Könyvélmény - Jane Austen: A klastrom titka

Tudvalevő rólam, hogy nagyon kedvelem Austen kisasszony történeteit. Ezúttal a Klastrom titka volt soron, melyet anyósomtól kaptam, és amit szégyenletesen lassan olvastam ki. Ennek szerencsére nem a történet unalmassága az oka, hanem szimplán az, hogy reggelente kényelmesebb a metalt dübörögtetni a fülemben, mint rávenni a buta agyamat, hogy megpróbálja dekódolni a papíron látható krikszkrakszokat, alias betűket. Szóval nehezen indulnak nálam a reggelek, de azért erőt vettem magamon és zenehallgatás helyett olvastam, úgyhogy a minap be is fejeztem ezt a könyvet is.
Jane Austen ezen remekműve is hozza a szokásos stílust - csodás, kifinomult nyelvezet és választékos fogalmazás jellemzi, a leírások részletesek és csöppet sem unalmasak, a szereplők pedig ismét egyediek és karakteresek.
A történetről nagy vonalakban annyit, hogy az ifjú Catherine Morland, aki egy szegény család sokadik gyermeke elutazik Bath-ba, ahol megtapasztalhatja a nagyvilági társasági életet és a finom modorú embereket. Catherine nem az a tipikus hősnő, akit Austentől megszokhattunk. Ő kissé naiv, félig-meddig még gyerek inkább, semmint ifjú hölgy, rengeteg gótikus regényt olvas, és hatalmas fantáziája néha hajlamos őt elragadni kissé. Előszeretettel von párhuzamot a könyvekben olvasott fikciókkal és a való élettel, aminek csúfos szégyenérzet lesz a vége, így legnagyobb döbbenetemre arra kellett rájönnöm, hogy hiába jóravaló teremtés ez a Catherine, én egyáltalán nem tudom őt kedvelni. Engem az egész történet alatt borzasztóan bosszantott a bárgyúsága, mert ahogy viselkedett az már nem is naivitás, hanem bárgyúság. Hagyta magát befolyásolni vadidegen emberek által, és olyan nyilvánvaló gyarlóságokat nem vett észre másokban, amik szinte ordítottak az illetőről. Austen hősnőitől azt szoktam meg, hogy talpraesett, szabad szellemű, okos, méltóságteljes és büszke teremtések, de Catherine - talán fiatal koránál fogva - annyira esetlenül állt ennek a történetnek a középpontjában, hogy néha a falat kapartam kínomban. Persze mondhatnánk, hogy kapusnak is kell lenni, és hogy ilyen hősnőre is szükség volt Austen főszereplőinek sorában, de kétségtelen, hogy számomra ő a legkevésbé szimpatikus szereplő. Ezen kívül hozzá kell tennem azt is, hogy ebben a történetben voltak a legvisszataszítóbb, legutálatosabb mellékszereplők, akikkel az írónő munkássága során valaha is találkoztam. John és Isabella Thorp borzasztóan rossz természetűek. A férfi notórius hazudozó és agresszív, rámenős ember, a nő pedig csalfa és kacér, igazi könnyűvérű, de nagyravágyó hárpia. Nagyon zavart, hogy Catherine vele barátkozik ahelyett, hogy evidens módon inkább a tiszteletre méltó Tilney családhoz húzott volna. És habár Tilney tábornok nem egy kellemes ember, sőt, nagyon csúnyán viselkedett Catherine-nel, mégsem érzem annyira utálatosnak, mint a Thorpe famíliát. Eleanor Tilney maga a megtestesült tökély, igazi úrinő, kedves és bájos, mégis erős, hogy apja szurkálódásait ily méltósággal viseli, Henry Tilney pedig remek úriember. Imádtam a humorát és azt, hogy olyan diplomatikusan tudott rosszalló véleményt mondani azokról, akiket jogosan tartott kevesebbre. Kicsit csipkelődő, kicsit teátrális a viselkedése, de teljes mértékig szerethető. Hogy mit kedvelt meg Catherine-ben magam sem értem, de még az írónő is csak a hatalmas szívét tudta emlegetni a lánynak, más erénye nemigen volt. Mégis egy pár lettek és meg lett a hepiend, mindazonáltal bennem maradt némi tüske a hősnő személyisége miatt. A történet ugyan olvasmányos volt és kitűnően lett megírva, mégis Catherine Morland személyisége erősen lehúzta ezt a regényt a szememben. Jane Austen könyveit pontosan azért szeretem olvasni, mert nem védtelen, gyámoltalan, törékeny virágszálakról kell negédes, nyálas sorokat olvasnom, hanem okos, talpraesett, büszke és erős személyiségű nőket ismerhetek meg, ez a hősnő viszont nagyon kilóg a sorból. Nem utálom, erről szó sincs, mert értem, hogy az írónő ezúttal a kevésbé karakteres női erényeket próbálta kiemelni. Catherine kedves, jóravaló, tiszta és naiv teremtés, de nekem már kicsit túlságosan is magatehetetlen és befolyásolható. Ennek ellenére örülök a végkifejletnek, még ha picit furcsállom is, és nektek is csak ajánlani tudom, mert a főszereplő jellemét leszámítva ez egy nagyon kellemes kis olvasmány és bárkinek a szórakoztatásául szolgálhat.