2014. december 1., hétfő

Blogtali és Nailland zsákmány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szötymős, ködszitálós szombati nap, amikor is felkerekedtem kicsiny otthonomból, hogy találkozzak sok-sok kedves blogger hölggyel és blogolvasóval.
Amilyen antiszoc életet éltem az elmúlt hetekben, most nagyon jól esett végre emberek között lenni, beszélgetni, ismerkedni. Habár imádok itthon lenni, azért a több hetes betegápolás után úgy éreztem kell egy fél napnyi kimenő, és bűntudat sem gyötört annyira, mert Viktort egész jó állapotban hagytam otthon.
A találkát most is ReniKaty és Eleni szervezte, akiket már nagyon vágytam látni, hiszen a társaságukban mindig felszabadult lehetek, és persze irgalmatlanul sokat röhöghetünk :P Persze rajtuk kívül még sokan mások is jöttek, de nem sorolnék most föl neveket, mert mindenkire nem emlékszem, kihagyni meg senkit nem szeretnék. Lényeg az, hogy láttam ismerős és új arcokat is, és mindenkivel nagyon jó érzés volt találkozni :) Persze az Árkádba mentünk, ami a Nailland otthona, és ez így hó végén elég veszélyes hadművelet volt, de én nagyon körültekintően megmentettem egy kis zsetont eme látogatás alkalmából :P A Starbucks-nál volt a gyülekező, én pedig valami érthetetlen okból sziporkáztam és ontottam magamból a hülyeségeket - elnézést, ha nagyon fárasztó lettem volna :P Murphy bácsi továbbra is szeret engem, mert ahogy letettem magam az egyik fotelba, rögtön jött egy új emberke, akit nekem természetesen körbe kellett nyalnom (értsd: puszit adtam). A traccsolás és ajándékozás után együttesen felkerekedtünk és ellátogattunk a Lakkmennyországba. Én kb. mint egy hasmenéses rinocérosz törtem előre a tömegben, hogy esetleg, netalántán véletlenül lecsaphassak a hónapok óta vágyálom lakkomra, meg hogy elcsábuljak olyan lakkokra, amiket nem is terveztem megvenni. Szerencsére nagyon jó akciókat sikerült kifognunk.



Reni nyomta a kezembe a Colour Alike fekete holo lakkját, ami annyira illik hozzám, hogy egy percig sem haboztam a megvételével. Elég félelmetes, hogy Reni mennyire ismeri az ízlésem O.O 
Aztán vettem egy sima fekete lakkot is a Flormartól, mert a Miss Sportys feketém kátránnyá alakult, teljesen használhatatlan lett, és Eleni ezt ajánlotta. Nagyon tetszik a kupakja. Vele párban jött ez a csillámos holo-csoda szintén a Flormartól (ketten együtt 10%-al olcsóbbak voltak). Igazából a Katy által emlegetett Glistening Snow-ra vágytam volna a China Glaze-től, de az nem volt, így megkértem Katyt, hogy segítsen nekem keresni egy dupe-ot, és mit adnak az istenek, tényleg találtunk is egyet. Ez a lakk maga a megtestesült csillámcsoda!!! Már attól is boldog leszek, ha üvegen keresztül nézegethetem *.*
Aztán szintén az akciós pultokról került hozzám egy Flormar Sorbet lakk 04-es árnyalatban, ez egy isteni zöldes-kékes csillámos szépség, annyira gyönyörű színe volt, hogy nem tudtam ott hagyni. Azt hiszem Reni is elhozott egyet belőle. Mivel ehhez is társult páros akció, elhoztam innen egy gyönyörű méregzöldet is, ami nagyon-nagyon mély zöld és én pont ilyenre vágytam! 
De a legfontosabb, a legszebb, legjobb, amiért agyontapostam az Árkád fele népességét az nem más, mint a kívánságlistámon is szereplő Picture Polish Monroe!!! El sem hiszem, hogy végre meg van! Toronyegyenest a PP pulthoz mentem, vizslattam és mikor kiszúrtam, hát, nem sokon múlott, hogy ne kezdjek el örömtáncot járni :P Mikor a kezembe fogtam le sem lehetett törölni a vigyort a képemről :) 
A kívánságlistámon szerepelt két Moyra lakk, egy a Silk Nude kollekcióból, a másik pedig az Aqua Jeans-ből, de élőben egyik sem nyerte el a tetszésemet, így ott hagytam őket. A suede effect lakkokat el is felejtettem nézni, de azokat azért még később is beszerezhetem.

