2014. augusztus 13., szerda

Alexandra, Rossmann, Yankee Candle, DM és bloggertalis zsákmány

Az elmúlt napokban beszereztem pár holmit - némelyiket muszájból, némelyiket azért, mert vágyódtam rá, és volt, amit ajándékba kaptam. Azt hiszem most megint jó darabig el vagyok látva mindennel, úgyhogy innentől kezdve távol kell tartanom magam a boltok csábító kínálatától. Az első pakkot a múlt heti találkozó alkalmán szereztem be, amikor is Katyval,  Renivel,  Elenivel  és  Flórával  röffentünk össze. Mondanom sem kell, hogy ismét remekül éreztem magam a lányok társaságában, a rekeszizmomat azóta is izomláz gyötri, kegyetlen sokat nevettünk :P



Katy ajándékai: egy isteni citrusos illatú Avon parfüm, amire már régóta vágytam, alatta pedig a legkedvencebb hajpakolásom (nem is reméltem, hogy újra hozzájutok). Túloldalt ugyanezen shea vajas termékcsalás kéz-könyök és testápoló krémje, illetve a könyvön csücsülő cicás nyaklánc, meg még a digital divas-os szájfény is. Ez volt az én szülinapi ajándékom tőle és mondanom sem kell, el voltam ájulva, annyi szép és jó dolgot kaptam, nagyon köszönöm Katy, ezúttal is! ^^
Aztán a parfüm mellett láthattok egy szép lila nyakláncot, ezt Renitől zsákmányoltam. A könyv kihagyhatatlan lehetőség volt az Alexandránál, ugyanis most hatalmas kedvezménnyel kapható egy csomó könyv. Ez a Harry Potteres példány kerek 600(!!!) forintért lett az enyém. Aztán fölötte az Essence Smokey Eyes palettáját láthatjátok, amit Elenitől kaptam ajándékba, plusz tőle kaptam még a lila Butterly és az Essence alaplakkját is. Eleni egyébként csak úgy ajándékozott, nem volt semmi apropója, szóval csak pislogtunk mindannyian, mikor a kezünkbe nyomta a csomagokat, de nagyon örültünk is nekik ^^ A többi lakk mellett csücsülő NYC a múltkori blogtaliból maradt ránk, én pedig megszántam szegénykét, jöjjön csak velem haza. És ahogy elnézem, ez a lila, meg a kékeszöld lakkocska egész jól mutat egymás mellett - ombre érzésem van :P Aztán ami még lemaradt az egy Essence ezüst csillámos tus, a sima fekete tusvonalat remekül fel lehet vele dobni, illetve alatta egy Catrice Liquid Metal mono figyel, természetesen lila színben. 350 forintért volt kitéve az akciós kosárba, nem volt kérdés, hogy megvegyem-e. 



Közelebbi kép a lakkokról, mert a fenti képen elég homályosak



És a szemhéjpúder. Őt egyébként az Aurora Borealis sminknél fel is avattam :)



Ilyen finomat ittam. Erdei gyümölcsös jeges tea koktél, mennyei volt (főleg abban a 32 fokban, ami még a plázában sem lett sokkal kellemesebb...)



Flóra limonádéja - szintén nagyon guszta *.*



Tejfölös-füstölt sajtos-füstölt tarjás quesadilla tortilla chips-szel, tejfölös mártogatóssal és zöldségekkel. Leírhatatlanul finom volt. Igaz, a chips-et meghagytam és a tejfölt is, de a többi nagy nehezen lement, hatalmas adag volt.


Aztán volt egy Yankee Candle rendelésem is, ami tegnap végre megérkezett. 8 féle illatot válogattam össze, a fólián szimatolva mindegyik isteni, és még Viktornak is tetszenek ^^


Mango Peach Salsa, Margarita Time
Pink Sands, Summer Scoop
Citros Tango, Honey Glow, 
Home Sweet Home, Bahama Brezze


Aztán ma el kellett látogatnom az itteni Dm-be, mert néhány termékből kifogyóban vagyok.



Kellett már egy új fürdőszivacs, ez az utolsó volt, amit elhoztam. Mit adnak az istenek, hogy pont lila :P Aztán mivel az Oriflame-es arclemosóm a végét járja gondoltam kipróbálom a Balea érzékeny, száraz bőrűeknek kifejlesztett krémes arclemosóját, illetve feltankoltam a Balea koffeines balzsamjából is. Nem maradhatott el a szokásos Fructise samponom sem, illetve vettem egy új hajcsatot is magamnak, mert a mostaniban széttört a csavar és lassan darabjaira hullik. 


A végére pedig csakis Reni kedvéért beteszek egy kis zenét, tessék meghallgatni :P Elvégre Dokuro-chan alapmű XD (nálunk anno Viktor találta ezt a mesét, amiben tökéletesen ötvöződik a cukiság és a véres gyilkolászás - mintha a Mew-Mew Power-t összegyúrták volna az Elfen Lied-del :D)



10 megjegyzés:

  1. De jó dolgokat vettél :)
    Nagyon szép a szemhéjpúder :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nekem is nagyon tetszik, olyan szép színe és fénye van ^^

      Törlés
  2. az essence paletta neked tetszik? :)
    annyi hideget-meleget olvastam már róla, hogy fogalmam sincs, érdemes-e beszerezni :D

    http://beautyfromregi.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem sminkeltem vele, de tervben van az is. Első belenyúlásra közepesen pigmentált, építhető színek vannak benne, egy jó szemhéjalappal teljesen jól használható. Eleinte én is ódzkodtam tőle, de mikor megkaptam és kipróbáltam az ujjammal pár színt egész meggyőző volt az eredmény :)

      Törlés
  3. Reni kedvence :D :D
    Remélem beválik a paletta használd egészséggel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be kéne állítani neki ébresztőnek XD
      Biztos szuper lesz a paletta, mikor ott melletted kipróbáltam teljesen jó volt, de ha teszek alá egy kis alapot biztos még erőteljesebb lesz az eredmény :)

      Törlés
  4. Mennyi szépség! :) Jó lenne újra találkozni mindenkivel! :P
    A YC tartokra kíváncsi lennék mi a véleményed róluk. A Margarita Time, Citrus Tango és Honey Glow illatokat még nem ismerem, a többit már próbáltam. A Home Sweet Home és a Pink Sands nagy kedvenceim. :) Nálam épp a Bahama Breeze ég most. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméljük hamarosan megint lesz blogtali, és akkor te is el tudsz jönni ^^
      Már én is alig várom, hogy kipróbáljam az új tartokat, de előbb még el szeretném használni a régebbieket. Viszont az újak is nagyon csábítóak, fólián keresztül is olyan isteni illatuk van! Mindenképpen írok róluk beszámolót :)

      Törlés