Megérkezésünkkor kötelező volt lőni egy képet a drágámról ^^ Képzelhetitek mennyire örült neki :P
Ez volt az első ételem - fűszeres burgonya tallérok. Nagyon egyszerű, de annál istenibb :)
Viktor első étele (és nagyjából minden második étele is ez volt, imádja) - chilis garnélanyárs rákszirom ágyon. Én is mindig eszek ilyet, ugyanis leírhatatlanul finom, és bitang csípős :P
Ez volt a mostani abszolút kedvencem, egyszerűen mennyei volt! Kis husos-hagymás töltött batyu csípős-savanyú mártogatóssal. Legalább háromszor ettem belőle.
Viktor másik kedvence - vaníliás krémmel töltött tekercs eperszósszal. Én is kótoltam, nagyon finom, bár az én ízlésemnek kissé édes. Azért lecsúszott belőle nekem is kettő :P
Másik nagy kedvencem volt ez a spenótos udon tészta. Maga volt a mennyország, isteni fűszeres volt a szósz, a tészta vastag és ruganyos, hát kell ennél több a boldogsághoz? :D
Limonádéztunk is - az enyém bodzás volt, Viktoré pedig mézes. Nagyon finomak voltak, habár mikor felfedeztem, hogy lehet náluk bubble tea-t is kapni kicsit elszontyolodtam, mert nagyon ki szerettem volna próbálni.
Rólam is kellett egy sztárfotó udon evés közben :)
Csokis tekercs - ezt Viktor fogyasztotta, nekem már túl tömény, de azért emlékszem rá tavalyról és finom ez is.
Nem maradhatott el a sushi sem, habár nem ettem belőlük olyan sokat, mivel cefetül laktatóak és sok mindent ki szerettem volna próbálni. Ezek itt lazacos, zöldbabos és sült húsos-újhagymás sushik voltak, valami álomian finom volt mind!
Neonzöld almaleves, Viktor nagy kedvence. Az íze tényleg jó, de a színe kicsit elbátortalanított attól, hogy egyek is belőle :P
Másik nagy kedvencünk volt ez az egyszerűnek tűnő csirkeszárny. Olyan brilliáns volt a fűszerezése, hogy azt hittem ott helyben gasztro-orgazmusom lesz XD
Kókusztejleves tápiókával - az elmaradhatatlan és örök kedvenc levesem :)
Viktor féle tengeri herkentyű-tál. Én csak a polipot kóstoltam a tetejéről, az nagyon ízletes volt, de most kagylóra és tintahalra nem vágytam.
Ott figyel a csápocska :P
Sushi hajó - uborkás maki volt a szélén, nagy kedvencem. A középső tintahalas nigiri volt kétféle fűszeres vajjal a tetején, a legszélsőket pedig nem tudom névre pontosan, de azokban is volt uborka, surimi, újhagyma, meg valamiféle grillezett husi, és ikra a tetejükön. Valami kegyetlen finom volt mind, bár a tintahalassal küzdöttem egy sort.
Itt épp szenvedek az elharapásával :D Komolyan annyira előnyös rólam ez a kép, hogy hihetetlen :D
Erdei gyümölcsös habkrém csokikosárban. Nagyon finom volt :)
Gombanyárs pirított hagymával. Ez eléggé ízetlen volt, be kell valljam, mert hát ugye a gomba magába szívja a sót. Azért a hagyma sokat dobott rajta.
Karamellás sajttorta. Őt nagyon vágytam megkóstolni, ugyanis még soha nem ettem sajttortát, és mivel mindenki ódákat zeng róluk, nagyon kíváncsi voltam az első élményemre vele. Hát, csalódnom kellett. Nem tudom, hogy csak ők készítik így, vagy mindenhol ilyen, de nekem borzasztóan édes volt. Mintha sűrített tej tortát ettem volna, plusz még a karamellszirup is, hát nekem nagyon sok volt. Szerencsére Viktor készséggel feláldozta magát a szent ügy érdekében és elpusztította :P
Enyhén fűszerezett zöldségnyárs. Semmi nagy vaszisz, de nekem nagyon jól esett :)
Bundás rák mézes szószban. Ezt én ettem, mert azt hittem valami kis sütemény, de elég nagyot tévedtem. Nem igazán szeretem, mikor a húst édes ízzel kombinálják, pláne nem mézzel (többek között a sokak által kedvelt szezámmagos csirkét sem szeretem), de meglepő módon ízlett ez a fogás. Szerencsére nem volt nagyon édes a mézes mártás rajta, inkább a panírt és a rákot éreztem, a méz csak bolondított rajta kicsit.
Én és a chilis garnélanyárs - az egyik legjobb kaja a Wasabiban! Ha ott jártok, feltétlenül kóstoljátok meg!
Viktor első sashimi-ja zöld ikrával. Nagyon ízlett neki ^^
Ez pedig az én sokadik sashimim, bár nem annyira klasszikus, mivel citromos szószban tálalják a nyers lazac szeletet. Ennek ellenére fenségesen finom.
