2014. június 8., vasárnap

Könyvélmény - Isaac Marion: Eleven testek





Emlékeztek még a cuki zombi cicafiúra? :D Itt írtam róla egy kis véleményt, akkor a filmről, most pedig az alapjául szolgáló könyvről szeretnék pár szót ejteni. Sajnos itt is az történt, hogy előbb láttam a filmet és utána olvastam a könyvet, általában fordítva jobb a dolog. Viszont mivel külön tudom választani ezt a két dolgot ritkán ér csalódás, hiszen a filmet is egy külön sztoriként kezelem, meg a könyvet is. Na ez az a történet, ahol erre semmi szükség nem volt. Nagyon vártam már, hogy elkezdhessem, ugyanis kíváncsi voltam rá, hogy ezt a belső monológos, posztapokaliptikus világot miként tudja az író érzékeltetni egy zombi szemszögéből. Hát azt kell mondjam, kedves emberek, hogy Isaac Marion remek munkát végzett! Annyira olvasmányos ez a könyv, hogy szinte észre sem vettem és 2 nap alatt "befaltam" a könyvet. Mikor a végére jutottam egyfajta hiányérzetem támadt, amit csak a nagyon jó könyveknél érzek, miszerint még úgy olvastam volna tovább. Habár fogalmam sincs milyen érzés zombinak lenni (na jó, a különösen fárasztó napokon talán sikerül), az író tökéletesen le tudta számomra festeni azt, hogy milyen lehet ez az egész. Főszereplőnk, R ugyan nem átlagos zombi, hiszen ahogy a gondolatait olvashatjuk rájövünk, hogy ő azért legbelül még él valamelyest. A legtöbb zombinak már nem voltak gondolatai, csak mentek, amerre vitte őket a lábuk, de R megőrizte emberi mivolta bizonyos darabkáit. Gyűjtögetett, ragaszkodott dolgokhoz, emberi érzelmeket mutatott fel. Ezek mind felerősödtek akkor, mikor megismerte Julie-t. Véleményem szerint ez a könyv eszméletlenül szórakoztató. Úgy szippantott be magába, hogy szinte másik dimenzióba kerültem, és remekül ábrázolta a zombik társadalmát, már ha lehet ezt annak nevezni. Az elején lévő "párbeszédek" egyenesen könnyfakasztóak, ugyanis volt, hogy 1-2 oldalt tényleg csak szótag töredékek töltöttek ki, én meg nem győztem elfojtani a vihogásom a buszon :P Ja, és a könyv eléggé szókimondó is. A filmben ugyan nem tértek ki a zombik szexuális életére, de mikor R leírja nekünk azt, hogy a haverja egy zombi nővel próbálkozik reszelni, és mindez abban nyilvánul meg, hogy a kihűlt, szürke testüket egymáshoz csapkodják, hát én azt hittem lefordulok a székről :D Na jó, ez így leírva talán nem túl poénos, de abban a szövegkörnyezetben eszméletlenül groteszk és vicces volt. Ez az egész könyv szuperül ki van találva, tényleg nagyon jó és nagyon olvasmányos. Egyedül azokat a részeket nem kedveltem túlzottan, mikor Perry emlékeit ismerhettem meg, ugyanis engem Julie ex pasija kicsit sem érdekelt. Azt akartam, hogy minél többször olvashassak R-ről és Juliról, a bimbózó románcukról, ami lehetetlen és mégis megtörténik. És kicsit sem nyálas, sőt, inkább olyan kis szerencsétlen és reménytelen az elején, de aztán ahogy R változik és Julie észreveszi ezeket a változásokat, úgy drukkolunk egyre jobban nekik. Bár ugye én, aki előbb a filmet láttam tudtam, hogy mi fog történni, mégis ugyanúgy szurkoltam nekik, mintha most ismerném meg a sztorijukat. És a film becsületére legyen mondva, 90%-ban követte a könyv cselekményszálát. Azok a változások, amiket beeszközöltek úgy érzem szükségesek voltak és jobban is tetszettek, mint a könyvben. Két ilyen volt, az egyik a Csontik esete. Ugye ők azok a zombik, akik már csak aszott csontvázak. A filmben agyatlan, lebutult szörnyekként vannak beállítva, míg a könyvben amolyan szellemi vezetői a többi zombinak. Nekem ezutóbbi nagyon nem jött be, mert a zombiknak annyira nem kéne komplex társadalmat alkotniuk, elvesztik ettől a zombis mivoltukat. A filmbeli verzió jobb, ahol ők a már teljesen elcsökevényesedett részei a hulláknak, és habár butábbak, erősebbek is. A könyvben nem igazán jött be ez a "nagy öregek"-szerepkör, meg az sem, hogy milyen szinten képesek kommunikálni, elvesztette egy kicsit a varázsát ezzel a sztori, nem volt eléggé zombis számomra. A másik pozitív változtatás a filmben az volt, ami Julie apjával történt. Ott ugye annyit látunk, hogy az örökké kemény és kikezdhetetlen sziklaember idővel elfogadja azt, hogy a zombik a szeretet erejével képesek újra élő emberré visszaváltozni, míg a könyvben nem ez történik. Ott apuci makacs és konok, az utolsó pillanatig meg akarja ölni R-t és az összes zombit, míg végül egy Csonti megharapja, ő pedig zuhanás közben villámgyors lebomlási folyamaton esik át és maga is Csontivá válik, jelképezve azt, hogy belül már ő is halott volt. Hát, nem is tudom. Nekem ez annyira nem jött be. Meg a magamfajta romantikusoknak kell egy kis pozitív szál, amibe kapaszkodni tudnak, hogy igen, még a kőkemény apuci is beadta a derekát. Szóval ezt a két dolgot leszámítva ez a könyv nagyon-nagyon tetszett. Biztos, hogy újra fogom olvasni, mert már most hiányzik a világa és a szövege (grrr....hörr....aaa....hmmm....). Aki ezeket egyébként nem tudja poénként felfogni és erővel keresi benne a hosszan leíró részeket, meg a bonyolult dialógusokat, az inkább bele se vágjon. Ez egy könnyed szórakoztató történet sok-sok humorral, romantikával és még több humorral, meg némi elképzeléssel arról, milyen is lehet zombinak lenni. Akinek ez bejön, annak nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet.

