2014. július 12., szombat

Egy kis szocializálódás

Az utóbbi napjaim eléggé eseménydúsan teltek, de én ennek csak örülök, mert végre tudok találkozni régi és új barátokkal :) Sajnos a munka néha annyira le tud szívni, hogy képtelen vagyok bármiféle találkozóra elvergődni utána, de most, hogy itthon vagyok elég sok emberkével tudtam és tudok még találkozni :)
Szerdán Flórával és Vikivel volt találkozóm az Itee caféban. Nagyon jól éreztem magam a társaságukban, mind a ketten nagyon szimpatikus és kedves emberek, remélem fogunk még tudni találkozni máskor is ^^ Kezdésként a lányok egyből elhalmoztak engem mindenféle földi jóval - Vikitől kaptam egy Miss Sporty ajakceruzát, ami ugyan már meg volt nekem, de az utánpótlás sosem árt, ugyanis amennyire imádom ezt a szájravalót, biztos rövid időn belül elfogyasztom, és akkor használatba vehetem a másikat :) Aztán Flóra nekem adta az egyik NYX szájfényét, amit ő nem használ, és emellé meg adott rengeteg szép ajándékot a születésnapom alkalmából. Nagyon szép és nagyon finom dolgokat kaptam :P



A képen az aznapi termés látható. A bal oldali Sugar shopos nyalánkságok már az esti táncos találkozóból vannak, de a Cukorkás édességeket flórától kaptam. Az egyik levendula cukor, amire durván rákattantam, nagyon finom, a másik pedig vegyes ízesítésű selyemcukrok. Ezeket még nem próbáltam, de már nagyon kíváncsi vagyok rájuk ^^ Aztán ott van még egy TBS barackos tusfürdő, mert muszáj volt valamire lecsapnom a barackos illatcsaládból, ezt magamnak vettem az Allee-ban található TBS üzletben. Ott van a NYX szájfény és egy Harry potteres könyv, ami szintén Flóra ajándéka. Igaz, hogy már ez is meg van, de én gyűjtögető típus vagyok, emelett HP fan, szóval csak örülök, ha gazdagíthatom a gyűjteményemet egy újabb darabbal ^^ Alul a Vikitől kapott rúzscerka van, végül pedig egy óriási nyalóka Flórától, amit nem fogok megenni, ugyanis eszméletlenül jól néz ki, vétek lenne megenni! Bár mandula-sárgabarack ízesítésű, ami isteni finom lehet... hm... :P
Utána átnyergeltem az Oktogonra, ugyanis ott gyülekezett a gót hastánc csoportunk egy jó kis közös évzáró beszélgetésre. Először a Sugarba akartunk beülni, de végül letettünk eme szándékunkról, mert rohadt sokan voltak. Azért vásárolgattunk kicsit, mint látható (sajnos azok a cukik már mind elfogytak), de aztán átmentünk a közeli Vörös Oroszlánba, ugyanis ott kicsit nyugodtabb körülmények között tudtunk beszélgetni. Annyira rég voltam már ott, hogy szinte felüdülés volt a lelkemnek látni a szokásos meleg, otthonos, hívogató színeket, a kerámia kancsókat, a tarot kártyákat a falon, hallgatni a spirituális zenét és érezni a füstölő illatát :) Persze a lányokkal rengeteget nevettünk, főleg azon, ahogy kipróbáltuk a Bean Boozled nevezetű borzalmat, ugyanis a Sugarban lehetett kapni, én meg naná, hogy vettem egy dobozzal :P Hárman bevállalósak voltunk, mi végig kóstoltuk az összeset és baromira rosszul voltunk utána, de közben nagyon jól szórakoztunk is ^^ 
Tegnap pedig az én drága Barbi barátnőm tette tiszteletét nálam, mondván nagyon hiányzom már neki, meg hogy szeretne belerángatni egy kis hülyeségbe. Na már most én eléggé kapható vagyok a baromságokra, ezt ő is tudja, de amikor igent mondtam még nem tudtam mire vállalkozom :D Annyit mondott, hogy szórakozzunk a sminkjeimmel, pingálgassuk magunkat idétlenre, én meg ilyen bajuszrajzolós dolgokra gondoltam, ám Barbi fantáziája messze túlmutatott ezen :D Kicsit lelkizgettünk is előtte, de utána belevetettük magunkat a jóba. Összeírtunk 5-5 témát, ami alapján sminkelnünk kellett, és témakörökre bontottuk őket. Az első szabadon választott hülyeség volt, aztán volt film, horror, étel és mitikus lény téma is. Bedobtuk a cetliket egy tálba és húztunk, ami pedig rajta volt, azt a másikon el kellett készíteni. Hááát, gyerekek, én már rég röhögtem ennyit, mint aznap :D Bár azt hiszem Barbi még nálam is többet nevetett, alig bírtam kifesteni, mert rámnézett és kipukkadt belőle a nevetés - biztos vicces, amikor koncentrálok :P
2 óra leforgása alatt kellett 10 sminket alkotni. Hát nem tudtuk az összeset megcsinálni, pedig jó lett volna, de azért így is elég sokat elkészítettünk. Szóval úgy nézzétek a képeket, hogy eléggé idő szűkében voltunk, de szerintem azért nem lettek rosszak :P Igaz, az egyik közben becsöngetett hozzánk egy inviteles, én meg totál feketére mázolva ültem éppen, jellemző XD Na de akkor a képek:



Az első alkotás, Barbi, mint Frankenstein szörnye :P Szegény még búcsúzáskor is talált zöld púdert az orra alatt XD



A második Barbi mákos guba ihlette sminkje :P Próbáltuk szivatni egymást a hülyébbnél hülyébb témákkal, de nem nagyon jött össze, mert tök jól megoldottuk őket, legalábbis Barbi ezen sminkje nekem tökre bejön :)


Ezt a témát először baromira nem értettem, mire Barbi felvilágosított, hogy a Dszikszó az a Fűrész baba, csak nem tudta hogyan kell írni, és hogy ő sír pillangót XD 


Ez lett belőle :P



Aztán jött Barbi Átok inspirálta sminkje, ami ugyan nem olyan, mint a filmbeli hörgős csajé, de attól még állat :P Majdnem ezzel a fejemmel nyitottam ajtót a gyanútlan inviteles srácnak XD



Unikornis ihlette smink - szerintem Barbin még soha nem voltak ilyen színek egész életében :D 



És végül Barbi kentauros sminkje :)

Ennyit sikerült összecsapni 2 óra alatt (a röhögőgörcsök elég sok időt elvettek :P), és olyan témák maradtak hátra, mint gulyás leves, Harry Potter, Bloody Mary és Battle Royale. Jó lett volna ezeket is összemarháskodni, de majd legközelebb :P Azért azt a Bloody Mary sminket lehet, hogy külön is megcsinálom, mert jujj, de birizgálja a fantáziámat :P
Persze Barbi sem feledkezett meg rólam, hozta a nyereményjátékán nyert csomagot, meg egy kis meglepetés ajándékot a szülinapom alkalmából ^^



A gyertyának fantasztikus bogyós gyümölcs illata van, és a fürdősóra is nagyon kíváncsi vagyok :)



Ez pedig egy szépséges kövirózsa, ezt Barbi a sajátjából hozta nekem :) Nagyon szép, már ki is raktuk az ablakpárkányra. Emellett pedig még egy avonos cseresznyés lábspray-t is kaptam tőle, amit szintén alig várom, hogy kipróbálhassak :)

Fantasztikusan éreztem magam mindenkivel, tényleg nagyon jól esett egy kis társaság, de a jövés-menésemnek még nincs vége, ugyanis én is látogatásomat teszem a jövő hét pénteki blogtalin ( Katynál és Reninél bővebben olvashattok róla), illetve a rá következő napi youtube talin is a Margit szigeten :) Elvégre addig használja ki az ember a szabadidejét, amíg tudja. Nem punnyadhatok egész álló nap itthon! 
Remélem néhányotokkal találkozhatok majd pénteken, vagy szombaton, esetleg mindkettőn :P


