2014. július 10., csütörtök

Majdnem SAKK smink

Mikor meghirdették az újabb SAKK sminkversenyt sokáig ötöltem azon, hogy jelentkezzek-e. Már egyszer próbálkoztam és akkor nem jutottam be, de végül összeszedtem minden bátorságom és készítettem én is egy tópart ihletésű sminket. A téma nagyon nehezen megfogható volt, de azért megküzdöttem vele, ám végül sajnos nem kerültem be a versenyzők közé. Kicsit szomorú vagyok, mert jó lett volna részt venni a játékban, nem is a nyereményekért, hanem az élményért és a kreativitásért, de hát úgy látszik most sem sikerült. Meglehet nem vagyok elég kreatív ehhez a versenyhez, úgyhogy szerintem többet nem fogok próbálkozni, de azért végig kísérem az események alakulását :) Viszont ha már itt vagyok, gondoltam megmutatom nektek, mit sikerült csinálnom.








A koncepciót az a hely adta, ahol néhanapján olvasgatni szoktam, habár az nem tópart. A Kis Dunaág mellett van egy csodaszép fa, aminek a tövében szoktam ücsörögni a kedvenc könyvemmel, és néha, mikor felpillantok a könyvemből, ez a táj tárul a szemem elé - mintha a fák ágai átölelnék a vizet, amin megcsillan a napfény. Mint láthatjátok én csak sminket használtam, lehet ez is volt a gond, hogy nem díszítettem magam egyéb kellékekkel, de nekem azért tetszett. Gondoltam megmutatom nektek is :)

36 megjegyzés:

  1. Ez most komoly hogy ezzel a sminkkel nem jutottál be? O.o Nagyon szomorú vagyok miatta, pedig nekem nagyon tetszik, és passzol a feladathoz. Nekem nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát sajnos nem :( Sebaj, legalább megpróbáltam és jól éreztem magam a megalkotása közben :) Örülök, hogy neked tetszik ^^

      Törlés
  2. Azért próbálkozni kell.:) Évről évre egyre ügyesebb leszel, és ki tudja, mit hoz a sors. Veszíteni valód azzal nincs, ha megpróbálod!:)
    Azért fel a fejjel :) Szerintem jó lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Viszont nekem ennyi próbálkozás elég volt, nem hiszem hogy olyan munkát tudnék kiadni a kezem közül, ami azt a szintet megütné. Jól elvagyok a kis sminkjeimmel itt a blogon, nekem ennyi elég :)

      Törlés
  3. Nagyon sajnálom, hogy nem jutottál be. :(
    Pedig amit alkottál, az egyszerűen gyönyörű és elragadó!
    Nekem nagyon tetszik!! Nagyon jól sikerült az a fa, tetszik, hogy kinő a szemedből, a tónak meg szerintem egy kicsit festmény- vagy térhatása van, mert ugye csillog is (*-*), meg egy kis fény is megcsillant rajta pluszban.
    Mi nem tetszik ezen nekik?!
    Azraillal egyetértek, én sem értem, miért nem jutottál be....
    Lehet, tényleg agyon kellett volna díszítened a sminked, és akkor talán.... :/ De akkor meg a természetességét vesztette volna el, ez így szép és jó ahogy elkészítetted.
    Ne haragudj, hogy egy kész regényt írtam. :D
    Még annyit szeretnék így a végére, hogy én szívesen látnék tőled ilyen sminkes alkotásokat a továbbiakban, ha úgy gondolod. ^^
    És fel a fejjel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, hogy ennyire dicsérsz, igazán jól esik :) A tavat igyekeztem úgy csinálni, hogy a fénytükröződés látszódjon rajta, fehér szemceruzával festettem bele csíkokat. Örülök, ha látszott ez a hatás :)
      Egyébként nem tudom milyen szempont alapján döntöttek úgy, hogy most nem jutottam be, de igazából ahogy elnéztem a többiek munkáit azt hiszem én kevés fantáziát adtam bele, vagyis gondolom nekik nem lett elég kreatív, a többiekhez mérve. Most már nem bánkódom, hiszen azért én élveztem ennek a sminknek az elkészítését, és persze továbbra is fogok itt a blogon alkotni mindenfélét :) Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, igazán jól estek ^^

      Törlés
  4. Szép és jó lett ez a smink. Szerintem, ha lesz még ilyen lehetőség, ne add fel, jelentkezz, előbb-utóbb sikerülni fog, mert tehetséges és kreatív vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az elismerést, de nem valószínű, hogy bármiféle sminkversenyre jelentkeznék a továbbiakban. Jó nekem az, hogy itt a blogon megmutatom pár munkámat :)

