2014. június 21., szombat

Aranyrózsaszín egy kis csillámmal

A Katytól vásárolt egyik Elf lakkomat nagyon gyorsan ki akartam próbálni, mert szinte megbabonázott a színe. Egy nagyon szép rózsaszín árnyalatról van szó arany csillámokkal megspékelve, ami egyébként alap esetben távol áll tőlem (tehát ruhában sem rózsaszínt, sem pedig aranyozott dolgot nem tudnék magamra húzni), viszont lakk formájában nagyon birizgálta a fantáziámat. Hát nem kellett benne csalódnom, ugyanis valami álomszép ez a szín, ráadásul nagyon tartós is, lassan egy hete van a körmeimen és sem lepattogzás, sem kopás nem látható, pedig minden nap mosogatok, sokat gépelek, szóval igénybe vannak véve a körmeim rendesen. Az üvegben jól kivehető a rózsaszín árnyalat, de a körmeimen az arany csillámok hatására már barackosnak tűnik. Én még ezt egy kicsit feldobtam a NYC Lights-Camera-Glitter fedőjével, amit a gyűrűs és mutató ujjamra kentem fel. A végeredmény veszettül tetszik, nagyon csajos, nagyon nyárias. Különböző fényviszonyokban fotóztam, természetes fényben és vakuval is.







Itt egy kicsit tompább a fény







Vakuval

Nekem nagyon tetszik a végeredmény, biztos sokat fogom viselni ezt a színt ^^

19 megjegyzés:

  1. Ó, milyen különleges árnyalat, nagyon egyedi és nagyon szépséges, a topperrel kombinálva is nagyon tutkó lett! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Renim, örülök, hogy tetszik neked :)

      Törlés
  2. Nagyon szép ez a szín! Valamire emlékeztet, de egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mire... talán egy rúzsra...
    Amúgy nagyon jól áll neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglehet, hogy van hasonló színű rúzs is, nekem is mintha rémlene. A bókot pedig köszönöm, szokatlan volt rajtam ez a szín, de most már nagyon megszerettem, sőt! :)

      Törlés
  3. Nagyon szép :) Jól áll neked :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép az egész összhatás. :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is nagyon bejön az alap, érdekes és különleges :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépséges, nagyon jól mutat :)

    VálaszTörlés
  7. Beleszerettem!! :3
    Mesésen szép lett. :))

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett a lakkozás, és sokkal jobban áll Neked, mint ahogyan rajtam mutatott. Örülök, hogy jó helyre került a lakkocska :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^ Először furcsa volt magamon egy ennyire vidám árnyalatot látni, de ahogy egyre többet nézegettem úgy lett nagyobb a szerelem, azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk :)

      Törlés
  9. Magában is nagyon szép ez az alap, de a csillámokkal együtt még ütősebb. :)

    VálaszTörlés