Balea koffeines balzsam: Ő viszonylag újonc, hiszen nemrég szereztem be, de amióta meg van sokkal könnyebbé teszi az életemet. A hajamat általában hetente kétszer mosom meg, abból a vasárnapi wellness este során kerül rá hajpakolás, ám az előtte lévő mosás alkalmával csak kifésülő spray-t használtam eddig, ami ugyan sokat segít a gubancaimon, de nem mindenható. Amióta viszont ezt a balzsamot is bevetem sokkal, de sokkal könnyebb fésülni a hajam, ráadásul az illata is finom. Egy időben azért nem használtam balzsamot, mert kegyetlenül zsírosította a hajamat, de ez a balzsam egyáltalán nincs a hajamra ilyen hatással. Mondjuk azt tudni kell, hogy az én hajam hamar zsírosodik, de a balzsam használata nem duplázza meg a faggyútermelődésemet, tehát ugyanúgy elég heti két alkalommal megmosnom, mint eddig. Attól is féltem, hogy vajon nem lesz-e száraz és sprőd tőle a hajam száradás után, mivel ez a termék szilikonmentes (amikkel nem ápolok baráti viszonyt), de semmi ilyesmit nem tapasztaltam, sőt! A mostani hajápolási rutinommal 2-3 napig egészen vállalható a fejem.
Schauma Selymes Fésülés hajápoló spray: Régi társam már ő is, akit nagyon szeretek. Mikor még nem balzsamoztam a hajam ez a termék volt az egyetlen megmentőm a kínhaláltól, ami a lassan derékig érő hajam kibontását foglalja magában. Ha ezzel a spray-vel átfújom, akkor könnyebben tudom kifésülni, az illata pedig mámorítóan finom. Persze nem lett tükörsimagású tőle a hajam, de sokat segített és segít mai napig is. A balzsam jótékony hatásaival kiegészülve tökéletes párost alkotnak, ugyanis a törülközés után keletkező gócokat ez a spray szépen eltünteti.
Wellaflex hajhab és hajlakk: Mindkét terméket újra és újra vásárolom, bár bevallom nem mindig nézem, hogy melyiket épp mire fejlesztették ki, mert az a tapasztalatom, hogy úgy is mindegyik jó számomra. A hajhab most már minden hajszárításom elengedhetetlen kelléke, egész jól megnöveli a hajtövemet, habár mivel nagyon hosszú, nehéz esésű hajam van, ezért másfél napnál tovább ez sem tud vele megküzdeni. Viszont az első napon nagyon szépen tartja a hajamat, még a második is egész tűrhető, de ott a nap vége felé már kezd lelapulni a hajam, főleg ebben a nagy melegben. A hajlakk semmi exra, teszi a dolgát, és nem ragacsos tőle a hajam, de nem használom sűrűn, mert azért nem kell mindig hajlakkozni.
Fructise sampon festett hajra: Oda és vissza vagyok a Fructise samponokért. Imádom az illatukat és a sűrű, krémes állagukat, meg azt, hogy hiába hosszú a hajam még mindig elég belőlük csak egy diónyi mennyiséget használnom, mert olyan szuperül felhabzanak, hogy ha többet nyomnék ki a flakonból csak pocsékolás lenne. Ezt a színvédőset azért vettem meg, mert egy idő után hajlamos kifakulni a feketeség a hajamból, bár ez szerintem természetes. Bevallom ezen sampon használatával sem látok különbséget, ugyanúgy lila színű víz fogad minden hajmosás után, de igazából nem róvom fel neki hibának, mivel elfogult vagyok a Fructise samponokkal szemben. Aki viszont kifejezetten színvédés miatt venné meg annak valami más márkát javasolnék, mert nálam ezen a téren nem vált be. Ennek ellenére imádom, de ha elfogy lehet másik fajta Fructise sampont fogok kipróbálni - most kísérletezek velük :)
Fructise hajápoló olaj: Ez a termék - a Balea balzsamhoz hasonlóan - hihetetlenül megkönnyíti az életemet. Sokat szenvedek a töredező hajvégeimmel, szinte sírni tudnék attól, mikor a letört hajvégeim látványa fogad a mosdókagylóba pillatnva. Ezekről a hajolajokról már sok jót olvastam, és habár a drágább fajtákat nem tudom megengedni magamnak, gondoltam kipróbálom ezt, ami teljesen megfizethető, ráadásul ugye szeretem a Fructise-t :P Amióta megvettem minden hajmosásnál használom és legnagyobb örömömre szép lassan kezdi kifejeteni pozitív hatását - kevesebb töredezett hajvég, egészségesebb hajszálak, szép, csillogó hajkorona a végeredmény. Az illata pedig külön megér egy misét, ugyanis képtelen vagyok betelni vele, annyira egzotikus és kellemes, nem is tudom behatárolni, minden esetre bódítóan finom :)
Avon Blissfully Nourishing she avajas hajpakolás: Hát, róla már nem áradozok megint, mert csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni róla. Rengetegszer említettem már a blogon, számomra ez a legjobb hajpakolás. A hatása remek, az illata pedig még annál is remekebb, főleg aki szereti a shea vajas dolgokat. Ennek a pakolásnak kissé nugátos illata van, néha kedvem lenne belenyalni :P Ám mivel sajnos megint nem lehet kapni Avonéknál, ezért a pótlására egy Fructise színvédős hajpakolást választottam.