14 megjegyzés:

  1. Nézegettem már párszor a könyvesboltban, most végleg meghoztad hozzá a kedvem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogsz benne csalódni, ebben biztos vagyok :)

      Törlés
  2. Jól hangzik, lehet én is megpróbálom majd, ha valahol megtalálom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem még bármelyik könyvesboltban lehet kapni :)

      Törlés
    2. Ahol van könyvesbolt... :D

      Törlés
    3. Igen, mondjuk az sem hátrány :P De meg is rendelheted :)

      Törlés
  3. Imádom a filmet, ezt is elolvasom, a Harcosok Klubja után, amiből direkt nem néztem meg még a filmet: D

    VálaszTörlés
  4. Én végigszenvedtem ezt a könyvet, és uhh nekem nagyon nem jött be. Ez a zombi, aki nem zombi mert a zombi nem ilyen, és a szerelem mindent meggyógyít dolog nem tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mindenkinek más az ízlése, én nagyon élveztem a könyvet és a filmet is :)

      Törlés
  5. nekem nem a kedvenceim a zombik, és a romantikus történetek se a kedvenceim, szóval ez nem az én műfajom...
    viszont a filmadaptációk nekem fájdalmas pont, az öcsémmel toplistát vezetünk a legrosszabbakból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem vagyok zombi rajongó, habár a romantikát nagyon szeretem :) Ebben a könyvben nagyon érdekesen van ötvözve a kettő. Én a magam részéről remeknek tartom ezt a könyvet és a belőle készült filmet is, meglepően hiteles és könyvhű. Persze vannak pocsék adaptációk, de ez szerencsére nem az :)

      Törlés
  6. Imádom! :) Én 2012 őszén olvastam, így úgy vártam a filmet mint a messiást! :D
    Nicholas Hoult szerintem nagyon jó színész, meg nagyon jó pasi is. :P Jennifer Lawrence nem panaszkodhat. :D
    Már nagyon várom a folytatást de sajnos még baromi sokat kell várni rá. :-/
    Viszont készült belőle egy előzmény-könyv is, a címe The new Hunger.
    Ha szereted a hasonló sztorikat, nagyon tudom ajánlani az Angelfall és az Útvesztő című könyveket is. :) Utóbbiból ősszel lesz film. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, akkor te előbb olvastad a könyvet és utána láttad a filmet, az a legideálisabb :) És hát igen, Nicholas tényleg nagyon jóképű, nekem amúgy is a sötét haj-kék szem kombó a gyengém :P
      No de várjunk csak - folytatás??? Előzmény-könyv? Én ezekről miért nem tudok? Na jó, akkor azt hiszem ismét be kell vetnem magam a könyvesboltokba :D Köszi, hogy szóltál :) És utána nézek annak a másik két könyvnek is.

      Törlés