van, leginkább a sminkes posztok miatt tartom őket, mert tényleg jól néz ki, de túl jelentéktelenek ahhoz, hogy nap közben szórakozzak velük. Viszont ha végre ide is megérkeznek, lehet barátnőmet meglepem a születésnapjára egy ilyennel. Ha nem, akkor veszek neki egy vöröset. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont azért választottam ezt a színt, mert hétköznapra tökéletes - reggel a kocsiban nincs kedvem bajlódni macerásabb árnyalatokkal, ezt jóformán tükör nélkül is fel tudom kenni :) De azért a vörös tényleg nagyon jó :P

      Törlés
  6. Ez a kollekció nekem is nagyon tetszett, de nem vettem (még) semmit... most már van egy nude rúzsom, minek több?:D Amúgy nekem tetszik ez a piszkos rózsaszín. A fényképen maga a rúzs egyáltalán nem tűnik ilyen rózsaszínnek, de a swatch-on nagyon szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most rákaptam a természetesebb színekre, tudod ez a "my lips but better" árnyalatokra. Kicsit felerősítik a szájszínemet, vagy picit halványítják, nekem pont megfelelőek :) Egyébként a rúzs színe nagyon eltér a tubus színétől, ez eddig nem volt jellemző az Essence rúzsokra, csodálkoztam is, mikor kipróbáltam, hogy mennyire más árnyalat. Én mondjuk örülök neki, mert egy szürkés barnával (mint amilyen a tok is), nem tudnék mit kezdeni.

      Törlés
  7. Majdnem én is ezt a rúzst választottam. A következő tuti ez lesz amit megveszek. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem te is jól jársz majd vele, rajtad kifejezetten el tudom képzelni - illene hozzád :)

      Törlés
  8. Szép ez a rúzs én is szemeztem vele, de egyenlőre visszatettem. Lakk viszont jött vele haza, elsőre a glitteres csodát hoztam el, nagyon kis csili-villi *.* Egy ideje már használom ezt a Fructis sampont, nekem nagyon bejött. A DM-től Hafer Chruncy-t próbáltad már? Isteni finom, tejjel, joghurttal egyaránt! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azon a glitteres fedőlakkon én is gondolkodtam, de inkább ezt a rózsásat vettem meg, ilyenem még nincs. És örülök, hogy neked beváltak ezek a Fructise termékek, remélem nálam is jók lesznek :)
      A Hafer Crunchy-t pont most vettük meg, imádom ^^ Olyan kellemes, lágy íze van és isteni ropogós :)

      Törlés
  9. Cukik ezek a lakkok és a rúzs is. :3

    VálaszTörlés