2014. október 30., csütörtök

Négyes tali a csajokkal, plusz néhány szerzemény

Nagyon boldog vagyok, ugyanis szerdán ismét találkozhattam ElenivelRenivel és Katy-val és egy szuper napot tölthettünk el négyesben :) Rég volt már, mikor utoljára berobbantunk valahova közízlést bomlasztani, de elég hamar sikerült feleleveníteni a régi szép emlékeket :P Ezúttal az Allee-ba vetettük be magunkat, ahol az első utunk rögtön a kávézó felé esett. Az oreo-s kávé Renit és engem is elcsábított.



Gusztán néz ki, igaz? Hát sajnos pocsék volt. A kávénak semmi ereje, se íze, se bűze, ellenben a tetejére szórt sütidarabok annak rendje és módja szerint szottyossá áztak, így az elfogyasztásuk leginkább arra emlékeztetett, mikor kevésbé egészséges állapotomban visszaköszön az ebéd. Viszont a teljes kiőrlésű croissant-juk kifejezetten finom volt. 



Ebédnél ismét a Guru mellett döntöttünk, én nagyon finom szendvicset kaptam sült baconnel. 
Végig jártuk az egész plázát, közben garázdálkodtunk (értsd felvásároltunk elég sok mindent, mindezt így hó végén - mert megérdemeljük :D), kb. kétszer elveszítettük Renit és totálisan kétségbe voltunk esve, hogy hová tűnt (de azért meg lett!). Persze voltak nagy röhögések, meg mély, komoly beszélgetések is, ami tőlünk kifejezetten szokatlan :P 

És persze rengeteg szuper dologgal lettem gazdagabb.



Íme a csoportkép - volt, amit vettem, volt, amit kaptam, de mindent imádok innen! 

Voltam olyan mocsok mázlista és nyertem Reni kommentelős játékán, így gazdagabb lettem egy TBS csomaggal is Moringás illatban (valami mennyei!), egy Max Factor ajakbalzsammal, amit már most imádok, és egy BellaPierre szemhéjpúderrel Cocoa árnyalatban. Ezután már szintén viszket az ujjam, annyira gyönyörű a tégelyben, kíváncsi vagyok milyen lesz egy sminknél :) Utóbbi kettőt megmutatom közelebbről is, mert a csoportképen nehéz őket kivenni.



Az ajakápoló, ami nagyon hasonlít a Labello epreséhez, ilyenem volt régen. Az sajnos nem sokat hidratált, de az illatát és a színét imádtam, ez viszont mindamellett, hogy finom illatú és szép színe van még teszi is a dolgát és jól hidratál :)





Életem első terméke ettől a márkától, és konkrétan nem tudok betelni a csillogásával. Olyan gyönyörű és szikrázó, hogy egész nap csak bűvölném, nagyon köszönöm, Renim ^^



Reni persze most sem bírt magával és megajándékozott még egy újabb csodás Picture Polish lakkal, ami szerinte nagyon illik hozzám - megerősítem, szerintem is! ^^ Ezt is nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm, Reni, imádom! 



Betáraztam néhány isteni karácsonyi-téli illatú Yankee Candle tart-tal, ugyanis végre elhasználtam az utolsó nyári illataimat is (hamarosan írok róluk véleményt). Az Allee-ban most van egy kihelyezett kis stand december végéig, így mindenféle illatot meg tudtam szaglászni. A Christmas Garland az új téli kollekció része és azonnal tudtam, hogy kell nekem, mert ezt az isteni fenyőillatot bármeddig bírnám szimatolni. Aztán jött még a Spiced Orange is, ami isteni fűszeres illatú. A narancsos dolgokkal általában hadilábon állok (kösz, Fluimucil), de ez annyira finom volt, hogy nem tudtam ott hagyni. Aztán a Cranberry Pear... hát gyerekek, ha szagiztatok már isteni finom, fanyar, mégis édes téli illatot, akkor ez a tökéletes! A Cinnamon Stick kötelező, ámbár nem csak télen szeretem a fahéjillatot, hanem mindig. A Mandarin Cranberry-t pedig az én drága Elenimtől kaptam ajándékba Mikulásra, ezúton is köszönöm neki nagyon ^^ Csodás fanyar, enyhén citrusos illata van, tökéletes kombináció.


A bébimet a végére hagytam.
A szemfülesek talán kiszúrták a csoportképen azt a kis töltény alakú aranyost, ami nem más, mint életem legeslegelső MAC rúzsa! ^^



Éééés igen, végre-végre nekem is sikerült beszereznem egyet a méltán híres MAC rúzsokból!!!!