      Törlés
  5. Nem akarom leszólni a bejutottakat, de a te sminked fényében van pár, akinél nem értem, ők miért jutottak be, te meg miért nem :/
    Nekem tetszik, bár talán nem olyan kidolgozott mint a sima sminkjeid (ó, dehogyis simák, olyan gyönyörűségesek, hogy csak ámulok és bámulok mindig; bárcsak én is tudnék így sminkelni), de az ötlet is nagyon jó, és elvileg az is "díjazandó". Na mindegy, nem is akarok ezen keseregni tovább, változtatni úgysem tudunk már, remélem jövőre bejutsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves tőled, hogy "védelembe vettél" - nekem mindegyik lány sminkje nagyon tetszik, megérdemelték a bejutást :) Igazából ezzel a sminkkel rengeteget dolgoztam, és még ha nem is tűnik olyan kidolgozottnak, én nagyon élveztem a folyamatot, amíg elkészült. Már ezért megérte megpróbálni :) Jövőre már nem fogok jelentkezni, két próbálkozás után úgy hiszem én nem vagyok elég ötletes ehhez a versenyhez, de mindig nyomon fogom követni az eseményeket, mert imádom nézegetni a többiek munkáit ^^

      Törlés
    2. Ó igen, azt hozzá szerettem volna tenni, hogy "tűnik", mármint nem tűnik olyan kidolgozottnak, vagy csak én nem látom annak, nem pedig nem is az :)
      Szerintem azért próbáld meg jövőre is, ha van kedved hozzá :)

      Törlés
    3. Semmi baj, értelek :) Talán nem olyan látványosak rajta a részletek, de a levelek széleit már nem akartam megrajzolgatni, mert akkor elnyomta volna a többi festést. Köszi a biztatást, de inkább megmaradok nézőnek :)

      Törlés
  6. Egyet értek Biával... egy lány egy teljesen hétköznapi sminkkel bejutott, amiről az embernek nem kimondottan jutna az eszébe a tópart. Az övé is nagyon szép szerintem, de azért ez mégis egy kreatív verseny, és te kreatívabban oldottad meg. Majd jövőre. Akkor már én is tervezek indulni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az övé is nagyon tetszett :) Igazából tényleg mindegyik lány nagyon szép sminkekkel indult, megérdemelték a bejutást. Én talán nem voltam elég kidolgozott, nem volt elég jó minőségű a kép, nem tudom, de már nem is fontos :) Kíváncsi leszek jövőre a te sminkedre ^^

      Törlés
  7. Én is osztom Bia véleményét. Persze nem juthat be mindenki, és biztos nagyon ügyesek azok a lányok, de a Te munkád csodaszép és hozza a témát, és szerintem ez nem minden indulóra igaz. Szerintem se add fel, indulj jövőre is, neked minden ilyen smink jó gyakorlás, nekünk pedig egy-egy alkotás, amiben gyönyörködhetünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, jól esik, amit írsz :) Igyekeztem valami szépet alkotni, én azért elégedett vagyok vele :) Fogok még csinálni kreatív sminkeket, meg mindenfélét, de a versenyre tényleg nem áll szándékomban többet nevezni. De ez nem rossz dolog, hiszen attól én még alkotok, ti nagyon sok kedves megjegyzést írtok nekem, és ez számomra már egy nyeremény :)

      Törlés
    2. Örülök, hogy tetszik magadnak, amit csináltál, meg annak is, hogy láthatunk még hasonlókat.

      Törlés
  8. Hajjaj, a te sminked azért sokkal kreatívabb, mint amit én csináltam, bár én utána be sem küldtem :D Mondjuk én annyira tudok így festegetni meg mintázgatni, mint egy padlizsán...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért szívesen megnézném, hogy te mit alkottál :) Egyébként köszönöm az elismerést ^^

      Törlés
  9. Nekem nagyon tetszik a sminked, az ötlet is és a színek is! Ne add fel, tudom, hogy nehéz, de soha nem szabad feladni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)
      Egyáltalán nem érzem összetörve magam, azért ennél sokkal komolyabb dolgok viselnek csak meg, de úgy érzem, hogy ez a verseny egyszerűen nem az én terepem. Sminkelgetek továbbra is, és megmutatom őket a blogon, mert nagyon szeretem csinálni, és ez nekem bőven elég :)

      Törlés
  10. Nekem nagyon tetszik. Igazság szerint megnéztem azokat, amikkel továbbjutottak,de több is van szerintem olyan, ami nem annyira jó, mint a tied. Tudom, hogy ez most téged nem vigasztal, meg ez csak az én véleményem. :) De szerintem tényleg nagyon jó lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, jól esik olvasni, hogy tetszik neked :) A továbbjutók közül nekem is van 1-2 kedvencem, akik fantasztikus munkát végeztek, de a többiek is nagyon ügyesek voltak :) Egyébként nagyon is vigasztal, mert a te és a többiek kommentjéből most már tudom, hogy nem csak nekem tetszik ez a kreálmány :P