Hideg meggyleves - veszettül savanyú, de isteni.
Wok-étel. Volt benne mindenféle zöldség és nagyon sok hús, ami nekem annyira nem kellett volna bele, elég lett volna csak a zöldség, de azért finom volt.
Egzotikus gyümölcssaláta mangóval, ananásszal, papayával.
Rákszirom - éjjel-nappal tudnám enni *.*
Az utolsó fogás - fincsi sózott szójabab :)
Viktor és a tömeggyilkos tekintet :P
Itt már nagyon jól laktam :)
Ez itt a reklám helye - a kedvenc üdítőnk.
És mert kell egy közös kép is ^^
Hazafelé legyalogoltunk a Mom parktól egészen Újbuda központig, jól is esett a séta, legalább kicsit lejjebb ment a sok kaja :D Az ünneplés persze tegnap is meg volt, hiszen azért mégis csak 18-a a hivatalos évfordulónk, úgyhogy tegnap picit kirúgtunk a hámból :P
Besütiztünk (én túrótortát ettem, Viktor meg bounty-t) és pezsgőztünk, illetve sikerült magunkba dönteni egy üveg konyakot is (a nagyját én ittam meg, mert Viktor nem szereti annyira, de kiderült, hogy én igen :D). Ennek hatására cefetül berúgtam, ez van, úgyhogy mostani soraimat kissé másnaposan idéztem felétek :P Nagyon jó kis ünneplés volt ez, idén is megadtuk a módját, úgy érzem :)
Hú de éhes lettem ezt látva :D Szépek vagytok és gratulálok az évfordulóhoz :)
VálaszTörlésHehe, hát igen, még a guszta tálalásra is odafigyelnek :) Köszönjük szépen a gratulációt! :)
TörlésGratulálok! Szépek vagytok, a kaják pedig étvágygerjesztőek! :)))
VálaszTörlésKöszönjük szépen és örülök, hogy tetszenek a képek :)
TörlésGratulálok nektek a 9 évhez! Soksok boldogságot továbbra is! :) Tök jól megünnepeltétek az évfordulót. Bár jól néznek ki a kaják, szerintem egyet sem ennék meg belőlük, talán a vaníliás és a csokis süti féleséget azt megkóstolnám. De el nem tudom képzelni, hogy én polipot, vagy rákot, vagy akármilyen tengeri herkentyűket egyek.. Sajnos nagyon válogatós vagyok. :( A bounty-s torta biztos fincsi volt. :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük ^^ Ne aggódj, szerintem te is találnál ott magadnak finomságot, nem csak tengeri herkentyűket lehet ám fogyasztani (csak mi nagyon szeretjük őket ^^). A tésztában pl. semmi tengeri nem volt, csak spenót, meg valami isteni szósz, meg a batyu is csak húsos-hagymás volt :)
TörlésBoldog évfordulót! :)
VálaszTörlésKöszönjük :)
TörlésMég legalább tízszer ennyi évet együtt!!! ;-)
VálaszTörlésKöszönjük szépen, úgy legyen ^^
TörlésGratulálok , és én is az kívánom ,hogy tízszer ennyit együtt :)
VálaszTörlésNagyon köszönjük :)
TörlésNagyon sok gratula Nektek, és még vagy 100 ilyen évfordulót!
VálaszTörlésBár úgy a 60. után már csak pürésítve fogjátok enni a garnélát, szívószállal :D
(Ági vagyok, csak most már regisztráltam)
Köszönjük szépen ^^
TörlésHát igen, meglehet a korral haladva már csak rákturmixot iszunk, de mi hűek leszünk magunkhoz és a hagyományainkhoz :D
Nagyon köszönöm a hozzászólásodat, érezd magad jól nálam :)
Gratulálok, nem semmi a 9 év, wow :) Még sok-sok ilyen boldog (és akár másnapos... :D) beszámolót szeretnék olvasni :D
VálaszTörlésKöszi szépen :) Hát igen, már nyúzzuk egymást egy ideje :P Örülök, hogy tetszett a beszámoló - szerencsére a másnaposság már távozóban van belőlem, hál'istennek XD
TörlésNagy nagy gratula! Kívánom hogy sok szép évet töltsetek még együtt és hogy ezek a kedves szokások mindig maradjanak is meg és legyenek olyan örömteliek a számotokra, mint most! :)
VálaszTörlésKöszönjük szépen a gratulációt és a kedves jókívánságokat! :)
Törlésolyan szépek vagytok együtt!! : )))
VálaszTörlésgratulálok nektek!! a mai világban kevesen mondhatják el, hogy ennyi éve együtt vannak.
