2014. június 26., csütörtök

Stílusok Sminkjei - Rock Chic

Beszédes a cím, ugyanis úgy döntöttem, hogy elindítok egy újabb rovat-féleséget itt nálam. Mindig is szerettem más bőrbe bújni, kipróbálni magam olyan külsőségekben, amik amúgy nem jellemzőek rám, mégis izgatják a fantáziámat, hogy vajon rajtam miként mutatnának? Így született meg az ötlet, hogy elkészítsem a különféle stílusok sminkjeit, ami akár lehet egy szubkultúra, egy zenei stílus, egy divatirányzat, stb. Nagyon izgulok, hogy vajon mennyire fogom tudni eltalálni a különféle stílusokat, s hogy vajon rajtam miként fognak mutatni. Igyekszem kicsit sem sarkalatos lenni, hiszen nem célom a kifigurázás, minden irányzatot a maga szépségében és jellegzetességében szeretnék megmutatni.
Viszont hogy ne legyen olyan egyoldalú a dolog, szeretnélek titeket is bevonni a dologba :) Igaz, hogy jó pár téma van a fejemben, de ha van ötletetek, tippetek, amit szívesen látnátok a kivitelezésemben, akkor írjátok meg kommentben, s én lehetőségem szerint igyekszem is teljesíteni azokat. Egyrészt "több szem többet lát", hiszen meglehet, hogy ti olyan stílusokat is ismertek, amikről én még csak nem is hallottam, másrészt kíváncsi vagyok, hogy milyen kihívások elé állítotok majd engem :) Legalábbis nagyon remélem, hogy egy pár ötletet azért fogok kapni :D

Első körben a rocker stílust választottam, amit modern, nőies jelleggel próbáltam megalkotni. Mivel régen megfordultam pár rock koncerten, volt szerencsém elcsípni néhány lányt, akik zenei ízlésükhöz hűen, mégis csinosan öltözködtek fel és festették ki magukat, nekem ezek a személyes tapasztalatok adták az inspirációmat. Persze a kép nem lett volna teljes frizura és megfelelő ruházat nélkül, úgyhogy erre is megpróbáltam odafigyelni. A képeken Viktor bőrdzsekije van rajtam, látszik is, hogy nem az én méretem, de mivel nekem nincs sajátom, az övét vettem kölcsön a képek erejéig (viszont őszre nekem is muszáj lesz beszereznem egy női bőrdzsekit, mert nagyon jól éreztem magam benne ^^)
Hát, így sikerült az első próbálkozás, fogadjátok szeretettel :)







(itt vettem észre, hogy nem sikerült teljesen eldolgozni a homlokomnál az alapozót, hű de mérges voltam magamra... Szóval ezer bocs és egy anyamedve, legközelebb jobban figyelek)











Használt termékek:


- Miss Sporty korrektor
- Miss Sporty fekete szemceruza
- Max Factor Lasting Performance alapozó Pastelle árnyalatban
- Astor Big Boom fekete szemillaspirál
- "noname" szemhéjpúder paletta (ajándékba kaptam, fogalmam sincs milyen márka, de a fekete szín fenomenálisan pigmentált benne)
- Essence kék pigment "dory in love"
- ArtDeco szemhéjalap
- Maybelline Color Tattoo Timeless Black
- NYC púder
- Essence Heat wave pirosító
- Avon Make Out Red rúzs

Remélem tetszett nektek ez a csajosabb rocker smink, én nagyon élveztem az elkészítését, és mit ne mondjak, Viktor is imádta a végeredményt :P A későbbiekben egyébként jön majd egy türkiz kontúros smink is, illetve egy másik smink a Make Up Revolution Iconic 3-as palettájával.