      Törlés
  11. Szia! Szerintem nagyon ötletes és hangulatos, a kivitelezés is szép, ne hagyd, hogy a kedvedet szegje az, hogy most nem jött össze. :)
    (Hónapok óta olvaslak, nagyon szeretem a blogodat, de csak most vitt rá a lélek, hogy végre írjak is ^^)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen az elismerést :) Egyáltalán nem vagyok kedvszegett, bár úgy látom ezt már hiába bizonygatom :D továbbra is örömmel fogok sminkelni, csak nem versenyre, hanem a magam örömére :) Nagyon örülök, hogy szereted a blogom, annak pedig végképp, hogy most írtál is nekem ^^

      Törlés
    2. Ó, értem akkor, csak a bejegyzésed elolvasása után az az érzés maradt bennem :) Csak azt tudom mondani, mint a többiek is, én is megnéztem a másik indulókat, és értetlenül állok ez előtt az egész előtt.
      De örülök, hogy csak félreértettem ^^

      Törlés
    3. Nem, tényleg nincs bennem semmi tüske, csak elhatározásra jutottam :) Nagyon örülök, hogy neked tetszik ez a smink, engem ez tesz igazán boldoggá, ha azt láthatom, hogy az olvasóimnak tetszik, amit csinálok :)

      Törlés
  12. Ez valami csudiszép! *.* Nekem nagyon tetszik, szerintem simán helytállt volna. Nem akarok csufin beszélni, de annyira felpumpál az, hogy kb. a bejutottak fele szerkesztett, photo-shoppolt képet küld be..ez mi?? n Eviék helyében az ilyet elvből kizártam volna, bármennyire is szép, esetleg felszólítanám a nyers képek elküldésére, de ez annyira nem fair szerintem, mert ez egy kreatív sminkverseny, nem profilkép kommandó. Értem én, hogy szebb, felerősíti a színeket, kiadja a kontrasztot, stb. De pont emiatt veszti el a lényegét.. :/ Ettől függetlenül szerintem próbáld meg jövőre, remélhetőleg szigorúbbak lesznek a szabályok. Tényleg van 1-2 lány aki helyett simán ott lehetnél! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, most jól kipuffogtam magam! :DDDDD

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, örülök, ha tetszik :) Azt hiszem a photoshoppolásra már külön kitértek, remélhetőleg több ilyen kép nem lesz. Nagyon jól esett, amit írtál, de tényleg nem erőltetem tovább a dolgot - kétszer megpróbáltam, mind a kétszer beleadtam, amit csak ki tudtam hozni magamból, de sajnos nem vagyok elég jó oda. Nincs ezzel semmi baj, én drukkolok a versenyzőknek, a sminkjeimet meg majd itt nézegethetitek :) Nekem az a legnagyobb elismerés, hogy ti kedves kommenteket írtok nekem :)

      Törlés
    3. És nyugodtan puffogd ki magad máskor is :P

      Törlés
    4. A többiek már mindent elmondtak, amit én is gondolok, Gabi is jól összefoglalta, és egyébként csodálkozom, mert tudtommal egyszer már elvileg kizárták a képszerkesztést, szóval fura. És bizony a Te alkotásod simán van kreatívabb több bejutott versenyzőénél is, de abszolút meg tudom érteni, ha nem jelentkezel többet, én is jelentkeztem egy fordulóba (sikertelenül), ahová bármilyen sminkkel lehetett, többen is biztattak, hogy vágjak bele, de talán jobb lett volna, ha nem teszem, mert eléggé elkeserített :-)

      Mindenesetre várom a további sminkeket tőled kreatív vonalon is, sőt, íme egy ötlet: vízparti éjszaka :-)

      Törlés
    5. Köszönöm, Katym :) Szerintem a képszerkesztés már nem fog többet felmerülni ebben a versenyben, mint probléma, úgyhogy emiatt nem aggódom. Persze nekem sem esett jól, hogy nem kerültem be, de ez kb. 5 percig tartott, utána pedig rájöttem, hogy ez a verseny egyszerűen nem nekem való, mert teljesen máshogy sminkelek, mint akik ott eredményt érnek el, még kreatív smink terén is. Úgyhogy megmaradok nézőnek, a kreálmányaimat pedig inkább nektek mutatom meg :) A tippet pedig köszönöm! ^^

      Törlés
  13. Ú ez valami nagyon szépséges *.* Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés