Ezek a kacsák rögtön az elején letámadtak minket, miközben a reggeli szendvicseinket fogyasztottuk. Hihetetlen milyen kis szemtelenek voltak :D Valahonnan elkóboroltak és jöttek kunyerálni, de egyébként az állatkert egész területén láttunk szabadon kószáló kacsákat és teknősöket is. Szegény gondozóknak meggyűlt velük a bajuk :)
Szépséges virágok
Imádom, még mindig ^^
Kicsi orángután, nagyon édes volt :D Már reggel fél 10-kor elemében volt, mert a képen látható vödröt a fejére húzta és a lábával csapdosta felfelé, aztán meg a hozzánk közeli sarokban hempergett :D Egy anyuka meg következetesen makinak nevezte... imádom, amikor a szülők hülyeségre tanítják a gyereküket.
Szegény elefántnak is melege volt, szórta magát homokkal. Amúgy meg olyan széééép *.*
Aztán jött a gondozója és adott neki vizet. És ez így sokkal érdekesebb volt, hogy palackból kapta, pedig volt neki kis medencéje is :P
A zsiráfok valami hihetetlenül barátságosak voltak. Egy pici fiú próbálta őket megetetni, de folyton kiesett a kezéből a csemege, szegény zsiráf meg olyan türelmes volt :D Végül az anyuka megszánta :P
Szépikék :) Sajnos a nevükre már nem emlékszem, de nagyon helyesek voltak :)
Nem azért mondom, de ő élőben elég félelmetes volt o_O Aztán persze hagyta magát megsimizni és bújt a kerítéshez, de azért egy tanyán nem találkoznék vele egyedül :P
Viktornál ő a divatikon :P Mármint szakáll ügyileg XD
Kis malacok ^^
A flamingó fészek. Mindeütt voltak tojások, a flamingók pedig igen vehemensen védték a leendő picikéket. Mi is tisztes távolságból néztük őket, de le lettünk hurrogva :p
Ránagyítva ott a pici flamingó! Nemrég kelhetett ki, mert az anyukája nagyon bökdöste, de a pici még csak döcögött ide-oda.
Láttunk leopárdot is
Hullámvasút után jól esik egy kis fagyizás :) Jellemző, nekem épp tele a szám fagyival :D
Szépségem :)
Ezek a kis pókmajmok voltak a legédesebbek az egész állatkertben! ^^
A lepkekert volt a legszebb az egész állatkertben, mintha a paradicsomba csöppentünk volna! Sajnos a legszebbeket nem sikerült képernyővégre kapni, de valami káprázatosak voltak :)
Ez a pillangó hatalmas volt, de tényleg!
A vak halaknál volt ez a kép kitéve :D Állatkertéknek jó humorérzéke van :P
És még egy közös kép ^^
Annyira aranyosak vagytok együtt, mindig jó nézegetni a közös képeket: ) a bővített állatkertben még nem voltam, de szerintem ha hűvösebb lesz sort kerítünk rá. Jaj a kis elefánt is olyan cuki *-*
VálaszTörlésHehe, köszönjük szépen ^^ Mi sajnos a kis elefántot nem láttuk aznap, a képen az anyuci van, pedig nagyon jó ltt volna. De sebaj, mert rengeteg aranyos állatot láttunk amúgy is :)
TörlésPont ezt akartam írni, hogy annyira édesek vagytok együtt <3 Az állatkerthez pedig kedvet kaptam, valamikor kilátogatok majd vagy Tamással, vagy az egész családdal :-)
TörlésKöszi ^^ Én mindenképpen ajánlom, szuper program, és most mindenhol kis állatok vannak, babadömping van :P
TörlésÁllatkert juppi :)) Idén már a harmadik látogatásomat tervezem oda, bevallom most a kibővített rész vonz nagyon, de igazából minden :D Nagyon aranyos képek a bébi flamingó hihetetlenül cuki ^-^
VálaszTörlésHűha, te aztán nagyon szeretheted, ha már harmadjára mész oda :) A bővített rész is nagyon klassz, most odakerült a kisállat simogató, de a hullámvasutat se hagyd ki :P A bébi flamingó meg valami tünemény volt, valóban ^^
TörlésAz elefánt irtó édes. *-* Milyen jó lehetett! :)
VálaszTörlésIgen, nagyon aranyos ^^ És szuperül éreztük magunkat :)
TörlésMi is nemrég voltunk állatkertben! :) Nagyon aranyosak vagytok együtt! Mikor ejtjük meg a kávét?
VálaszTörlésKöszönjük szépen :) Szerintem bármikor össze tudunk majd futni a közeljövőben, mivel szabadságon vagyok ^^ De majd írok neked és akkor megbeszéljük :)
TörlésMár olyan régóta tervezzük mi is, hogy az egyik hazaút alkalmával bemegyünk és megnézzük. Így most már én is nagyon várom ezt az alkalmat! Nagyon szépek a képek! :)
VálaszTörlésRemélem hamar be tudtok nézni oda, nagyon szép, és az állatkák is imádnivalóak :) Örülök, hogy tetszettek a képek! ^^
Törlésjó volt nézni, édesek vagytok együtt : ))
VálaszTörlésidejét nem tudom már mikor voltam a pesti állatkertbe...talán amikor táborba voltam ott. na azt nagyon élveztem, egy hetes volt és minden nap ott voltam, mintha suliba lennék és minden nap mentünk hallgattuk az előadásokat az állatokról meg etettük őket meg ilyenek. : D tökjó volt...pláne nekem állatbuzinak : D
Köszönjük ^^ Jó lehetett az a tábor is, hallottam ilyenről, de sajnos az én életemből kimaradt, pedig baromira élveztem volna :)
TörlésSzuper képek! :) Mi is szeretünk állatkertbe járni, nagyon jól kikacsol. :)
VálaszTörlésKöszi :) Igen, tényleg jó kis program, főleg ha nincsenek sokan, és vasárnap szerencsére nem volt olyan nagy tömeg.
TörlésNagyon aranyosak vagytok együtt:) És a képek is szuperek. Jó nap lehetett:)
VálaszTörlésKöszönjük szépen ^^ Igen, tényleg szuper nap volt :)
TörlésImádom az állatkertet, csak várjuk a hűvösebb időt vele. :)
VálaszTörlésHát azt meg tudom érteni, ebben a dögmelegben nem érdemes menni, mert még az állatok is elbújnak.
TörlésOlyan aranyosak vagytok együtt :)) Rég voltam már állatkertben, mennék is szívesen, de a többiek lehurrognak :D
VálaszTörlés