És akkor a végére két kérdés:
- Mely stílusok sminkjeit szeretnétek még látni? Ha gondoljátok írjátok meg kommentben, és ne fogjátok vissza magatokat, bármit szívesen elkészítek, jöhetnek a kihívások :P
- Szeretnétek-e step by step részt a sminkes bejegyzésekhez? A blogtalin felvetődött ez a téma, illetve párszor itt a blogon is megkérdezték tőlem, de akkor még nem éreztem úgy, hogy ez bárkit is komolyabban érdekelne, most viszont megpróbálkozok vele. Ha van rá igány, akkor ebben is kipróbálom magam :)

44 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a munkát, és ezt a sorozatot is tök jó ötletnek tartom. :)
    Múltkor én is szórakoztam, csináltam egy vamp sminket. A barátnőm szerint dögös lett, de én még nem döntöttem el, hogy kikerüljön-e a blogra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Ha van bármilyen ötleted, szívesen fogadom ^^
      A vamp sminket nagyon, de nagyon szeretném megnézni tőled, mert szerintem rohadt jól állhat! Az az erőteljesebb kék szemsminked is valami oltári jó volt, úgyhogy én nagyon támogatom az ötletet :)

      Törlés
    2. Akkor majd még egyszer megcsinálom, mert kicsit elégedetlen vagyok a satírozással.^^

      Törlés
    3. Alig várom, hogy megmutasd a blogodon, nagyon kíváncsi vagyok rá :P

      Törlés
  2. Azta........ pont pont pont pont!
    Nagyon durván jól nézel ki! Csodás a sminked és nagyon jól áll neked ez a stílus!! Nagyon széép vaagy!!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, igen. A step by step az nekem igen igen tetszene, főleg, hogy nem tudom mi fán terem a sminkelés. ;)

      Törlés
    2. De drága vagy, köszönöm :D Viktor is imádta, csak nézegetett a kabátjában ezzel a sminkkel és elismerően hümmögött :P Nekem szokatlan magamon, de azért nem rossz :P

      Törlés
    3. Lemaradt: akkor megpróbálok a közeljövőben step by step sminket is csinálni, remélem sikerülni fog :)

      Törlés
    4. Köszönöm! Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog! :)

      Törlés
    5. Inkább a megörökítés miatt aggódok csak, nem fényképezek túl jól, meg csak telefonom van, de igyekezni fogok :)

      Törlés
  3. Húúú ez nagyon dögös lett. *.*
    Én szívesen látnék keleties, akár indiai vagy arab sminket tőled. Flapper girl sminket vagy valami "nagyon nem te" sminket, mondjuk ilyen cicababásat. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^
      Az ötleteket pedig nagyon köszönöm, a keleties/arab sminket mindenképpen megcsinálom. A flapper girl-re rá kellett keresnem, mert azt se tudtam mi az :D De tetszik, azt is megcsinálom :) A cicababásat már én is terveztem, látom egy rugóra jár az agyunk, úgyhogy az is meglesz :P Köszönöm az ötleteket!

      Törlés
  4. Olyan szep a csontszerkezete az arcodnak, ez a smink is nagyon jol allt, lehetne meg: pin up girl stilusu smink, a kulonbozo evtizedeke, a 20-as evektol kezdodoen, egyptomi (Kleopatra), gothic, minimalista, punk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm az elismerést, igazán jól esett :) Az ötletek is nagyon jók, biztos, hogy amennyit csak tudok, megvalósítok belőlük :) A pin up girl jellegű smink is benne volt a terveimben, de a különböző évtizedek sminkjeit is szívesen kipróbálom magamon, majd alaposan utána járok :) A Kleopátrás is jó ötlet, a punk és a minimalista is tetszik, köszönöm a sok tippet :)

      Törlés
  5. Gyönyörű, és szerintem nagyon eltaláltad!!! :D
    A step by step jó ötlet, és a rúzsodról nekem az ugrott be, hogy ez mennyire menne a pin up dologhoz is, ugye azt nem hagyod majd ki??? *-* (láttam, hogy előttem is kérték, hátha ha többen írjuk tényleg megmutatod azt az "oldalad" is)
    Én mondjuk egy elvont grufti sminket is megnéznék (jól nevelt vagyok, tudom, hogy nem egyenlő a goth stílussal)...biztos nagyon brutál lenne...:O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^
      Ne aggódj, fentebbi kommentbe már írtam, hogy lesz tipikus pin up smink is, még a hajamat is megpróbálom megcsinálni hozzá :P Szeretem azt a stílust egyébként, úgyhogy örömmel csinálom majd a sminkjét :) A grufti smink is remek ötlet, köszönöm a tippeket! :)

      Törlés
  6. Imádom és nagyon jól is áll neked :)
    Pártolom a Kleopátra-smink ötletét :) meg valami hippis sem lenne rossz, flower-power :D meg lehetnének kultfilmek vagy a Te kedvenc filmjeid inspirálta sminkek, esetleg ismert karakterek sminkje, ha beleillik az általad megálmodott koncepcióba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik :)
      Hippiset is terveztem, bár hogy miként fogok azzal festeni, hát, érdekes lesz, az egyszer biztos :D
      Nagyon tetszenek az ötleteid, de azt hiszem a stílusos témába nem passzolnak, viszont csak úgy, önálló sminkes bejegyzésként lehet csinálok pár filmes-karakteres témát is, mert tényleg jó alapanyagul szolgálnak :)

      Törlés
    2. Nagyon várom, hogy fogod megvalósítani :)

      Törlés
    3. Hát arra én is kíváncsi leszek :D

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Ezt a kitörölt bejegyzést meg nem merem kitörölni, mert mikor a napokban kitöröltem egy ilyet, kitörölt minden előzményt is a blogger, azt meg nem szeretném :D

      Törlés
  7. Hűha, nagyon-nagyon jól nézel ki és nagyon-nagyon jó lett az egész! :)) Az ötlet is szuper, és most agyalok a stílusirányzaton, ha eszembe jut valami tuti írok majd :) Már alig várom a következő bejegyzést :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszönöm szépen, igazán jól esik az elismerés :)
      Nyugodtan írj majd később is tippeket, mert tényleg mindenre vevő vagyok :)

      Törlés
  8. Tíz puszi Viktornak, de ha így meglátnálak egy jó rockkoncerten, én bizony lány létemre is megpróbálnálak felcsípni :D Gyönyörű ez a smink és irtó jól áll neked * -- * A pin up és Kleopátra smink engem is érdekelne (mondanám, hogy a step-by-step is, de úgysem tudnám ilyen jól megcsinálni :O) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te jó ég XD Hát ebbe a kommentbe én most úgy belepirultam, ahogy illik :D De köszönöm a bókot, ez azt hiszem igazán nagy elismerés :P A pin up és Kleopátra smink mindenképpen meglesz, meg még ezer más is, mivel jobbnál jobb ötleteket kaptam a többiektől, meg eszembe jutott nekem is néhány :) Egyébként szerintem te is simán meg tudnál csinálni egy ilyen sminket, egyszerűbb, mint gondolnád :)

      Törlés
  9. Szóhoz sem jutok. Dögös ez a smink, és jól is áll neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, én is jól éreztem benne magam, még ha amúgy távol is áll tőlem :)

      Törlés
  10. Csatlakozom én is, nagyon jól áll neked! Első körben nekem is a pin up jutott az eszembe, vagy valami psychobilly (kicsit őrültebb vonal) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm ^^ A psychobilly is szuper ötlet, szerintem azt is beveszem a repertoárba, köszi a tippet :)

      Törlés
  11. fú nagyon jól áll neked ez a stílus és ez a smink is! :)

    VálaszTörlés
  12. Azt hiszem szeretnélek így látni még az életben, az első dolog, ami eszembe jutott, hogy aztaaaa, ez nagyon dögös :D
    Kihívást kérsz? :D Legyek gonosz? :D Egy hiphopos szubkultúrához mit szólnál? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem tudom erre mennyi az esély, mert kissé távol áll tőlem, de ki tudja :P
      A hiphopos meg nagyon jó ötlet, köszi :D Most kicsit sem haragszom ezekért, mert pont az a lényeg, hogy csupa nehéz dologgal próbálkozzak, és hát ez tuti az lesz :D

      Törlés
  13. Nagyon dögös lett a smink! :)) Én nagyon szívesen látnék még több ilyen stílus sminket, főleg a step by step-es megoldásban :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Mivel elég sok ötletet kaptam a kedves kommentelőktől biztos lehetsz benne, hogy sok stílus sminket láthatsz majd, akár step by step-es megoldásban is :)

      Törlés
  14. Huuu de dögös! Nagyon ügyes vagy:)

    VálaszTörlés
  15. Nem tudom,hogy jól látom e,de van benne kék is ugye? Csak mert az a fajta nagyon tetszik (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól látod, a fekete szemhéjpúderre raktam egy kis kék essence pigmentet :) Nekem is tetszik, feldobja az egyhangú feketeséget ^^

      Törlés