2014. november 27., csütörtök

Stílusok Sminkjei - Keleties hangulat

Rég jelentkeztem már ezzel a rovattal, gondoltam ideje feléleszteni hamvaiból. A téma, amit választottam ugyan nem annyira illik bele a stílus fogalomkörébe, bár egyeseknek a keleti kultúrák a stílusukat is jelenthetik (pl. hastáncosok), szóval meg is cáfolom önmagam. Minden esetre már rég szerettem volna keleties sminket készíteni, és a Stílusok Sminkjei rovaton belül kértétek is, hogy szívesen látnátok tőlem valami ilyesmit. Most igyekeztem teljesíteni ezt a kérést, több-kevesebb sikerrel. Azt tudtam, hogy lilát és aranyat szeretnék használni, de hogy milyen formában, és hogy mitől lesz majd keleties, fogalmam sem volt. A következő smink teljesen spontán jött és nem vagyok benne biztos, hogy tökéletesen megfelel a témájának, de ezt sikerült alkotni. Néhol kicsit eldolgozatlan és meggyűlt a bajom a műszempillával is, de azért tetszett, élőben elég ütős volt :) Mivel a szemeim nagyon hangsúlyosak, nem akartam erős színű ajkakat, nem is annyira jellemző a keleties sminkekre. Végül az egészhez egy lila NYC mono szemhéjpúdert használtam, amire a Sleek Vintage Romance arany színével vittem fel egy sávot a szemhéjam közepére, ezt pedig megspékeltem egy Essence arany csillámos pigmenttel is. Erős kontúrt húztam, amiből két szárny lett a külső szemzugomnál, oda egy kis fehéret és aranyat tettem (utóbbi kicsit sem látszik), illetve a belső szemzugomhoz is kanyarintottam egy kis cirádát, azt csak arannyal töltöttem ki. Spiráloztam és felbabráltam magamra a műszempillát (aki azt feltalálta, az lépjen legóra), felvittem egy kis pírt ar arcomra, amiből semmi sem látszik (pedig bitang erős volt élőben, Essence Blush up narancsos árnyalat), majd az egészet lezártam a Make Up Revolution Treat nevű rúzsával.
Ezt sikerült alkotni:
(vigyázat, sok-sok kép :D)














Nekem egyébként tetszik, lehet legközelebb kékes-zöldes árnyalatokkal újragondolom ezt a keleties témakört. Ja, és sajna egy darabig megint ez lesz az utolsó sminkem, mert ma korrekció néven meg lett gyilkolva a szemöldököm és megint tiszta seb vagyok. Szerencsére most csak 1 órát szenvedtem és talán pár nap múlva le is potyog minden, de ha mégsem, akkor a szombati blogtalin sebes szemöldökkel fogtok látni :D Ha szigorúan nézek rátok az nem azért lesz, mert haragszom :D Egyébként szívből remélem, hogy sokatokkal fogok találkozni ^^ 

26 megjegyzés:

  1. Vaditó lett ez a smink! Gyönyörűek az átmenetek! :))

    VálaszTörlés
  2. LILA:D nekem nagyon tetszik.
    Szerettem volna blogtalira menni, de annyira sok dolgom van, hogy tuti nem fér bele:S az évvége mindig kegyetlen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :)
      Sajnálom, hogy nem tudtál eljönni, jó lett volna veled is találkozni, de megértem, hogy most nem fért bele az idődbe. Talán majd legközelebb :)

      Törlés
  3. Gyönyörű lett. Az utolsó kép valamiért az abszolút kedvenc. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Az utolsó képen kicsit bitch face-t vágok, talán ettől van más hangulata az egésznek :D

      Törlés
  4. Nagyon ütős lett, és gyönyörű a tusvonal! Igazán jól áll neked :)

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon szép lett,ezt imádom ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Zsófim, örülök, hogy tetszik ^^ <3

      Törlés
  6. Szerintem is nagyon szép. Nekem abszolút hozza mesés kelet imázst :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha átjön a hangulat, amit hozni szerettem volna :)

      Törlés
  7. Nagyon szép lett, ez is olyan Szilvis! :) Már alig várom, hogy élőben is megcsodáljam a sebes/nem sebes új szemöldöködet! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Most, hogy élőben megerősítetted bennem, hogy nem is olyan sebes, jobban érzem magam :D Persze ma már potyog lefele XD

      Törlés
  8. Már nagyon vártam ezt a rovatot. És megérte! Szerintem hozza a keleties hangulatot, nagyon szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy vártad a rovatot és szereted, igyekszem feléleszteni és többet alkotni hozzá.

      Törlés
  9. Csodás! *.- Szóhoz sem jutok, komolyan. Nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű! Simán foglalkozhatnál sminkeléssel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a kedves bókot, de azért annyira nem vagyok ügyes a sminkelésben, ki kellene ezt rendesen tanulni :P Egyszer talán lesz is rá lehetőségem.

      Törlés
  11. Úristen, ez annyira gyönyörű smink lett!!! Nagyon brutál!!! Imadom a szemhangsúlyos sminkeket, ilyesmit én is fogok magamnak készìteni! *.* Pont e hónapban vagyok hivatalos egy koncerte, oda tökéletes is lesz egy erősebb szemsmink :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm szépen, örülök, hogy ennyire tetszik ^^ Én is nagyon szeretem a szemhangsúlyos sminkeket, és remélem amit te készítesz majd koncertre szintúgy látható lesz majd a blogodon :)

      Törlés