(egyébként a poén kedvéért leírom, hogy valaki ellopkodta a képeimet és azokkal csinált magának facebook profilt XDDD Bree hívta fel rá a figyelmemet, én meg csak pislogtam, mert ilyen még nem történt velem, másrészt nem tudom ki lehet az az elvetemült, aberrált ízlésű állat, aki az én képeimmel akar villogni :D Ráadásul Vándor Bella néven művelte az egészet, ami ugyebár Stephenie Meyer két ismertebb könyvének női főszereplőinek a neve :D Lol a köbön :D Azért írtam az embernek, hogy ugyan legyen már olyan jó és tüntesse el a képeimet az oldaláról és a sajátjaival villogjon, de nem tudom, hogy van-e értelme, mert 2013 óra nem lépett fel az oldalára. Nem hiszem, hogy bármi bajom is származna ebből, de azért jelentem majd facebook-éknak a dolgot, biztos ami tuti. És még mindig lol XD)

14 megjegyzés:

  1. Pofám szakad a lopáson....na végül is elismerő a munkád, ebből látszik. Bár attól még gáz.
    Huu mindjárt péntek /szombat ^_^
    Nagyon klassz lehetett a tali, szerencsére én is ismerem már személyesen mindkét lányzót, úgyhogy el tudom képzelni a jó hangulatot: ) Alig várom, hogy Téged és Flórát is újra lássam, no meg Vikit aki remélem jön pénteken: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából azok a képek nem tudom miért lettek ellopva, mert semmi kiemelkedő nincs rajtuk, csak sima fotók rólam, nem nagy sminkes alkotások. Egy-két hapsi már nyáladzott is rá, de mivel régi kommentek, ezért nem aggódok miattuk :P Lehet valaki így akart megszivatni XD
      A talit meg már én is nagyon várom, jó lesz újra veletek lenni :) Egyébként Viki azt mondta, hogy jön pénteken, azt hiszem fel is iratkozott a listára .

      Törlés
    2. Jövök ám! :D Viszek sok kis szépséget cserélni! ;)

      Törlés
    3. Helyes-helyes :P Én még nem tudom, hogy viszek-e bármit is, mert legutóbb kiszórtam a nem használt dolgaimat, de azért körülnézek :)

      Törlés
  2. Jah a sminkeken jót nevettem, főleg Barbién: D hatalmas: D mármint amit Barbi csinált: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, volt egy ábrázatunk, de nekünk nagyon tetszettek, főleg hogy tényleg csak összedobáltuk őket :P

      Törlés
  3. Biztos szuper lehetett! :)
    A fb-os lopás ismerős. Mondjuk nekem anno egy társkeresőre regisztrált valaki a képeimmel, az azért nagyobb gáz volt, főleg amikor mindenféle rémalakok kezdtek zaklatni. -.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó volt ^^
      Hát velem most fordult ilyen elő először (és remélem utoljára), de eléggé ledöbbentett. A tiéd sem lehetett egyszerű eset, sőt, de azért hihetetlen, hogy ilyet meg mernek csinálni. Csak tudnám mi a céljuk, mire jó ez? :S

      Törlés
  4. Baromi jók lettek azok a sminkek!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D 2 óra alatt igazi mesterművek születtek XD

      Törlés
  5. Bameg, KÖVETELEM, hogy pótoljátok az elmaradt sminkeket, mert ezek zseniálisak lettek!!! Már nagyon várom a péntek-szombatot, hogy jól megölelgesselek, meg odaadhassam a szülinapi meglepijeidet :-)

    VálaszTörlés
  6. Ezúton üzenem a blogger üzemeltetőinek, hogy ismerkedjenek meg közelebbről a saját édes anyukájukkal. Merthogy elszállt a kommentem.

    Szóval: KÖVETELEM, hogy az elmaradt sminkeket alkossátok meg, mert a mostaniak is zseniálisak lettek!!! Emellett én is nagyon várom a péntek-szombatot, mert van számodra pingvinölelésem, na meg néhány szülinapi meglepim is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És nem szállt el, mert ott van fent, pedig az előbb nem látszott :-D Nem baj, a régebbi rosszalkodásaikért azért ismerkedjenek csak nyugodtan :-D

      Törlés
    2. Szegény Katym, jól megküzdöttél ezzel a kommenteléssel :D És ne aggódj, be fogjuk őket pótolni, bár hogy miként valósítjuk meg még nem tudom, mert Barbi mellett nem egyszerű az élet, állandóan röhögünk, mint az idétlenek :D
      Éééés már csak egy nap és találkozunk ^^

      Törlés