Bontó fésű és vaddisznósörte hajkefe: A bontófésűt azért vettem, mert önmagában a vaddisznósörte hajkefe nem volt elegendő számomra. A gubancok kisimítására tökéletes a bontó fésű, ezt a darabot pár száz forintért vettem a Tesco-ban, a vaddisznósörte pedig a mindennapos, szárazon való fésüléshez tökéletes. Szépen kiszedi a csomókat anélkül, hogy közben kitépné őket és nagy plusz pont, hogy nem karistolja a fejbőrömet. Mondjuk ha nagyon gubancos a hajam, akkor ahhoz kevés és megint elő kell vennem a másik fésűmet, ugyanis nem hatolnak le a sörtéi egészen a hajtövekig, viszont így az ott lévő csomók is megmaradnak. Szóval ha nagy gubanc van (hahaha...), akkor kibontogatom a sima fésűmmel, majd elsimítom a vaddisznósörtés hajkefével. Ők ketten együtt tökéletes párost alkotnak :)
Hát ez lenne a jelenlegi hajápolási rutinom. Holnap kipróbálom végre a ricinus olajat, és remélhetőleg hamarosan az is bekerülhet az állandóan használt termékek közé. Ki tudja, talán a szemöldökömmel is csodát tesz :D
Ti ismeritek ezeket a termékeket? Milyen tapasztalataitok vannak velük?
Ú, nekem abból a Fructis olajból a sárga verzió van meg, amit csak a Müllerben lehet kapni és az is nagyon jó :)
VálaszTörlésSárga verziót nem is láttam még Müllerben sem, de ezek szerint mindkét termék jó, mert nekem ez a fajta is szuperül bevált :) És olyan jó az illata *.*
TörlésÉn is próbálkoztam már vaddisznósörte hajkefével, de annyira sok hajam van, hogy épp csak simogattam vele a tetejét! :( Pedig olyan jó lett volna, úgy is próbáltam ahogy Te, de nem sok értelmét láttam, gondolkoztam rajta, hogy kipróbálom nagyobb méretben, vagy a fele vaddisznó sörtés fele sima sörtés változatot hátha..:)
VálaszTörlésÉrtem a problémádat. A vegyes sörtéjű hajkefét én nem igazán ajánlom, mert többet árt, mint használ, viszont ha nagyon dús hajad van lehet nem is igazán kell fésülnöd. Egy bizonyos dússág után fölösleges, mert csak roncsolod vele a hajszálaidat, elég, ha az ujjaiddal szétválasztod a tincseidet, kiszeded vele a nagyobb kócokat, aztán a vaddisznósörte hajkefével elsimítod. Akiket ismerek és dús, esetleg még hullámos, göndör hajjal is meg vannak áldva, azok mind így csinálják.