a kaják meg!!! nyamm....folyik a nyálam rendesen! : DD
Aranyos vagy, köszönjük szépen ^^ Hát igen, manapság kevés kapcsolat tart ki hosszú időn át, de mi azért nyúzzuk még egymást :P Viktornak nincs is más választása, muhaha :D
Törléshaha : DDD az én emberemnek sincs! : D
TörlésElvesztek örökre XD
TörlésGratulálok! Nagyon édesek vagytok. :) Kívánom, hogy még jó sokáig boldogítsátok egymást! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük, reméljük így is lesz ^^
Törlésgratulálok:)
VálaszTörlésaz én véleményem szerint ázsiai konyha = legjobb, de rájöttem, hogy amióta vegetáriánus lettem (~2 év), egyáltalán nem ettem japán kaját, és most úgy megkívántam:D
Köszönjük :)
TörlésOsztom a véleményed, ha tehetném életem végéig csak ázsiai ételeket fogyasztanék, főleg japánt. Sokszor elkészítem magam is itthon, mivel ritkán áll módomban ilyen éttermekbe menni, bár azért a kínai kajáldákat elég sűrűn látogatom :)
Először is: még sok-sok évet Nektek ilyen nagy boldogságban, és ehhez persze jó egészséget!
VálaszTörlésMásodszor: még sosem voltam a Wasabiban; ez egy olyan hely, ahol ilyen conveyor-beltről szedegeted le magadnak a fogásokat? Marha jól nézett ki némelyik dolog, amit választottatok, kedvet kaptam például ahhoz a brutál színű csernobili almaleveshez :D (Nem lehet, hogy sötétben világít is? xD)
Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat! :)
TörlésIgen, a Wasabi pontosan olyan hely. Egy futószalagon megy melletted az étel két szinten, alul a hűtött ételek (gyümölcslevesek, saláták, sushik, édességek), felül pedig a meleg finomságok közül választhatsz, amiket kis búrával le is takarnak, hogy ne hűljenek ki. Befizetsz egy adott összeget és azért annyit ehetsz, amennyit csak akarsz :) Szerintem nagyon érdemes kipróbálni, fenségesek az ételek és a Mom parkban a kiszolgálás is kifogástalan. A többi budapesti éttermüket én személy szerint nem ajánlom, mert nagyon bunkón viselkedtek velünk, de a Mom parkban mindig nagyon figyelmesek az ott dolgozók :)
Egyébként az az almaleves finom, csak most kicsit természetesebb dolgokra vágytam :D Mondjuk érdemes lett volna megfigyelni este, hogy világít-e Viktor hasa XD
Boldog Évfordulót. Egyszer biztos elmegyek erre a helyre. :)
VálaszTörlésKöszönjük :) Én csak ajánlani tudom, mert nem csak ízre, de látványra is különleges.
TörlésHú, ez aztán a lakoma!
VálaszTörlésTi aztán megadtátok a módját! :D
Hát amiket itt felsoroltál, nekem csorgott a nyálam...egyszer tuti ki fogom próbálni, hogy milyen!
Nagyon helyesek vagytok!
Boldog évfordulót kívánok!
Igen, rendesen bekajáltunk :P Érdemes egyszer elmenni ide és megkóstolni az ételeiket, szerintem mindenki talál fogára valót. Köszönjük a jókívánságokat is! ^^
TörlésMég sok boldog évfordulót!:)
VálaszTörlés(9 év... az már másodikos:D)
Nagyon szépen köszönjük :) Igen, a kapcsolatunk már másodikos iskolás :D
TörlésSok boldogságot és még rengeteg évfordulót! :) Mi 19-én lettünk 9 évesek... :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük :) Nahát, kicsi a világ, milyen közeli a két évforduló :) Ennek tudatában nektek is nagyon gratulálok és további sok boldogságot kívánok!
TörlésBoldog Évfordulót, örökké <3
VálaszTörlésKöszönjük drága ^^
TörlésGratulálok Nektek :) Jo kis bulit csaptatok :)
VálaszTörlésKöszi szépen ^^ Hát kitettünk magunkért, az biztos :D
TörlésHát erre a helyre emlékszem tavalyról :D Fantasztikus hely és nagyon jól csinálják az ételeket és guszták is (:
VálaszTörlésUgye, hogy ugye? :P Most is egy csomó újdonság volt (a régi jól bevált dolgok mellett), degeszre ettük magunkat :P
TörlésElőször is: Nagyon sok boldogságot még így utólag is, illetve már előre szeptemberre tekintve:) Még nagyon sokszor ennyit, nem semmi a 9 év :)
VálaszTörlésMásodszor: Baaaaaaaa :D Még soha nem ettem semmilyen ázsiai kaját. Most viszont ennyi nyalánkság láttán úgy érzem azonnal ki kell próbálnom mindent :D woah :D
Köszönjük ^^
TörlésAz ázsiai ételeket érdemes kipróbálni, szerintem fantasztikus az ízviláguk, könnyedén rájuk lehet szokni :P Remélem lesz alkalmad kipróbálni valami finomságot tőlük.
Eléggé megkésve, de boldog évfordulót, és még vagy százszor ennyit!:)
VálaszTörlés