2014. június 9., hétfő

Zumba - amikor könnyedebb mozgásra vágyom

Hát kedves emberek, bizony beköszöntött a nyár a maga pokoli forróságával, a mocskos kánikulával, a tikkasztó napsütéssel, én meg legszívesebben csöndesen elfojdogálnék a székemben, annyira nincs erőm semmihez. Viszont mozogni ilyenkor is kell, sőt, én kifejezetten vágyom is rá, csak hogy a döglesztő dolgokat nem bírom. Ilyenkor a zumba szokott a mentsváram lenni, ugyanis ere a könnyedebb, táncos mozgásra valahogy jobban rá tudom venni magam, mint mondjuk Bíró Ica dvd-jére (ami természetesen továbbra is szuper, csak a kánikulában még a gondolatától is elájulok).


Szóval zumbázgatok, és nagyon jól esik. Persze ettől is patakzik rólam a víz, de nézzük úgy a dolgot, hogy legalább méregtelenítek egy kicsit. Nyáron amúgy is könnyebb fogyni, ilyenkor kevesebbet eszik az ember, a meleg miatt nem kívánunk annyi ételt, és a mozgás duplán megedz minket, hiszen a meleg miatt pluszban is izzadunk. Nem mondom, hogy egyszerű, mert az asztmámmal és a fölöslegemmel tényleg nem könnyű mozogni a 35 fokban, de ez a táncos, laza, vidám mozgásforma jól esik, jobban is érzem magam tőle. Igaz, érdekes a kapcsolatom ezzel a zumba-dologgal. Meg kell valljam töredelmesen, hogy én nem vagyok sem a latin zene, sem a latin táncok szerelmese. Régen sem szerettem, most sem a kedvenceim, de annyiban változott a dolog, hogy most már ha beteszem a zumba dvd-met, akkor élvezettel tudom csinálni rá a mozdulatokat és a zenék közül is van, ami tetszik. Bővül az ízlésem minden téren, és habár a latin dolgokkal fokozatosan, apránként barátkozom, azért sikerül. Biztos sokan furcsálljátok a dolgot, az emberek többsége szereti a forró ritmusokat, de én alapjáraton egy hűvös, nyugis vérmérsékletű emberke vagyok, inkább északi típus. Na már most ehhez az attitűdhöz nagyon nem illik a latin temperamentum, soha nem is lesz az én világom, de azért kezdek nyitni más dolgok felé is és a személyiségem olyan rétegeit fedezem fel magamban, amikről nem is tudtam.


Ilyen példának okáért ez a latin-dolog is. Talán pont a zumba volt az, ami miatt elkezdtem megkedvelni az ilyen típusú zenéket, mert igazából a mozgás miatt kezdtem el csinálni. Csak hogy az ember nem csinálhat úgy egy dolgot, hogy ne érezzen valamiféle szimpátiát vele kapcsolatban, így aztán azon kaptam magam, hogy a mozdulatokkal együtt a zene is megtetszik - igaz, pont a létező legidegesítőbb dallamok maradnak meg a fejemben és dúdolom őket egész álló nap, de oda se neki.
És hogy miért szeretek zumbázni? Ennek több oka is van. Egyrészt az egész testemet átmozgatja egy időben. Nem bontja le a gyakorlatokat külön-külön testrészekre, ami habár szintén jó, de néha arra is szükségünk van, hogy az egész testünket egyszerre mozgassuk át. Aztán szeretem még benne azt is, hogy inkább táncos mozgás, amivel becsapom az agyam, hiszen mennyivel könnyebb rávenni magam arra, hogy táncoljak egyet, mint hogy tornázzak? És habár egy zumba - véleményem szerint - nem olyan gyilkos testmozgás, mint mondjuk egy konditermi edzés, de az ilyen borzasztó meleg napokon, vagy amikor túlságosan fáradtak vagyunk nekiállni eddzeni tökéletes választás lehet. Szórakoztató módon mozgatja át az embert, és észrevétlenül teszi a dolgát, miközben mi jól érezzük magunkat és táncolunk.


Az elején én is kissé félszegen csináltam, elég hülyén éreztem magam az ilyen mozdulatok végzése közben (pláne, hogy Viktor ott ül mellettem a másik számítógépnél és állandóan attól félek, hogy felém néz, aztán elkapja a röhögőgörcs - persze ő nagyon diplomatikus és udvariasan belemélyed a játékaiba, amíg én táncikálok :D), de aztán egyre nagyobb elánnal kezdtem végezni őket. És ez a jó, mert akkor a táncmozgásokat is határozottabban, pontosabban végezzük és még inkább átmozgatjuk magunkat. Azt is szeretem a zumbában, hogy nem egyszerre gyötri meg az embert, hanem mindig harmonikusan, kis pihenősebb lépésekkel fellazítva mutatják a dolgokat, így én sem köpöm ki a tüdőmet és a különféle testrészeimnek is van ideje kicsit pihenni. Én egyébként a Cardio Party nevezetű dvd-t szoktam csinálni, ami többféle stílust mutat be egyszerre.


46 perces a film, ennyi idő alatt megállás nélkül kapjuk a lépéseket, amiket viszonylag könnyű lekövetni. Én azért 1-2 lépésnél megállok és jobban megnézem magamnak, hogy hová pakolják a lábaikat, de a legtöbb mozdulatot azért könnyedén le lehet másolni. A tornát vezénylő két muki közül a csajjal nincsen semmi bajom, egyedül a bájgúnár hapsi zavar kissé, de nyilván nem ezt figyeli az ember, mikor tornázni akar. Szóval ez egy jó kis cucc, én ajánlom mindenkinek, főleg ezeken a hőgutás napokon, amikor megmozdulni sincs kedve az embernek. Mert táncolni azért más, mint súlyokat emelgetni, nekem ez most jobban esik :)

Ti szeretitek a zumbát?

6 megjegyzés:

  1. Én általában éjszaka tornázok, már amikor van hozzá erőm. Hétköznapokon gyakorlat előtt lenyomok egyet (ami egyre inkább fárasztóbb és nem esik jól a meleg miatt -.-"), viszont 11-éjfél körül már csillapszik a hőség, szóval olyankor kellemes :) Csak hát a napomtól függ, hogy mennyire vagyok off vagy sem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nálam az éjszakai torna ki van lőve, mivel 10 órakor már alszom, hogy másnap hajnali 5kor fel tudjak kelni. Este 6-7 fele szoktam tornázni, az még elviselhető, de igazság szerint nem nagyon zavar, mert a torna végeztével úgy is beállok fél órára a langyos víz alá és felfrissülök :) Rászánni meg rá tudom magam, ha nagyon akarom. A zumbára könnyebb, mert az lazább mozgás.

      Törlés
  2. Nekem a tánc amolyan rejtett misztikum, ezért a zumba se nagyon jött be. De ha mégis valami könnyedebb mozgásra vágyom, én Leslie Sansone-nal szoktam "kvakkolni" (az Ember hívja így, mert mindig azt kántálja, hogy "walk walk walk!", ami időnként összecsúszik kvakkokba). Lényegében helyben kell gyalogolni, és ezt cifrázza mindenféle kar- meg térdemelésekkel: nem bonyolult, nem túl kimerítő, de mégis csináltam valamit:D
    (amúgy ő nem túl diszkrét, időnként vigyorogva hátrafordul, amikor én éppen vörös fejjel próbálom összekoordinálni a súlyzók és a lábaim emelését...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én imádok táncolni, de ezt azt hiszem lehet tudni rólam :) Sokkal könnyebben veszem rá magam a mozgásra, ha az táncos jellegű. Mondjuk amit te csinálsz az is jónak tűnik :)

      Törlés
  3. Nálam most Tamás általi torna van soron, de tervben van ismét a tornázás is. Mivel megtehetem, reggel szoktam rajta túlesni, utána jöhet egy jó kis zuhany, és nekiesem a munkának. Így hamar túl vagyok rajta, és büszkén állhatok neki a többi teendőmnek :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem általában csak este jut rá időm, bár most, hogy szabin vagyok kicsit szabadabban oszthatom be az időmet. Ettől függetlenül reggel képtelen lennék tornázni, nekem akkor még zombi üzemmód van érvényben, délután szeretem megmozgatni magam.

      Törlés