2014. szeptember 14., vasárnap
Újabb adag humordömping á'lá Viktor
Sok volt a kaja, de Viktor betetriszezte a hűtőbe őket.
Én: " - Fogunk tudni kivenni bármit is anélkül, hogy ne boruljon minden?"
Viktor: " - Annyira nem... "
Heroes 6 játék közben megtámadtam egy kisebb adag sámánt.
Viktor: " - Ott a sámán, ne fussá mán!"
Wasabiban indiai zene ment a háttérben.
Viktor: " - Ezt a haldokló nőt igazán kikapcsolhatnák már."
Viktor: " - Picúr, te előző életedben csirke voltál. Szeretsz költeni."
Viktor és én vásárolni mentünk két ellentétes útvonalon, de egy szakaszon még tudtunk volna együtt menni. Viktor mondta, hogy előre rohan, hogy gyorsan végezzünk, de mire megtett két lépés megtorpant, dörmögött valamit az orra alatt, majd lelassított és bevárt. Közölte, hogy nem tudott volna csak úgy nélkülem elrohanni, kellettem neki, mert velem szeretett volna inkább közösen sétálgatni. Én ettől elolvadtam.
Én: " - Jaj, drágám, látod az ilyenekkel tudsz levenni a lábamról.
Viktor: " - Meg a gáncsolással."
S imígyen lőn a romantika halála vala...
Viktor piszkál, mire megcsapdosom egy kiürült zöld teás dobozzal. Ő erre megfenyeget, hogy visszaadja az éppen kezében lévő tönkölybúzaliszttel, amiről köztudott, hogy egészségesebb, mint a sima fehér liszt. Erről ez jutott eszébe:
- Akkor a tönkölyliszttel nem lehet senkit dagadtra verni?
Viccet mondok Viktornak
Én: " - Milyen zenét hallgatnak a sajtok? Hát R'n'Bree-t.
Viktor: " - Szerintem meg ha van ízlésük, akkor emetálit."
Jól van drágám, pacsi! :D
Viktor vett házi füstölt száraz kolbászt, amit kilógatott a kamrába. Én bementem valamiért, beleszimatoltam a levegőbe és majd elaléltam az illatorgiától.
Viktor: " - Ugye, hogy jobb, mint a Yankee Candle?"
Pasik... :P
Viktor: " - A zsír igazi ízbomba! Beteszed a szádba, aztán hirtelen robban!"
Kis idő után elkezdett kuncogni, én meg nem értettem, hogy mi olyan vicces, de aztán leesett :D
Viktor éppen vacsorát készített magának, zsíros zsömlét kolbásszal, zöldségekkel. Én a kis grillezett csirkemellem mögül fintorogtam rá.
Én: " - Nem szeretem a zsíros dolgokat."
Viktor: " - Na persze! Bezzeg a kolbászomra mindig rámarkolsz és csócsálod!"
(természetesen arról a házi kolbászról van szó, amit rendeltünk, semmi másról XD)
Viktor szenved a vacsi után:
- Megettem egy ujjnyi kolbászt, 2 szál újhagymát, 2 zsömlét, pár darab ecetes paprikát, egy bögre tejeskávét, joghurtot, meg egy marék sajtos rudat. Most meg úgy fáj a hasam, nem is értem miért...
(érthetetlen, tényleg)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A sámános, a csirkés meg a Yankee candle-ös mindent visz :D
VálaszTörlésJaj, az embered nagyon jó fej lehet :D És tényleg humoros, nem az az vért izzadt, erőltetett valami amivel sok szerencsétlen pasi próbálkozik.
Örülök, hogy tetszettek :P
TörlésIgen, Viktor - minden elfogulatlanság nélkül - haláli egy pasas, imádom a humorát, meg azt, hogy a legtöbben baltás gyilkosnak nézik, közben meg halál laza, vicces emberke :P És neki ezek a poénok teljesen magától jönnek, dől belőle egész álló nap a hülyeség :D
Továbbra is imádom ezeket! A Yankee Candle!! :D :D
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek :P A YC-s megjegyzése nálam is toplistás :D
TörlésBírlak titeket nagyon :D:D Jókat vigyorogtam ezeken :D
VálaszTörlésKöszönjük szépen :D Hát még mi hogy röhögtünk a szituációkon :P
Törlésmeghaltam!! XDXD
VálaszTörlésolyan jókat nevettem rajta : D a legjobb a gáncsolós! XD
Örülök, hogy tetszettek, ezek szerint haláli élmény volt :P
TörlésA sámánoson sikítottam. :D
VálaszTörlésTegnap borkóstoláson voltunk, Gergőnek nem nagyon ízlett az egyik bor, én meg mondtam neki, hogy nekem ízlik. Erre megszólal: - Mert te még az árvák könnyeit is meginnád.
A néni mellettünk félrenyelt a röhögéstől. :D
utána sajtot kóstoltunk, persze ott is nekem ízlett minden. Az egyikre mondtam: - szerintem finom, most mond hogy ne jó.
- Jó, de jobb lenne ha csúsztattak volna alá egy nagy tál spagettit is.
Na látom a te kedvesed se kutya, imádom az ilyen beszólásokat :D Az árvák könnyei a legjobb ^^
TörlésSzakadok! :D
VálaszTörlésKöszi, feldobtátok a napomat!
Örülök, hogy jókedvre derítettünk ^^
TörlésHát igen, én is irigykedtem, amikor Amerikában kapható volt a limitált, SZALONNÁS YC gyertya :-D Illett volna a pasikhoz :-D
VálaszTörlésNa arra Viktor tuti lecsapott volna :D Bár ki tudja, lehet ő inkább magát a szalonnát venné meg, mert a gyertyát nem tudja befalni :P
TörlésNem is tudok egyet választani, nagyon tetszenek, főleg a YC-s, a haldokló nős, és a csirkés költős :DD Várom a következő adagot ^-^
VálaszTörlésNe aggódj, 1-2 hét alatt termel annyit ez a drága jó ember, hogy ismét megörvendeztethetlek benneteket egy újabb adaggal :P
TörlésEddig fizikailag voltam fáradt, most már agyban is. :D
VálaszTörlésNe is mondd, engem is nagyon le tud fárasztani :P
TörlésHaláliak vagytok :D Még jó, hogy a lökött férfiak mellett sosem unatkozunk, nem igaz? :)
VálaszTörlésKöszönjük :D Igen, mellette egy percig sem unatkozom, imádom ^^
Törlés