2014. október 28., kedd

Halloween-re hangolódva - Samara Morgan smink

Ugye senkinek nem kell bemutatnom a csapzott, ázott hajú, enyhén halott kislányt a Körből? :P Én nagyon szeretem azt a filmet - az amcsi és a japán verzióját is, bár a japán elgondolkodtatóbb. egy kedves olvasóm jelezte felém emailben, hogy szívesen látná tőlem Samara sminkjét Halloween-ra, én pedig most teljesítem is a kérését :)
Szerencsére ez a smink minden, csak nem nehéz. Lényegében a mimikai ráncok kiemeléséről szól, amit szürke és fekete púderrel értem el, a vizenyős szemeket pedig piros ceruzával és púderrel oldottam meg. Sajnos akárhogy is gyűrtem-gyurmáztam az arcom nem tudtam több ráncot kreálni az arcomra, így néhányat magamtól húztam oda. Az arcom lényegében ennyi, csupán a megfelelő pacsmagolás és kiemelés a lényege, meg persze egy jó kis világos alapozás és a szemöldököm eltüntetése (mivel nekem tetoválva van, nem volt olyan nagyon nehéz feladat). Az ajkaimra szintén szürke és fekete púder került, majd arra még egy kis fekete szemceruza és a véres hatás kedvéért egy kis piros ajakceruza is. Ezt megkoronáztam egy gondosan csapzott hajjal, meg grimaszokkal és kész is Samara sminkje :) A fekete ruháért elnézést, szerettem volna fehér pólót, vagy valamit felvenni, de aztán rájöttem, hogy nincs ilyenem :D Így maradt a fekete.

Az eredeti




Az én verzióm











Ez a kép azért tetszik, mert olyan, mintha bevérzett volna a szemem.


Hát ez lenne az én Samara sminkem, remélem tetszik nektek :)
Most pedig, hogy megnéztétek ezt a bejegyzést, ugye tudjátok mi következik? :P


Seven days...


49 megjegyzés:

  1. Hihi ez nagyon nagy! :D Tök jó lett! :Dd
    Az utolsó kép engem a boszorkányra emlékeztet a Hófehérkéből, de nagyon! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :P
      Igen, az utolsó kép kicsis banyás, pedig nem ez volt a szándékom, de hát szegény Samara hóóóótan már nem olyan üde és ruganyos :D

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szólíts nyugodtan Szilvinek :DDDD
      Bocsánat, ezt nem bírtam ki XD Azért örülök, hogy ez volt rá a reakciód :P

      Törlés
    2. Teljesen korrekt! :D De azért tegezni nem merlek :) ööö, nem merem Önt! :)

      Törlés
  3. Enyhén halott? ENYHÉN halott?! :"D
    Nagyon jó lett amúgy, az utolsó kép instant halál. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát egy kicsit meg van szegényke halva :P
      Köszi, nekem is az utolsó tetszik, az valahogy jól el lett kapva.

      Törlés
  4. YESS:D
    A kört nem annyira szeretem, szerintem eléggé unalmas, meg nem valami félelmetes, mondjuk én csak az amerikai remake-et láttam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      Én szeretem az amcsit és a japánt is. Az amcsin féltem, a japánon elgondolkodtam. Az olyan japánosan elvont, de nagyon jó :P

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Ez volt a cél :D Örülök, hogy sikerült elérni :P

      Törlés
  6. Enyhén halott... :D :D :D Ezen szakadok két perce. Nagyon jó lett, de nekem is valami gonosz boszi jutott inkább eszembe róla. :P De egyébként nagyon ijesztő. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      Igen, kicsit talán boszis lett, de ha Samara haját kisöpörnénk az arcából szerintem ő is eléggé viseltes lenne :P

      Törlés
  7. Waaaa, az utolsó eszméletlen brutális lett!!! Esküszöm meg ijedtem!!! :)

    VálaszTörlés
  8. Aztaaa, nagyon eredeti :D Veled már lehetne filmet forgatni, hozzád még sminkes sem kellene, megoldanád magad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Igen, én ilyen sok az egyben emberke vagyok, szeretek mindenfélével kísérletezgetni :P Persze jobb lenne, ha volnának profi cuccaim, de addig marad a sufnituning :)

      Törlés
  9. Ijesztő!!!
    Ügyes vagy! :)

    (jelent valamit, hogy megnéztem a bejegyzést, és csörög a telefonom?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Hm, ezek szerint működik az átok, csak átment telefonra? Elvégre modern világot élünk, az ázott, fekete kislányok immár okostelefonokon keresztül közlekednek :D

      Törlés
  10. Eh, nagyon beteg :D A végére nem mondok semmit...:D Már csak a jöttömre számítsatok szöveg hiányzott :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui: a kazettát sajtreszelőnek néztem először :D mondom biztos valami oltás :D :D
      Ennyi már nem is emlékszem a TDK-ra :D

      Törlés
    2. Köszi :D Ja, pirkadatkor, kelet felől :P

      Törlés
    3. Eleni drága, hogy a fittyfirittybe tudtad te a kazit sajtreszelőnek nézni? XD Megszakadok :D

      Törlés
    4. Ez a sajtreszelős nagyon nagy. :D
      Amúgy Szilvi, nagyon félelmetes lettél, minden elismerésem. :D

      Törlés
    5. Ó, köszönöm, az volt a cél :P
      A sajtreszelőn meg én is felvihogtam :D

      Törlés
  11. Válaszok
    1. Köszi :P Hát igyekeztem hiteles lenni, csak nem mosolyoghatok bájosan :D

      Törlés
  12. Úristen, de félelmetesek lettek! :o Nagyon jók, profi munka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, ha átjött a hatás :P

      Törlés
  13. Eszméletlen jó lett :) Nagyon ügyes vagy !

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jó lett!!! :3 Én is imádom a Köröket (bár én inkább a japánt...az amerikai gyakran érthetetlen - értelmetlen - volt)! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Én mindkét verziót kedvelem, mindkettőben van olyasmi, ami nagyon tetszik :)

      Törlés
  15. Enyhén halott kislány, mi...? :'D
    Tetszik a végeredmény, a videokazettás kép a legjobb! :D
    Am, ha már itt tartunk, megnéznélek Kayako Saeki-ként is :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen az enyhén halott kifejezésen mindenki fenn akad, pedig tényleg eléggé meg volt halva, na :D
      Kayako Saeki sminkje nem lenne túl nagy kihívás, csak fehérre meszelt arc fekete pandaszemekkel :P

      Törlés
  16. Az utolsó kép a kedvencem :D

    VálaszTörlés
  17. Na jó ez nagyon ijesztő lett... :D

    VálaszTörlés
  18. Te jó ég!!! Kérlek, ígérd meg, hogy soha nem jössz szembe ilyen sminkkel :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amennyiben nem találkozol velem Halloween tájékán illetve táncfellépéskor, nem kell ettől tartanod :P

      Törlés
  19. Fúúú ez nagyon para smink lett!!!! :O

    VálaszTörlés