Little intermezzo:

(Érdekes volt az eddigi viszonyom ezzel a márkával. Youtube videókon csodáltam a sok szép színt, blogokon is több helyen olvastam róluk, de annyira különlegesnek, luxus dolognak tűnt számomra, hogy eszem ágában sem jutott volna tőlük vásárolni. Én, mint egy apró kis porszem a MAC üzletben? Ugyan már. Mikor néha az Allee-ban jártam 5 méteres sugarú körben ki is kerültem az üzletet, tiszteletből :D Nem tudom miért, de rettegtem tőle, távolinak éreztem magamtól és csak itthon sóhajtozva ábrándoztam egy csodatartós, csodaszép rúzsról.)

Intermezzo vége.

Végül a lányok együttes támogatással bekísértek az üzletbe, ahol egyébként legnagyobb meglepetésemre teljesen oldott volt a légkör. Egy Marionnaud-ba betérve ufónak érzem néha magam, úgy kezelnek... Na mindegy, itt szuper aranyos volt az eladó lány, nagyon segítőkész is volt és türelmes. Mert nekem muszáj volt nézelődnöm, ha már be mertem menni oda, és persze kapásból 5 rúzst el tudtam volna még vinni :D Persze konkrét céllal érkeztem, a Twig árnyalatot szerettem volna megvenni. Úgy gondoltam első választásnak ez tökéletes lesz, szép mályvás szín, amit hétköznap is viselhetek, szatén finish, ami nagyon tartós, egyszóval ő kellett nekem. Aztán megállt bennem az ütő, mikor azt mondta a csaj, hogy lehet nincsen O.O Aztán beletúrt a dobozba (akkor érkezett áru), és hála a magasságosnak ott volt a Twig. Azonnal le is csaptam rá és olyan boldogan ugrándoztam ki az üzletből, hogy a lányok szerintem letagadtak :D 
Szóval meg van, meg van, meg van :D 
Természetesen lesz róla teszt, ezt nem is kell kérni, mert mindenképpen meg szeretném mutatni nektek :) Csak azt nem tudom még mikor, ugyanis jelenleg egy merő seb a szemöldököm, most frissítettem a szemöldök tetoválásom és most úgy nézek ki, hogy Sztálin bácsi simán elbújhat mögöttem. De ígérem, amint újra emberi formát kezd ölteni a fejem azonnal jövök a teszttel.

Van még esetleg valami, aminek a tesztjéről szívesen olvasnátok?


20 megjegyzés:

  1. Kérdésedre: én úgy mindenről! :D
    Gratulálok a nyereményhez, és a MAC-hez...:) (És a körömlakk tényleg illik hozzád, de nekem az is tetszik, ami most - vagyis a képeken - van a körmödön...:))
    Ilyenkor amúgy annyira sajnálom, hogy nem tudok neten keresztül szaglászni...olyan jól néznek ki a gyertyák...xD

    És a vattakorong...hát...az valami eszméletlenül cuki (igen, a vattakorong...xD)...megláttam és el kezdtem röhögni...ilyen kis kiszerelésűt lehet kapni? Én már mindig automatikusan a nagy, 140 daraboshoz megyek, meg se nézem, hogy mekkora kiszerelések vannak...x'D (de egyébként én is ezt a márkát használom, sok "nagyobb" márka termékein. pl a nivea vattakorongokon túltesz...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, rendben, akkor szép lassan górcső alá veszek mindent :P
      Köszi a gratulációt, én is olyan boldog voltam mind a nyeremények, mind a MAC miatt. Nagy lépés volt ez nekem :) A körmömön pedig épp a China Glaze Velvet Bow-ja látható, én is nagyon szeretem :)
      Nekem is ez a kedvenc vattakorongom, és habár jobb lenne a nagyobb, a fürdőszobai polcomon csak a kicsi fér el, a nagyobb folyton eldőlt és leesett, ezért veszem a kicsit :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Ó, igen, legszívesebben én is elhoztam volna mindet az üzletből, de hát nem lehetett :P

      Törlés
  3. A Marionnaud -os ufós élményeid felidézték bennem az idei nyaram egyik legkellemetlenebb szituját, ami a Váci utcai Douglas-ben ért. Olyan bunkón bántak velem, hogy azt hittem, hogy az én pofámról szakad le a bőr. Olyan gyönyörű panaszlevelet írtam, 12-es betűmérettel, sűrűn teleírt oldal... Mélységesen felháborított az eladónő viselkedése! Attól, mert nem vagyok plázapicsa, igenis ugyanolyan jogom van bemenni egy parfümériába és megszagolni, illetve vásárolni akármit, mint másnak. Tényleg undorító, hogy az ember öltözködéséből vonnak le véleményt -pedig a kalapom merném rá tenni, hogy több pénz volt akkor a bankkártyámon, mint az eladónőnek és a biztonsági őrnek együttvéve.

    Bocs, hogy ide kifakadtam neked, csak egyszerűen az az intermezzód ilyen emlékeket hozott fel belőlem. Persze plázákban még semmi gondom nem volt a Dougals-szel, az Arénában még a biztonsági őr!!! is parfümöt ajánlott.

