2014. november 9., vasárnap

Szemöldöktetoválás újra

Helló Mindenki!
Kicsit kihagyott pár napot a blog, ezért elnézést is kérek, de olyan szinten voltam leszívva agyilag és energia terén is, hogy semmi erőm nem volt már írni. Csütörtökön kipurcantam a táncórán, pénteken nagybevásárlást tartottunk, szombaton pedig megünnepeltük Viktor 29. születésnapját (a menüről lesz külön bejegyzés, mert újdonságokat készítettem), ami hatalmas meló volt számomra, de megérte. Ma kerültem olyan állapotba 11 óra alvás után, hogy képes vagyok újra kommunikálni. Ma még amúgy is lesz egy kiruccanásunk rokonokhoz, úgyhogy szükségem volt a pihenésre, de addig sem akartalak titeket bejegyzés nélkül hagyni :P
Az őszi szünetem nem csak pihenéssel telt, mert belesűrítettem a szemöldöktetoválásom korrekcióját is. Pont kapóra jött a másfél hetes szünet, így kértem is egy időpontot a kozmetikusomtól, mert már vállalhatatlanul nézett ki a fejem. Én kb. másfél évente szoktam újraüttetni a tetoválásom, addigra kopik ki annyira, hogy már szükségét érzem a korrekciónak. Ezúttal nem csak a színt akartam felfrissíteni, de picit vastagítani is szerettem volna rajta, mivel tényleg nagyon vékonyka volt. Kicsit természetesebb, teltebb ívet szerettem volna neki.
Be kell valljam, hogy ez volt az eddigi legfájdalmasabb szemöldöktetoválós élményem. Irtóra fájt, másfél évvel ezelőtt közel nem volt ennyire rossz, de tegyük hozzá, hogy most vastagítottak is és közelebb mentek a csonthoz, ott meg azért érzékeny a bőr nagyon. A procedúra ismét 3 óra hosszát vett igénybe, ezalatt semlegesítették az előző színt egy zöldes árnyalattal, majd arra került rá a szürkés barna festék, amit mindig használok. A vastagítás felfelé történt, és habár még egy kis korrigálás szükséges lesz a tökéletes végeredményhez, azért én így is nagyon meg vagyok elégedve. Először nagyon furcsa volt ez a vastagabb szemöldök, komolyan Sztálin bácsi megirigyelhette volna, de sajnos amíg a seb nem potyog le, addig kénytelen az ember egy mindenre elszánt Raszputyin tekintetével járni-kelni a világban. Nekem kb. 4 nap kell ahhoz, hogy a seb teljesen lejöjjön, ehhez hámlasztó krémet használtam reggel és este. Sajnos a művelet során a jobb szemöldököm olyan szinten bedagadt, hogy a végén le kellett jegelni, ráadásul vérzett is, ami még soha nem fordult elő. Hiába, ahogy egyre feljebb haladunk, úgy lesz egyre érzékenyebb a bőr.
A kiinduló állapotot láthattátok a legutolsó sminkes bejegyzésemben itt. A következő képek közvetlenül a procedúra után készültek.



Itt még nagyon erős a szemöldököm a seb miatt.



Ez a bal oldal, amivel szerencsére nem volt semmi különösebb probléma.



A jobb oldal viszont csúnyán be volt dagadva, itt elég jól látszik is a duzzanat. Egy idő után a tetováló tű már át sem tudta ütni a bőrömet, annyira meg volt dagadva.


Ezután következett a nehéz 4-5 nap, amíg a seb le nem potyog, ugyanis ilyenkor nem nagyon érheti víz a bőrömet. Nehéz volt így tisztálkodni, kicsit körülményes is, de azért megoldottam. A kenegetés nagyon jól esett a beduzzadt jobb szemöldökömnek, szerencsére kb. 2 nap alatt eltűnt róla a dudor és már nem is volt érzékeny. Nagyjából 5 nap után kezdett el potyogni a varasodás, ezt a kenőcs használata közben tapasztaltam, ugyanis az ujjamon ott maradtak a kis "vonalkás" sebek. Nekem ugyebár szálazott és satírozott szemöldököm van, ami elég összetett dolog. Nem elég a vonalakat megcsinálni, közé is kell satírozni, különben úgy nézek ki, mint egy félresikerült zebra. Szerencsére a kozmetikusom nagyon rendes és mindkét műveletet megcsinálja nekem évről évre ugyanazért az árért.



És így néz ki a szemöldököm most. Egy kicsit vastagabb lett, habár még a plusz korrekció szükséges lesz, mivel a bal oldalon kicsit kevésbé fogta meg a bőrömet a festékanyag. Újabb másfél órás fájdalom vár rám :( De hát a szépségért (nem is azért, inkább a kényelemért) meg kell szenvedni.





A jobb oldal jó lett, szerintem ott nem is lesz szükség komolyabb korrigálásra. A kozmetikusom olyan sokszor ment át rajta, hogy szerintem teljesen jól bevette a színt, hála égnek, mert nagyon megszenvedtem vele. 



A bal oldal még kicsit halovány azon a részen, ahol vastagítottunk, úgyhogy ott mindenképpen szükséges lesz átmenni rajta még egyszer-kétszer. 


Azért örülök, hogy a nehezén túl vagyok, és hogy a korrekció után megint lesz másfél év békességem, amikor nem kell a szemöldökömmel foglalkoznom. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, mert a vastagítás jóra sikeredett. Először kicsit fura volt, de most már megszoktam, és ha a bal oldalt kijavítják teljes lesz az örömöm. Szerencsére messziről semmi nem látszik ebből a kis hiányosságból.
Én továbbra is nagyon tudom javasolni a szemöldöktetoválást azoknak, akik hozzám hasonlóan nulla szemöldökkel rendelkeznek, mert nagyon megkönnyíti az ember életét. Nekem genetikailag nem nagyon van szemöldököm, ami van az is szőke, szóval sok nem látszott belőle. A tetoválás sokban könnyíti az életemet, de azoknak is tudom javasolni, akik csak egy kicsit szeretnének korrigálni a szemöldökükön. Tényleg hosszan tartó, szép eredményt kapunk és ma már nem kell aggódnunk a zöldre kikopó, szögletes formáktól, nagyon szép, természetes hatású szemöldököket tudnak készíteni a szakemberek. 

Az én kozmetikusom oldala: http://www.szepulni.hu


28 megjegyzés:

  1. Nagyon jól sikerült, igazán jól áll neked ez a forma és vastagság :) Ráadásul nagyon szép, természetesnek hat. Ügyes kozmetikusod van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Igen, nagyon ügyes a kozmetikusom, olyan szép, természetes hatású tetoválásokat csinál :) Mondjuk aki 16 éve ezt csinálja, az már vérprofi :)

      Törlés
  2. De fura volt az első képen, de a többi nagyon jól áll!!! :D
    Tényleg nagyon szép munkát végzett, olyan, mintha "igazi" lenne...:)
    Amúgy én biztosan elmebeteg vagyok, de én rendes tetoválóval akarom majd kiüttetni az enyémet, mert az a festék lassabban fakul (meg egészségtelenebb is)...És én meg éppen azért akarom kivarratni, mert nekem sok van, és nagyon gyorsan nő (és én vékony szemöldök párti vagyok...bár valószínűleg az enyém is olyasmi vastagságú lesz, mint a tied, hogy ne legyen "csodálkozó" hatása)...és lehetetlen fizetni a kozmetikust, hogy mindig rendben legyen (úgy meg nyugodtan borotválhatnám az egészet...így azért veszélyes dolog...xD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az első képen elég marcona fejem van XD
      Örülök, hogy tetszik :) A te esetedben nem is tudom mit javasolhatnék. Ha a helyedben volnék nem válnék meg a szép, dús szemöldökömtől. Minél több van, annál jobban lehet vele variálni. A rendes tetkós szemöldököt én nem javaslom, mert teljesen más hatása van, mint egy kozmetikai tetoválásnak, de ezt is embere válogatja. Van, akinek bevált és jól áll, de én maradok ennél. Szóval a helyedben inkább kiszedetném vékonyabbra, de ívesre, és nem tetováltatnék. Minek, ha szép szemöldököd van, amit csak igazítani kell? :)

      Törlés
  3. Szerintem sokkal jobban áll a jelenlegi, mint a régebbi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a szeretteim is mind így látják :)

      Törlés
  4. Ez nagyon jól sikerült, sokkal természetesebb és szebb mint az előző volt. Minden elismerésem a három órás szenvedésért. Csuda szép vagy így :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, már én is megbarátkoztam vele és szeretem :) Megérte 3 órát szenvedni érte :P A bókot pedig nagyon köszönöm, habár mindig zavarba jövök tőle :P

      Törlés
  5. Jó lett, tetszik az új vastagság :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon nagyon előnyös lett, sokkal jobban áll, mint a vékony. Ezzel már lehet "játszani" vastagabbra tölteni ceruzával-púderrel. ;) Nekem is kb. ilyen vastagság a "természetes" szemöldököm, ezt szoktam töltögetni.

