2014. december 11., csütörtök

Karácsonyi zenekedvencek 2014

A hidegebb idő beköszöntével mániákusan kutatok az új karácsonyi zenék után. Imádom persze a régi klasszikusokat, de szeretek új előadókat, új muzsikákat is fölfedezni. Idén még elég gyér a csokor sajna, nem sok újdonságot találtam, de amiket most megmutatok nektek, azok nagyon tetszenek :) Előfordulhat, hogy lesz belőlük olyan, ami nem idei, sőt, ez szinte biztos, meg az is lehet, hogy némelyiket tavaly már mutattam, de akkor meg azért van itt a helyük, mert annyira belopták magukat a szívembe :P



Nickelodeon-ék összefogása ebben a kis dalban kifejezetten jóra sikerült. Ha egy kis vidámságra vágyom, sűrűn meghallgatom :)



Egy másik Nickelodeon-os dal, de ezúttal csak duó. Nagyon nagy kedvencem, és amúgy is imádom, mikor a karácsonyi zenéket összegyúrják és egyben adják elő :) Ez a verzió különösen jóra sikeredett :)



Kétség kívül nem egy mai darab, és úgymond klasszikusnak is mondható ez a vidám karácsonyi dalocska, de én idén kattantam rá nagyon, állandóan bekúszik a gondolataim közé és aztán azon kapom magam, hogy folyton dudolászom :P



A hangutánzó metal-hapsi (alias Anthony Vincent) videóját sem hagyhatom ki, ami inkább a poén kategóriába tartozik, de én még így is nagyon imádom :D Ezúttal is remek előadókból gyúrta össze a dalát, nálam egyértelműen a Meshuggah vitte a prímet :P



Erre a bájos kis dalra nemrég akadtam rá és nagyon tetszik :) Nem egy szokványos karácsonyi muzsika, a leányzó hangja is elég különleges, de számomra nagyon kellemes.



Csodálatos dolog a hangszeres zene, de számomra mindig az éneklés marad a kedvencem. Ez a lánycsapat is azért lett idei kedvencem, mert jóformán nulla hangszeres megsegítés nélkül olyan csodálatos muzsikát kreált, hogy újra és újra meg kellett hallgatnom.



A végére hagytam a kedvencemet. A Pentatonix nevű acapella csapat már régóta kedvencem, de amit ezzel a karácsonyi muzsikával alkottak az több, mint gyönyörűség. Ez a dal maga a karácsony énekbe öntve. És tudjátok miért tetszik annyira? Mert nem az ünnep vallásos oldalát közelíti meg, hanem a teljesen hétköznapi ember karácsonyát tárja elénk. Mindegyik tag a saját karácsonyi élményei alapján inspirálódott, és láthatjuk  a klippben a gyerekkori családi videóikat is. Ezt a zenét csakis klippel együtt szabad hallgatni, mert úgy tökéletes. Miközben hallgatom pontosan azt a családi melegséget, meghittséget érzem, mint ami nálunk is van. És mikor először hallgattam csak ültem előtte, a szívem mélyéig hatolt a dal, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy könnyek gördülnek az arcomon. És tudjátok, számomra ettől lesz egy ünnepi muzsika igazán tökéletes- ha öntudatlanul is, de ilyen mélyen megérint.

Nektek tetszik valamelyik?
Van kedvenc karácsonyi muzsikátok?
Ha tudtok még jó kis ünnepi zenéket, ne habozzatok megosztani velem is ^^

10 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretek karácsony zenéket hallgatni :)
    Nekem ez az egyik kedvencem : https://www.youtube.com/watch?v=J-8VCL4uSUc

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ezt én is szeretem, de már tavaly megtaláltam - azóta hallgatom megállás nélkül, még nyáron is :P

      Törlés
  2. Ohhh ICarly <3 Nem is tudtam hogy a Nickelodeon-ék készítettek ilyen jó kis karácsonyi számot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, mikre nem bukkan az ember? A műsort ugyan nem ismerem, de a zene tetszikl :)

      Törlés
  3. A Pentatonix-et nagyon szeretem. :)
    Nekem a régi karácsonyi zenék a kedvenceim: Sinatra, Bing Crosby, Nat King Cole.
    Az újabb közül Mindy Gledhill, Diana Krall, Michael Buble, Lady Antebellum és Kelly Clarkson lemezeit szeretem nagyon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a régi klasszikusokat is imádom, természetesen, de jól esik néhány újdonságot kis felfedezni. Bublé, Kelly Clarkson albuma nálam is nagy kedvenc ^^

      Törlés
  4. Anthonyt annyira imádom, az hagyján, hogy külsőre félisten, de amiket a dalokkal csinál! Nekem a mostani kedvencem a The Piano Guys karácsonyi mindenfélesége :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anthony minden téren szuper :P (bár én az egyik indokot csak csöndben helyeslem XD)
      Meg fogom nézni amit ajánlottál, mindenre vevő vagyok ^^

      Törlés
  5. Jaj ez a karácsonyi zeneadag már rám fért. Már egy hónapja ilyeneket hallgatok folyamatosan, kellett már pár új.. Amúgy nekem az első a kedvencem. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszettek :) Az első is nagyon aranyos, sokszor meghallgatom én is.

      Törlés