TörlésIgen én is olvastam, hogy nem túl egészséges a vegyes sörtéjű...:( Egyébként én is ujjal fésülködöm és utána fésűvel, göndör hajam van és ha egyből neki vetemednék hajkefével annak nem lenne jó vége!:D:(
TörlésNa, akkor szerintem jó, ahogy fésülködsz, maximum esetleg valami hajsimítót próbálhatnál még ki, ami könnyíti a fésülést. Én pl. a Balea balzsam és a Fructise olaj kombóját nagyon tudom ajánlani, mert nekem irtózatosan kócolódó hajam van, és amióta ezeket használom sokkal könnyebben kezelhető a hajam :)
TörlésEgyszer-kétszer volt türelmem a ricinushoz, mert kicsit időigényes és nehéz kimosni, de már az a kevés alkalom is hozott eredményt. Most is itt van előttem az üvegcse pár napja, mert újra fel akarom fedezni. :) Magában nagyon ragad, de olvastam, hogy olívaolajjal, tojássárgával bekeverve könnyebb lemosni. Sok szerencsét hozzá! Biztos, hogy lesz eredménye! ;)
VálaszTörlésIgen, én is olvastam, hogy sokáig kell küzdeni a lemosásával, nálam gondolom még nehezebb lesz, mert még hosszú is a hajam, de mindenképpen ki fogom próbálni, csak előbb beszerzek hozzá valami olcsóbb sampont. Ha már sokat kell használnom belőle, akkor egyetlen ricinus kúra miatt nem szeretném kinyomni a kedvenc samponom felét :P Szóval amint veszek valami olcsóbb sampont mindenképpen nekiveselkedek :)
TörlésNem tudom a hossz mennyire nehezíti meg a kimosást, mivel csak a tövére érdemes kenni a cuccot. Persze mikor már ragad, gubancolódik, esetleg dunsztolod is akkor biztos, hogy nem előnyös a hosszú haj. :D Sok szerencsét és kitartást! Nekem háromszor kellett átmosnom, mire kijött, az olcsóbb sampon valóban indokolt! Várom a beszámolót! Szép napot!:)
TörlésÉn több helyen is úgy olvastam, hogy az egész hosszára érdemes felkenni, mert nem csak a növekedést segíti, hanem a hajvégekkel is csodát tesz. Akkor meg minek hagyjam ki a köztes részt, felkenem mindenhova :D Remélem hamarosan már rászánhatok pár órát a procedúrára, mert legalább 2 órán át szeretném a hajamon hagyni.
TörlésJogos :D De akkor jó sűrűn kell járnod a patikába a "hashajtóért" :D
TörlésMeglehet, de ha megéri és látom a javulást, akkor azt a pár száz forintot nem sajnálom érte :P
TörlésA Fructis olajjal már nagyon régóta szemezek, ha elfogy a mostani akkor biztos, hogy kifogom próbálni csak jót olvastam róla! :)
VálaszTörlésTényleg nagyon szuper, az illatától én egyenesen a fellegekben érzem magam ^^
TörlésLeszek az ördög ügyvédje ez alkalommal:)
VálaszTörlésHónapokig kísérleteztem a ricinussal, de nem csinált semmi értelmeset, ellenben olyan hajhullást generált, mint egyes festett hajú ismerőseimnek.
Nekem végül a tiszta henna ami segített, rengeteg víz ivás, meg a Dabur Vatika termékek.
Szóval csak ügyesen.
Szomorúan kell leírnom : eddigi tapasztalatom alapján nincs olyan cucc ami direktben a „növekedést” serkentené.
Olyan dolgok léteznek, amiktől kevésbé törik, hullik: egészségügyi vágás, a hajszálak végére kent kifésülést segítő olaj; az, hogy többféle fésűt használj (bontó, rendes, formázó), és mindenekelőtt rengeteg víz fogyasztása, kiegyensúlyozott étrend, a fogak rendben tartása (a gyulladások miatt), és persze last in sequence, but not last in importance a stresszmentes életmód.
Sok sikert azért :)
Nagyon köszönöm a kommented, érdekes volt olvasni a te tapasztalataidat is. Én azért adok egy esélyt a ricinusnak, hátha nálam beválik. Igazság szerint nem is annyira a növekedés az, amit el szeretnék érni, hanem egy általánosan jobb állapotú haj, és mivel több a pozitív visszajelzés, mint a negatív, ezért gondoltam, hogy kipróbálom :) Remélem nálam azért jó eredményt fog produkálni.
Törlés