2014. október 1., szerda

Disney hercegnős kihívás - Tiana



És elérkeztünk a kihívás utolsó állomásához, Tiana-hoz. El kell mondanom, hogy remekül éreztem magam életem első körmös kihívása közben, annyira jó érzés volt alkotni! És habár még nagyon kezdő vagyok, azért jól esik kicsit kitágítani a lakkozási képességeimet, még ha régen meg is fogadtam, hogy én soha nem fogok mindenfélét pingálni a körmeimre :P Úgy látszik megtört a jég, mert nagy örömmel vetettem bele magam ebbe a lehetőségbe, és innentől kezdve bátrabban fogok jelentkezni más kihívásokra is :) Tudom, hogy még nagyon gyerekcipőben járok, és őszintén, nem is szeretném a blogot nagyon átbillenteni körmös irányba, meg nem is szeretnék nail art művész lenni, de az a néhány alkalom, amikor alkothatok nagyon jól esik :) Nagyon köszönöm Thimmykének, hogy kitalálta ezt a kihívást és azt is, hogy részt vehettem benne. Nagyon nagy élmény volt úgy szemlélni mások munkáit, hogy közben én is alkottam, a többiek is inspiráltak, ötleteket adtak, szóval tényleg szuper volt :) Na de akkor lássuk is Tiana manikűrjét!
Nagyon nehéz dolgom volt vele, mivel a képen látható színek közül egyetlen darab sincs a birtokomban. Ebből is látszik, hogy nem vagyok nagy körmös, nincs nagy színválasztékom, de igyekeztem a meglévő lakkjaimból megoldani a helyzetet. Tiana-ra mondták, hogy ő az első színes bőrű Disney hercegnő, ami mondjuk hülyeség, mert ott volt már Jázmin, Pocahontas és Mulan is, ők sem kaukázusiak voltak, na de a lényeg, hogy megpróbáltam Tiana csodaszép bőrszínét alapul venni és arra alkotni, ehhez az O.P.I. Black Cherry Chutney lakkját használtam. Nagyon tetszett a kék-ezüst báli ruhája a tiarával és a szép ékköves nyakláncával, így a gyűrűs ujjam kivételével mindenhova a tiaráját festettem a Moyra ezüst holo lakkjával, a kis kék pötty pedig a nyakláncát hivatott jelképezni, ezt a Lovely kék Baltic Sand lakkjával készítettem. A gyűrűsujjamra pedig a Picture Polish Dorothy-ját használtam és egy szájat festettem, jelképezve a mese híres csókjelenetét.







Remélem elnyeri a tetszéseteket :)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, az a kis csók haláli, nagyon jól sikerült! Külön fejet hajtok, hogy a saját színeidből ilyen kreatívan megoldottad, nem érzem rajta, hogy ha nincs ló, szamár is jó megoldás lenne! Legtöbbünk biztos, hogy a "borítókép" alapján fog festeni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nekem is a csók a kedvencem :P
      Igen, igyekeztem a meglévő színeimből kihozni valami Tianához illőt, így nehezebb dolgom volt, az biztos, de mégis elégedett vagyok az eredménnyel :) Örülök, hogy neked is tetszik ^^

      Törlés
  2. Szerintem is nagyon szépen megoldottad! Az OPI lakknak csodás színe van, s valóban nem lett erőltetett! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha így gondolod :) Ez a drága OPI lakk most volt először hajlandó úgy megmutatni magát, ahogy kell, a legtöbb képemen sima feketének látszott, de szikrázó napsütésben végre kijött benne a rezes csillogás :)

      Törlés
  3. szuper lett és szép az Opi lakk is :)

    VálaszTörlés