2014. szeptember 20., szombat

Régebbi hastáncos videók

Nemrég kaptuk meg néhány régebbi táncos videónkat, az egyik a kung-fu bajnokságon készült, ahol ázsiai ihletésű táncot lejtettünk, a másik pedig a goth bálról van, ahol egy komplett előadást tartottunk.



Ezt a táncot a Repülő tőrök klánja című kínai film ihlette, ahol a csodásan lebegő anyagokat próbáltuk visszaadni. Én továbbra is úgy nézek ki, ahogy, de a táncom legalább sörrel elmegy :D Életemben először szerencsétlenkedtem fátyollal, látszik is, hogy nem áll a kezemre, túl finom, túl légies nekem, de azért bénáztam vele egy sort. Ellenben Réka, a duó partnerem remekül legyezőfátylazik, a tanárnőnk, Judit pedig maga a tökély a fátyollal és a karddal is.



Ez volt az az előadásunk, ahol több problémába is ütköztünk. Az, hogy több, mint egy órás csúszással kezdtünk egy dolog, de az elején 5 percig ácsorogtunk a színpadon kezdő pózba meredve, mert egy másik számot végig le kellett játszani. Szerencsére erről a videóról az le lett vágva, már a táncos résznél indul be az egész. A sztori annyi, hogy van egy anyuka és két gyereke, akik a sötét középkorban élnek, miközben tombol a pestis. Ezt a családot is meglátogatja a Halál (az a csoporttársnőm testesítette meg, aki szólót táncol egy szemmel, eszméletlen jó szerintem), aki próbálja elcsábítani a kislányokat magához. Ebben a segítségére van két szolgája is, a szellemek (ezek lennénk mi Rékával, dugig fekélyekkel az arcunkon), akik szintén próbálják delejezni a lánykákat, illetve egy őrült haláltánc keretein belül bábokként mozgatják őket és lejtenek velük körbe-körbe. Végül a napot az anyuka menti meg, aki elkergeti a Halált, a mi halotti csapatunk pedig csúfos kudarcot vallva eltakarodik a színről, a boldog család pedig örül egymásnak. 
Ahogy beszéltük is a többiekkel, ez egy nagyon hosszú, sok helyen vontatott előadás lett. Sajnos a zenét nem mi választottuk, talán ha így lett volna ütősebb produkcióval örvendeztethettük volna meg a népet, de én ennek ellenére is baromi jól éreztem magam. Az első versenyes szellemes duónk egy része lett belevágva, a többit végig impróztuk, illetve azt is észrevettük, hogy kevés volt a valódi hastánc elem és több a színészkedés. Utóbbi persze jó dolog, de ha már hastánc csoport vagyunk, annak kéne nagyobb túlsúlyban lennie, ezen dolgozni fogunk. A tanárnőnk, Judit egyszer sikeresen ki is verte a kezemből a Halál szemét, amivel kínálgatni próbáltam, úgy kellett utána rohannom :D Ezt leszámítva jól lement az előadás, amiből a közönség persze jóformán semmit sem értett, mert nem lett bekonferálva a sztori. No mindegy, mi jól elszórakoztunk, és a magunk módján megoldottunk egy nehéz feladatot. 


Habár elég elvont videókat mutattam most nektek, azért remélem, hogy lesz köztük 1-2 olyan mozzanat, ami a ti tetszéseteket is elnyeri :)

4 megjegyzés:

  1. Ezeket még nem láttam, most telefonról nem tölti be, de a szólód amiről múltkor írtál megnéztem.: ) Az állam leesett konkrétan:D Veszettül jól táncolsz *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm ^^ Itt talán nem a legjobb formámat adom, koreografált táncban jobb vagyok, itt pedig zömében imprózom, de hát ezt is kell gyakorolni :)

      Törlés
  2. Köszönöm a dicséretet, jól esett a kis lelkemnek! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, nagyon ügyesen bánsz a legyező fátyollal ^^

      Törlés