2014. november 30., vasárnap

Mani-acs - Tárgy az otthonodból




Kis csúszással hozom a következő Mani-acs témakörre alkotott manikűrömet, melyben ezúttal egy itthoni tárgy kellett, hogy megihlessen minket. Bevallom nektek őszintén, minden kimagyarázás nélkül, hogy az utóbbi napjaim/heteim rettenetesen kimerítőek voltak számomra, így amikor lehetőségem lett volna alkotni inkább a pihenést választottam. Viktor még mindig beteg, így nem sok kedvem/időm/energiám van nagyobb alkotásokhoz. A mostani manikűr amolyan kettő az egyben, mert ezt viseltem a tegnapi blogtalin, és mivel nem volt már erőm új manikűrt alkotni erre a fordulóra, kerestem egy olyan tárgyat, amihez színében és hangulatában passzol. Sajnálom, hogy nem lett konkrétabb a dolog, de ha halálosan kimerült vagyok, akkor nem tudok nekiállni semminek. Remélem elnézitek nekem ezt a kis "lustaságot" és azért tetszeni fog nektek a manikűröm. Végül az a tárgy, ami a leginkább passzolt a lakkozásomhoz a kedvenc őszi-tavaszi sálam lett, ami - nem túl meglepő módon - lila és fekete átszőve ezüst szálakkal. Nagyon szeretem és azt vettem észre a képek készítése során, hogy a lila árnyalat majdhogynem tökéletesen megegyezik a sálam színével (talán a sálam picivel melegebb lila).
Fogadjátok szeretettel ^^



Az ihletadó tárgy (vagyis hát fordítva, ő passzolt a lakkozásomhoz :D)





Egy direkt homályos képet is hoztam, hogy lássátok a meseszép csillogást is.





Alapnak egy csodálatosan szép, vibráló lila Aden lakkot választottam, a körmeim tövébe pedig a Catrice Kitch me if you can csillámos fedője került. Nekem nagyon tetszik ez a manikűr, és a blogtalin volt szerencsém bezsebelni pár elismerést is érte, úgyhogy nagyon boldog voltam :) 


Remélem nektek is tetszik ^^

14 megjegyzés: