2014. december 8., hétfő

Karácsonyi készülődés - vásárolgatás, adventi naptár, ajtókoszorú, meg néhány szerzemény




Egyre jobban érzem a karácsony közeledtét, és ezt főleg a környezetemen veszem észre. Sorra nyílnak a kis utcai vásárok, amiket egyszerűen imádok! Imádom a kézműves dolgokat, meg az apró ajándékokat, a fényeket, az illatokat, ó, mindent! :) Pénteken munka után el is ugrottunk az Allee melletti kis vásárba, ahol nem mellesleg Viktor keresztapukája is árus, őrségi magolajakat árul. Mi is sok olajat kaptunk tőlük, és nagyon szeretjük őket (főleg a tökmagolajat, amivel még főzni is szoktam, de a dióolajnál finomabbat még nem találtak fel, nyami ^^ És milyen egészséges!). Meg is látogattuk őt, jól meglepődött rajtunk, de örült a látogatásunknak. Gyorsan a kezembe is nyomott egy nagyon guszta csokis mézet, amit már alig várok, hogy megkóstolhassam :P De azért csínján kell bánni az édességekkel, mert ez az időszak a hízásról szól, márpedig én nem szeretnék visszahízni :D
Ezután bementünk az Allee-ba is, ugyanis volt néhány ajándékom, amit együtt szerettünk volna megvenni Viktorral. Én ezekről persze semmit sem tudok, és majd jóóól meglepődök, mikor a kezembe nyomja az ajándékaimat, de biztos lesz majd olyan is, ami meglepetés lesz. Előlegben csak annyit, hogy hála a MAC-nak, igazi Diva-s karácsonyom lesz, és utána pedig a deres áfonya illata fog körbelengeni :P Jaj, madarat lehetett velem fogatni! ^^ És valahogy az élmény is olyan jóleső és meghitt volt, ahogy Viktorral vásárolgattunk, beszélgettünk, viccelődtünk. Furcsálltam is, hogy nem morog törp uram módjára, hanem a kezemet szorongatva, nagy vigyorral az arcán sétálgat velem és még élvezi is! Na jó, hát ez lenne ilyenkor a természetes, de Viktor utálja a plázákat, a tömeget, az embereket, a vásárlást, és most, hogy mindez egyszerre összejött ő mégis jól érezte magát, s így aztán én is, le sem lehetett vakarni a fejemről a hülye vigyort :) Vettem néhány apróságot is, amikre már szükségem volt.



Kifogytam a szárazsamponból, úgyhogy ezt pótoltam. Kellett sima és szivacsos körömlakklemosó is, meg muszáj volt vennem magamnak egy ilyen málnás tusfürdőt a Baleától, ami egyébként csillámos *.* Fogalmam sincs hogy fogja tolerálni a bőröm, mert a nagyon csillámos testápolójukat nem szerette, de ebben olyan picikék vannak, hogy csak nem lesz velük bajom. Alul meg a csokis méz látható ^^ Oldalt az új Avon lakkom lapul Envy névvel - rákattantam a zöld lakkokra. Természetesen lehetetlen lefényképezni, mert árnyékban sima feketének tűnik, de fényben előjönnek a méregzöld csillámok belőle. És a rendelésem mellé kaptam egy ilyen cuki kis hóemberes hűtőmágnest is jegyzettömbbel ^^



Egy közelebbi kép, talán jobban láthatóak a zöld irizáló csillámok. Nagyon trükkös lakk és nagyon várom, hogy kipróbálhassam, csak most annyit felhalmoztam, hogy azt se tudom melyiket próbáljam ki :D

Aztán végre sikerült beszereznem egy helyes kis ajtókoszorút is, mert az előző teljesen tönkrement. Ez ugyan műfenyőből és művirágból van, de nagyon szép és kedves :) Tegnap végre én is kitehettem, de előtte alaposan befújtam arany csillámspray-vel, mert az kell :P Viktor fogta, és hát na, néha megrándult a kezem a szép, fekete pulcsija felé :PPP (sajnos utána belém törölte az egészet)





Egyszerű kis Tesco-s verzió, de nekünk tetszik :)


Éééés végre elkészültem az adventi naptárunkkal is :) Anyóstól persze kaptunk klasszikus verziót is, de nekem attól függetlenül el kellett készítenem a sajátunkat, mint minden évben. Egyszerűségre törekedtem, így óriási szaloncukrokat gyártottam és azokat akasztottam fel.



A tartalmuk pedig sajnos közel nem sikerült olyan egészségesre, mint szerettem volna, ugyanis ez a drága ember nem preferálta a sok aszalt gyümölcsöt, neki kellett a csoki :P Így az is van benne, de azért a kedvemért aszalt sárgabarack is került belé, amit mindig én eszek meg :P Na jó, meg a tejkaramellát is, de ennyi nekem is belefér :P

És persze jött hozzánk a Mikulás is, de csak amolyan jelképesen :) Azért vicces volt, mikor megleptük egymást a másiknak szánt Mikikkel :D



Az óriásit én kaptam, a kicsit meg Viktor XD Jól van na, mikor odajutottam végre, hogy vegyek neki Mikit csak ilyen pindurit kaptam :P De úgy sincs gond, mert a nagy Mikit is zömében Viktor falatozza :) 

És innentől kezdve egyre nagyobb a zsongás bennem, hiszen tegnap már a második gyertyát is meggyújtottuk a koszorúnkon :) Már csak két hetet kell várni és itt a karácsony, el sem hiszem ^^
Bárcsak megajándékozna minket Holle anyó egy kis hóval, akkor tökéletes lenne minden :)

Nektek hogy telik a készülődés?

18 megjegyzés:

  1. Igazán jó hangulatot kölcsönöztél most! :)
    Én is nagyon várom a karácsonyt. 10 nap múlva indulunk haza és már be vagyok zsongva. Persze, az idő vánszorog.
    Nagyon ötletes az adventi naptáratok. :)
    Azt hiszem, ha most itt lennél, akkor örömködnél, mert itt fehér minden! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök ^^
      Ó, ott nálatok van hó? De irigy vagyok, itt egy darab se hullott le, csak eső volt, meg most a nagy meleg :(

      Törlés
  2. Szuper karácsonyi hangulatot varázsoltál ezzel a poszttal :) Hasonló Avon körömlakkom nekem is van, csak még nem a Gél finisű kollekcióból, de egyszerűen imádom, maga a karácsony kis üvegbe töltve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, nem is gondoltam volna, hogy ezt váltom ki :)
      Az Avon lakkot még nem avattam fel, de remélem hamarosan ez is meg lesz, mert már tűkön ülök, hogy lássam a körmeimen is :)

      Törlés
  3. Érződik a karácsonyi jókedv a bejegyzésből :)
    Mi szombaton megyünk együtt vásárolni az urammal, előbb sajnos nem tudunk a munkája miatt, ezen a mostani hétvégén meg nem volt itthon. Nem baj, legalább addig tudok egyedül is vásárolgatni, még az ő ajándékához is kell egy-két apróság :) Mi anyukámmal jövőre csinálunk új ajtódíszt, idén talán még kibírja a régi, bár már kicsit viseltes :) még kislánykoromban csináltuk, emlékszem is rá.
    Úúú, Envy *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, már nagyon be vagyok zsongva :P
      Én örülök, hogy letudtuk a vásárlást, szerencsére hamar meg voltunk vele és jókat sikerült kitalálni :)

      Törlés
  4. Jaj, ez z adventi naptár nagyon cuki, lehet,hogy jövőre lopom az ötletet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, és csak nyugodtan vidd, mert végtelenül egyszerű, mégis mutatós :) Persze ha lenne több időm és időben kezdenék el készülődni, akkor tuti szebbet csinálnék, de most ennyi fért bele.

      Törlés
  5. Én most Bécsben voltam karácsonyra hangolódni, kicsit megcsömörlöttem a sok kari vásárban :D :D Na ajándékvásárlással sehogy nem állok, mindig 23.-án rohangálok:D
    Mennyire jó az adventi naptárotok!!! :) Baromi ötletes, kivitelezném én is, de egymagamnak nem lenne akkora élvezet :DD Engem idén elfeljtett a Mikulás :((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de jó neked, én is úgy megnézném a bécsi vásárt *.*
      Én szeretem a nagy tolongás előtt lerendezni a vásárlást, a nagy tömegtől iszonyat rosszul leszek :(
      Köszi, a naptár ilyen septében összedobott dolog lett, nem gondoltam volna, hogy sikere lesz :D
      Elfelejtett a Miki? :( Hm, lehet, hogy rajta voltál a rosszak listáján :P

      Törlés
  6. Nálam is már hangulat van, csak annyi a baj, hogy még jó sokat dolgozok leállás előtt :D Nekem van pár karácsonyi regényem, amit ilyentájt előkapok, na az olvasásuk tényleg igazi hangulatot teremt! Most épp Richard Paul Evans: Hol lehet Noel? van terítéken :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem szerencsére 4 nappal az ünnep előtt véget ér a munka :) A könyv pedig nagyon jó lehet - én a karácsonyi éneket szeretném újraolvasni.

      Törlés
  7. Nagyon szép az az Avonos lakk *-* Bárcsak nekem is lenne megint ilyen naptáram, imádtam mindig, nagyon jó lett! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg mesés, és annyira nehezen fotózható, pedig igazi méregzöld, ami a képeken annyira nem jön át :( A naptár meg új hagyomány nálunk, mert régen a szüleimnél ez nem volt divat, én is anyósom által ismerkedtem meg a bolti verziókkal, aztán jött a saját készítésű. Én már ezzel is ráhangolódom kicsit az ünnepekre ^^

      Törlés