Ezután elmentünk ebédelni, és szokásunkhoz híven a Guru-t választottuk. Életemben először ettem guacamolét és bevallom, csöppet sem nyerte el a tetszésemet, olyan zöldízű spenótos valami volt :S Nemgyerebe. 
Ezután átmentünk a másik épületbe, ahol a csereberéhez kerestünk helyet, itt csatlakozott hozzánk új ember is, mert volt, aki a csereberére tudott csak ideérni. Persze az étkező részben egy büdös darab hely sem volt, csapatostul jártunk föl-le az épületben, míg végül fölszabadult pár asztal, amiket összetologattunk és kiterítettük a szajrét. Három asztalt megtöltöttünk, és kezdetét vette a zsákmányolás :)



Ezt a rengeteg mindent hoztam el :P A kis mécses tartó kakukktojás, mert ezt Lollitól kaptam, aki volt olyan tündér, hogy hozott nekünk ilyen cuki karácsonyi tartókat ^^ Ezúton is köszönöm, Lolli, már ki is tettem az asztalomra :)


A lakkok közelről

És akkor a többi zsákmány:
- Avon kézkrém, mert ilyenkor szinte zabálom a krémeket
- Oriflame Parisian Delight radírozó tusfürdő, isteni az illata, muszáj volt elhoznom.
- Essence Summer Wave highlighter, mert imádom a csillogós dolgokat és ennek sem tudtam ellenállni.
- Balea After Sun tusfürdő, amit kb. négyszer szaglásztam újra, mert nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e ez a kókuszos, kissé trópusi gyümölcsös illat, vagy sem. Végül úgy döntöttem, adok neki egy esélyt, mert mire elhasználom az összes felgyülemlett tusimat, addigra pont nyár lesz és elővehetem :D
- Vevay paletta, amiben csodás, sötét színek vannak és két nagyon tetszetős pirosító.
- Barielle piros-arany pelyhes körömlakk, valami meseszép!
- Catrice Even More heavy metallic - csodás lila színe van, na és ez a névválasztás :P
- Golden Rose Holiday körömlakk fehér árnyalatban - télen nagyon nagy barátok leszünk ezzel a lakkal, úgy érzem.
- Golden Rose Impression 07-es fedőlakk, amelybn ciklámen és lila szálak úszkálnak. Régen meg akartam venni ezt a lakkot, de valami miatt nem szántam rá magam, de most a sors újra összehozott vele.
- És az egyik legszuperebb zsákmányom, egy MAC lakk, mégpedig az Everything that glitters. Ezt a lakkot igazából nem zsákmányoltam, hanem Erzsitől vettem/fogom megvenni, amint megjön a fizu, de megérte, mert már az üvegben látszik, hogy egy csoda :) Köszönöm szépen, Erzsi, hogy elhozhattam, nagyon imádom :)
- Avon extra tartós ajakrúzs Cappucino árnyalatban, mert a természetes színek is kellemesek hétköznap.