    Az a rúzs a tipikus Asdfghj rúzs, csodaszép! A körömlakk pedig tényleg illik hozzád, magamon egyáltalán nem tudnám elképzelni. A tartok pedig de csodásak, az enyémet leginkább a narancsos keltette fel, imádom az ilyen narancsos-fűszeres-gyömbéres dolgokat.

    Használd egészséggel az új dolgaidat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez szomorú, hogy manapság ilyesmi történik Engem egyszer egy textil boltból néztek ki az öltözködésem miatt. Nem is értem egyébként, mert kulturáltan voltam felöltözve, és többen megdicsérték már a ruhadarabokat is amik rajtam voltak...
      Akkor nem szóltam semmit, de most asszem én is jól odamondanék!

      Törlés
    2. A Váci utcába én be nem teszem a lábam, az a hely nem az egyszerű földi halandóknak lett kitalálva. Ott ha nem nézel ki pénzesnek, akkor nem is vesznek emberszámba. Nem egy ilyen esetről hallottam, és ez azért elszomorító nagyon. Mert miért is ne mehetne be ott bármelyik üzletbe egy hétköznapi ember, aki vásárolni szeretne? Az is pénz, nem? Tökmindegy, hogy egy dúsgazdag csajtól, vagy egy egyszerű lánytól jön, akkor is vásárolni szeretne és az eladónak köteles úgy kiszolgálnia, mint bárki mást. Nem is értem az embereket, komolyan mondom. És örülök, hogy megosztottad velünk ezt az élményt, legalább ilyenről is hallottunk :)
      Ó, a rúzs az maga a tökéletesség! Persze van még jó pár árnyalat, amit meg szeretnék venni, de csak majd apránként, mert tényleg elég drágák. A körömlakkot pedig hamarosan ki fogom próbálni, annyira tetszik ^^
      A narancsos tartnak is finom illata van, de nekem a körtés-áfonyás lett a kedvencem, az konkrétan illatorgia *.*

      Törlés
    3. Lolli, sajnálom, hogy veled is történt ilyesmi. Én nem is értem az eladókat, ahelyett, hogy örülnének, hogy újabb vásárló jön az üzletükbe még válogatnak, hogy kivel hogy viselkedjenek :S Pedig mindenki egyenlő bánásmódot érdemel.

      Törlés
  4. Jó kislány voltál a Télapó szerint is :D
    Nagyon jól éreztem én is magam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor Télapónak is köszönöm a tartot ^^ És nagyon jó kis nap volt tényleg ^^

      Törlés
  5. Húha mennyi szépséggel lettél gazdagabb. Ha beforrtak sebeid akkor írj majd a Mac-ről, és a Bellapierre szemhéjfestékről, arra nagyon kíváncsi vagyok! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is róluk szeretnék olvasni!:) Élveztem a bejegyzést nagyon!:)

      Törlés
    2. Lolli, mindenképpen fogok írni róluk :) Sajnos elég hosszadalmas lesz a gyógyulás, de azért igyekezni fogok :)

      Törlés
    3. Tatus, örülök, hogy tetszett a bejegyzés :) A tesztek a gyógyulásomtól függően fognak érkezni, remélem minél hamarabb :)

      Törlés
  6. Nagyon jó lehetett, mindig élvezem olvasni a beszámolókat, remélem, a többi lány is ír majd. :)
    Csodás termékekkel lettél gazdagabb, az a PP nagyon érdekel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg szuper volt, mindig olyan jó érzés a többi bloggerrel találkozni :) Mondjuk ők nekem nagyon kedves barátaim is :)
      A PP lakkról fogok tudni hozni hamarosan tesztet, már ha az időjárás is engedi, mert jelenleg akkora köd van nálunk, hogy csak vakus képeket tudnék róla mutatni.

      Törlés
  7. Nanyon jó cuccok:)
    Nekem mindig jó tapasztalataim voltak a MAC-ban, Douglasban, de nagyon sok helyről hallom, hogy bunkók szoktak lenni az eladók, és ez nem a "tipikus" magyar eladó - a MAC-ban külföldön is sokszor nagyon elitisták sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Nekem szerencsém volt az Allee-ban, az eladó lány tényleg nagyon aranyos és közvetlen volt. Most már csak azon fogok imádkozni, hogy ha legközelebb megyek, megint ő legyen :P Mondjuk elég magabiztos tudok lenni, ha akarok, csak így első élményre azért izgultam :P

      Törlés
  8. A körömlakk és a rúzs érdekel a legjobban, de minden másról is jöhet teszt!!! Az a rúzs pedig tényleg csodás darab, és nagyon illik Hozzád. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lakkról hamarosan lesz teszt, és remélem a rúzsról is hamarosan :) Előbbi pont most adta meg magát, a rúzst pedig azóta állandóan hordom, annyira szeretem ^^

      Törlés