    Alig várom, hogy lássak ezzel sminket tőled. :) Addig is jobbulást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy megdicsérted, mert régen te voltál az egyik nagy kritikusom, igazi elismerés ez most tőled :D Köszönöm szépen! ^^ Bevallom nekem is jobban tetszik így, természetesebb és látszik is valami belőle. Még kicsit korrigálni kell, de egyébként tökéltes ^^ Hamarosan pedig lesz majd smink is a jelenlegi ábrázatommal.

      Törlés
  7. Csatlakozom az előttem szólókhoz, tényleg sokkal jobb ez a vastagabb verzió. :)
    Én nagyon utálom a szemöldökömet, mert nem is szimmetrikus, a bal inkább szögletesebben törik meg a legmagasabb pontnál, a jobb meg lekerekítve, és sehogy sem lehet úgy kiszedni, hogy passzoljon. No meg néha kezdek ideges lenni a töltögetés miatt reggelenként, ilyenkor tényleg jobb lenne a szemöldöktetoválás. Gondolkodtam rajta, de egyelőre nem merem bevállalni, no meg kell egy olyan kozmetikus is, aki nagyon természetesre meg tudja csinálni, olcsón, de jól dolgozik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^
      Szerintem nagyon ritka az, ha valakinek szimmetrikus és eredendően szép szemöldöke van. Irigylem is az ilyen embereket rendesen, de szerintem azért legtöbbünk rászorul egy kis korrekcióra. A reggeli töltögetés - esetemben megrajzolás - nagyon zavaró tud lenni, én ezért is döntöttem a tetoválás mellett. Nem olcsó (a jó sosem az, de ha minőségi, szép munkát akarsz azt bizony meg kell fizetni), de tényleg megéri, mert másfél évig semmi gondom nincs vele és mindig nagyon szépre csinálja az enyémet a kozmetikusom. Szóval én csak ajánlani tudom a tetoválást, de arra rá kell készülni, hogy húzós az ára, viszont minden forintot megér.

      Törlés
  8. Nekem is nagyon tetszik!:) Szerintem sokkal jobban mutat az arcodhoz ez a kicsit vastagabb forma, és természetesebb is!:)
    Kitartást a korrigáláshoz, és azt követő gyógyuláshoz!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is osztom a véleményedet :) Nekem is jobban tetszik így ^^ A jókívánságokért örök hálám, már nincs sok hátra és másfél év békességem lesz :P

      Törlés
  9. Jól sikerült és szerintem szuperül áll! :)

    VálaszTörlés
  10. Szép lett :]
    Annyiszor gondolkozom rajta én is, de nem merném bakker... :S (egyrészt a fájdalom miatt, másrészt mi van, ha elrontják :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Hát igen, fájni fáj piszkosul, de nekem megéri :) elrontani meg egy jó kozmetikus nem tudja. Az enyém pl. 16 éve csinálja, szóval nagyon profi.

      Törlés
  11. Eszembe jutott már nekem is a szemöldöktetoválás, de nem merek belefogni, mert attól félek, hogy fájni fog, meg mi van, ha nem fog jól állni vagy ha valamiért elrontja a kozmetikus. Meg ha kifakul, akkor újra menni kell. Hm, kicsit nyűgös vagyok ezzel kapcsolatban! :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bennem is megvoltak ezek a kérdések, de hidd el megéri. Kell egy jó kozmetikus, ajánlás alapján lehet jókat találni, és onnantól kezdve nincs mitől félned. Ez hosszadalmas, aprólékos munka, nem csapják össze és nem is szokták elrontani, mint a régieket. Fájni fáj, mint minden tetoválás (pedig ez csak kozmetikai), de nekem megéri :) És igen, újra is kell üttetni, de cserébe másfél évnyi békességet és nyugalmat kapok.

      Törlés
  12. Szuper lett, nagyon illik hozzád ez a forma, szóval le a kalappal a kozmetikusod előtt! Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lett, úgyhogy nagyon megörültem, amikor ehhez a bejegyzéshez értem végre :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, tényleg nagyon ügyes és ismét szuper munkát végzett :) A fájdalmaimról meg szegény nem tehet, én vagyok ilyen hülye érzékeny :P

      Törlés
  13. Hú egyre szerencsésebbnek érzem magam a szemöldököm miatt, mert én ebbe belehalnék. Nagyon szép és legfőképp természetes az új szemöldököd :) Megnézegettem a kozmetikusod oldalát, nagyon ügyes, megértem, hogy bízol benne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát félig-meddig én is belehalok :D Tényleg elég fájdalmas, de akinek nincs, ne finnyáskodjon, tűrjön :D A kozmetikusom pedig valóban vérprofi, én csak ajánlani tudom őt :)

      Törlés