Nagyon jó dolgokat sikerült szereznem, én legalábbis borzasztó boldog vagyok, ha ránézek erre a kis kupacra, csak hát most a bőség zavara van, hogy mégis melyiket próbáljam ki először? :D 

És még nem is ért véget a mutogatósdi, mert Katy meglepett engem egy kis előkarácsonyi ajándékkal ^^ 



- Avon Night Violet körömlakk, ami egy gyönyörű piszkoslila szín arany csillámokkal, nagyon különleges
- China Glaze Strike up a cosmo, ez egy igazán szép és nőies árnyalat, kicsit bronzos rózsaszínnek tűnik.
- Avon Retro Glamour szemhéjpúder, melyben egy nagyon szép krémszín és egy lilás-taupe-os árnyalat látható
- Egy elegáns nyaklánc, amit szerintem karácsonykor fogok viselni :)
Nagyon szépen köszönöm, drága Katy ezt a sok szép ajándékot!

És nem utolsó sorban köszönöm a csajoknak az élményt, nagyon jó volt találkozni veletek, és külön köszönet, hogy elviseltétek a fárasztásaimat :P A fejemre kiülő alkalmi bitch face a véletlen műve volt, a genyó humor meg öntudatlanul jött :D Azért remélem el lehetett viselni :P Én nagyon jól éreztem magam veletek, remélem hamarosan újra találkozunk! ^^

16 megjegyzés:

  1. Ajjaj, az nem nyaklánc, hanem bokalánc, azért mondtam, hogy remélem, viselsz ilyet, és hogy hastánchoz sem rossz esetleg. A Vevay paletta pedig jó helyre került ezek szerint, és engem kísértetiesen emlékeztet a NYX hasonló palettáira, de ki sem próbáltam, csak szomorkodott a fiókban már jó ideje. Remélem, a lakkokkal mihamarabb láthatunk manit, és hát sminket is kérek, nagy mennyiségben :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, én azt hittem a csereberés bokaláncra mondtad, de az sem gond, ha nem nyaklánc, mert én mindent fel tudok használni :)
      A paletta nekem irtóra tetszik, a sárgát leszámítva nagyon az én világom, szóval már alig várom, hogy kipróbáljam :) És jönnek majd szép sorban a lakkok, meg a sminkes bejegyzések is :P

      Törlés
  2. Én kérek elnézést, amiért a kezedbe nyomtam a Colour Alike lakkot :DDD
    Szuper cuccokat zsákmányoltál és örülök, hogy a Balea tusit sem hagytad ott :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyenért sose kérj elnézést, Renim! Az egyik legjobb ötlet volt ez részedről :P
      A Balea tusival még mindig barátkozom, de van 3 évszaknyi időm, hogy megszeressem :D

      Törlés
  3. Hogy utálok ilyenkor vidéki lenni, annyira szívesen ismerkednék én is már bloggerekkel, de olyan messze lakom :/ Talán majd egyszet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig veled is olyan szívesen találkoznék egyszer, remélem valamikor sort tudunk keríteni rá :)

      Törlés
    2. Pedig Kriszti szegedről vonatozott oda reggel, ehhez nem lehet elég korán felkelni kérem. :D

      Törlés
    3. Sebaj, biztos lesz még alkalom, amikor találkozhatunk :)

      Törlés
  4. Jó volt veletek találkozni, lányok! :)) A Balea tusiról pedig megvan a véleményem továbbra is :DDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is nagyon örültünk neked, Kami ^^ És olyan jól állt neked az a rúzs, amit zsákmányoltál!
      A Balea tusival még én is csak barátkozóban vagyok, meglátjuk milyen gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk :P

      Törlés
  5. Micsoda zsákmány arzenál! Nagyon örülök, hogy találkoztunk! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, most megint a bőség zavara van; melyiket kenjem fel? :D
      Én is nagyon örülök, hogy találkoztunk, remélem jössz máskor is ^^

      Törlés
  6. Vevay palettám nekem is van és imádom. Tartós, szép színei vannak. Én legtöbbször a sárgát szoktam szürkével, feketével kombinálni a szemeimen és többen meg is dicsérték már. A pirosítói is nagyon szépek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez az első tőlük, kíváncsi leszek rá, és habár a sárga nem az én színem, azért kísérletezés gyanánt ki fogom próbálni :)

      Törlés