2015. március 1., vasárnap

A világ ízei - Mediterrán konyha

Jó rég nem jelentkeztünk már a világ ízei rovattal, de hát télen ott volt a sok ünnep, utána mindenki kajakómából lábadozott, így most jutottunk el oda, hogy ismét jelentkezzünk. Én nagyon örülök neki, mert hiányzott az egzotikus, ismeretlen kaják kipróbálása, a különféle kultúrák felfedezése a konyhaművészetük által. Ezúttal a mediterrán konyhát kaptuk kiválasztásra, én pedig abból is a görög ételeket választottam. A görög konyha sokak számára kimerül a tzatzikiben, a gyrosban és a gyümölcslevesben, és bevallom én magam sem ismertem ezeknél több finomságot tőlük. Kifejezetten görög étteremben még nem jártam, így fogalmam sem volt milyen a valódi görögös ízvilág, de igyekeztem a netes főzőoldalak segítségül hívásával valami autentikus menüt összeválogatni. Fotózni most sem sikerült túl jól, szóval elnézést, ha a képek nem lesznek túl étvágygerjesztőek, de ez most így sikerült :D No nézzük miket sikerült kotyvasztani:

Louvana (téli ciprusi leves)



Hozzávalók:
- 500 g sárgaborsó
- 300 g rizs
- 2 l zöldség alaplé
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- só, bors ízlés szerint

Lényegében egy sima sárgaborsó levesről van szó, csak fel van turbózva rizzsel. Kapóra jött ez az étel, mert ezer éve nem ettünk sárgaborsót és nagyon hiányzott. Főzeléknek annyira nem szeretem, de levesnek isteni! Az elkészítése pofon egyszerű; a sárgabosót megmossuk, leszűrjük. Beáztatni nem szükséges előző este, mert viszonylag hamar megfő. A hagymát kockákra vágjuk, majd a préselt fokhagymával együtt kissé megdinszteljük az olívaolajon. Ehhez adjuk hozzá a sárgaborsót, majd felöntjük a zöldség alaplével, vagy simán vízzel és ízesítőkkel. Ha már félig megfőtt a borsó hozzáadjuk a rizst. A vizet folyamatosan kell pótolni róla, mert mindent magába szív. Ízesítjük sóval, borssal, én egy pici csípős paprikát is tettem bele magyaros plusz gyanánt. Az eredmény egy csodásan sűrű, krémes, ízletes leves, ami a hideg időben nagyon jól tud esni az embernek. Nagyon bejött ez a rizses verzió, biztosan el fogom még készíteni.

Görög tésztarakottas



Hozzávalók:
- fél kg. darált hús
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- 1 cs. szeletelt bacon
- 1 kisebb cukkini/padlizsán
- 1 kk görög fűszerkeverék
- 1 zacskó pennetészta
- só, bors
- füstölt sajt vagy parmezán (én most füstölt gomolyát használtam)
- 4 dl tej
- 3 ek. liszt
- 5 dkg vaj

Ez az étel kissé pepecselős, de számunkra abszolút megérte a fáradozást. Lényegében egy sima rakott tésztáról van szó, ami a cukkini vagy padlizsán és a görög fűszerkeverék használatától lesz görögös. Nem akartunk gyrost készíteni, mert pont előzőleg csináltuk, meg amúgy is valami másra vágytunk. Az eredeti recept csak padlizsánt írt, de mivel a közelünkben lévő boltokban egyik padlizsán sem nézett ki túl jól, ezért a nagy kedvencemre, a cukkinire esett inkább a választásom. Első lépésként megfőzzük a pennét, majd leszűrjük és félretesszük. A hagymát felkockázzuk és a préselt fokhagymával együtt megdinszteljük olívaolajon. Erre rádobjuk a csíkokra vágott bacont, majd ha ez utóbbi szépen megpirult, hozzáadjuk a darált húst. Fehéredésig pirítjük. Én egy pici pirospaprikával adtam neki színt, de ez elhagyható (nem szeretem, ha egy étel túlságosan sápatag). Végső mozzanatként hozzáadjuk a felkockázott cukkinit és megszórjuk görög fűszerkeverékkel. Amíg a húsos keverék összeér elkészítjük a besamell mártást, melybe szintén kerülhet a fűszerkeverékből. Ezután már csak össze kell állítani a rakott tésztát. Vékonyan kiolajozunk egy tepsit olívaolajjal, majd a tészta felét beleöntjük. Meghintjük a tésztát a reszelt sajttal, majd a hús egyharmadát ráhalmozzuk a tésztára. Ezután jöhet a másik fele a tésztának, majd sajt és húsos keverék, végül nyakon öntjük az egészet a besamell mártással és megszórjuk a maradék sajttal. A besamellt egyébként tönkölybúzalisztből készítettem, szerencsére ilyen elenyésző mennyiségben nem érezni ki azt a tipikus tönköly ízt. Előmelegített sütőben pirulásig sütjük. A tálalása nem ment túl könnyen, mivel frissen széthullanak a kockák, ezért lett ilyen a kép is róla. Habár első ránézésre nem túl étvágygerjesztő, az íze attól még remek volt :)

Fitoura (avagy sült tejbegríz)



Hozzávalók:
- 30 dkg búzadara
- 1 l víz
- csipet só
- cukor/xilit ízlés szerint
- pici vanília aroma
- olaj
- fahéjas cukor tálaláshoz

Ez kérem szépen a világ legprimitívebb édessége. Olyan szinten egyszerű és gyors, hogy csak pislogtam főzés közben, olyan hamar kész lettem vele. Esküszöm a leves tovább tartott, mint ez. 
A sós vizet feltesszük forrni, majd ha felforrt beleöntjük a búzadarát, ami pillanatok alatt betonkeménységűvé fog összeállni. Hozzáadunk egy kis vanília aromát és édesítőt (azért ne legyen túl édes, mert a tetejére még megy a fahéjas cukor), majd addig főzzük, míg megáll benne a kanál. Ne nagyon hagyjuk ott, mert pillanatok alatt elkészül, ráadásul főzés közben "köpdös", mint a tejbegríz. Ha megfőtt, akkor kikanalazzuk egy tepsibe vagy tálba és szépen elegyengetjük. Miután kihűlt felvágjuk kockákra és pici olajon megpirítjuk a grízkockák oldalait, míg szép aranysárgák nem lesznek. Fahéjas cukorral tálaljuk. 
Nos, bevallom furcsa volt számomra ez az édesség először, mivel még sosem ettem sült tejbegrízt (ami ráadásul nem is tejjel, hanem vízzel készült). Nagyon tetszik, hogy ropogós a külseje, de belül puha, mint a tejbegríz, a fahéj pedig tökéletesen illik hozzá. 

Hát ezek lettek volna az én görögös ételeim, nézzétek meg a többiek finomságait is!

8 megjegyzés:

  1. Mindegyik tök jól néz ki. :)
    A leves receptjét mentettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) A leves a végére inkább főzelék állagú lett, de még úgy is baromi finom volt.

      Törlés
  2. A leves nagyon tetszik, elteszem a recepttáramba :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, szerintem nektek is ízleni fog, mert nagyon kiadós és ízletes leves :)

      Törlés
  3. Nagyon guszták. *.* Azt a tésztát szívesen megkóstolnám.
    Ügyes vagy. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy így gondolod :)

      Törlés
  4. én a sült tejbegrízt fogom kipróbálni, jól hangzik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok sikert hozzá, remélem ízleni fog! Lekvárral is nagyon finom egyébként.

      Törlés